A cseh állam előfutára a Nagymorva Birodalom (830-906) volt. A morva uralkodó hívására Bizáncból ide érkezett két hittérítő, Cyrill és Metód nemcsak a kereszténységet vitte el az országba, hanem a cirill betűs írást is. A morva birodalom bukása után a Pržemysl uralkodók irányította első cseh állam a Cseh-medencében a 10. sz.-ban, 995 körül jött létre. A dinasztia első hercege, Szent Vencel a 11. sz. óta a csehek védőszentje és a cseh államiság jelképe. A 11. sz.-ban a Pržemysl uralkodók Morvaországot és Sziléziát – más területekkel együtt – Csehországhoz csatolták.
A 12-13. sz.-ban nagy méreteket öltött a szláv népesség betelepülése a belső országrészben, illetve a német népességé a peremvidékeken. A legkorábbi fennmaradt cseh nyelvemlékek a 13. sz. második feléből származnak. A14. sz.-ban a Luxemburgi-dinasztiához tartozó IV. Károly cseh király a Német-római Birodalom császára lett. Ebben az időben Prága Európa legfontosabb városa, Csehország a középkori kultúra és oktatás központja volt. Ekkor épültek a gótikus műemlékek, köztük a Karlstein-kastély. IV. Károly 1348-ban egyetemet alapított Prágában: ez ma Európa egyik legrégibb egyeteme.
John Wycliffe oxfordi hitújító eszméinek hatása alatt Husz János (Jan Hus. 1370-1415) cseh katolikus pap, majd egyetemi tanár egyházi reform követelésével lépett fel. Huszt 1414-ben a konstanzi zsinat elé idézték, s miután nem volt hajlandó megtagadni tanait, 1415. július 6-án máglyán megégették. Halálának hírére bontakozott ki a huszita mozgalom, amely részben vallási, részben társadalmi célokat tűzött maga elé, s szembefordult a katolikus egyházzal.
A cseh területek még 1526 után is, amikor az ország a Habsburg Birodalom része lett, egy teljes évszázadon át megőrizték evangélikus hitüket. A cseh nemesség és városi lakosság Habsburg-ellenes felkelése 1620-ban a tragikus fehér-hegyi csatával ért véget. 1621. június 21-én kivégezték a lázadás vezetőit és a nemzeti ellenállás elitjét – ez a nap hosszú időre a függetlenség utolsó reménysugarától is megfosztotta a nemzetet. Az erőszakos ellenreformáció miatt evangélikusok százezrei menekültek külföldre, köztük a nagy pedagógus, tudós és gondolkodó, Jan Amos Komenskỳ (latinosan Comenius, 1592-1670).
A hanyatlás két évszázada után. a 19. sz.-ban a cseh művészek, tudósok, a középosztály és a maradék nemesség hazafias erőfeszítései nyomán megszerveződött a nemzeti újjászületési mozgalom. Ekkoriban a cseh területek voltak az Osztrák-Magyar Monarchia legiparosodottabb részei. A hazafias mozgalmat nagy kulturális fellendülés kísérte: Prágában felépült a Nemzeti Színház és a Nemzeti Múzeum, színre lépett a zeneszerző Bedřich Smetana és az író Jan Neruda.
A cseh nemzeti érzelmek radikalizálódása az I. világháború után, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával és a független Csehszlovák Köztársaság megalakulásával érte el tetőpontját. A két világháború közötti időszakban Csehszlovákia a világ tíz legfejlettebb ipari országa közé tartozott. Tomáš Garrigul Masaryk elnökletével az ország soknemzetiségű parlamentáris demokrácia lett, amely nyugati (főleg francia és angol) orientációjú külpolitikát folytatott.
Az 1938-as müncheni egyezmény aláírásával azonban e szövetségesei kiszolgáltatták Csehszlovákiát Hitlernek, aki először az ún. Szudétaföldet annektálta, majd fél évvel később a német hadsereg az egész cseh és morva részt megszállta, s az Cseh-Morva Protektorátussá vált. Az ország K-i részén független szlovák állam alakult, németbarát kormánnyal. A háború után a protektorátus és Szlovákia ismét egyesült Csehszlovákiává, és visszakapta a Szudéta-vidéket, de onnan kitelepítettek mintegy kétmillió ún. szudétanémetet. Két évvel később, az 1948-as kommunista hatalomátvétel után emigránsok újabb hulláma hagyta el az országot
Csehszlovákia 40 éven át szovjet befolyás alatt állt. 1968-ban. a „prágai tavasz” során az Alexander Dubček vezette reformerek a totalitárius rezsim felpuhításával próbálkoztak, de a csehszlovák kommunisták reformtörekvéseire válaszul a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamai (Románia kivételével) 1968. augusztus 21-én megszállták az országot, s visszaállították a totalitárius rezsimet, súlyos károkat okozva a gazdaságban, a környezetben és az erkölcsi értékekben.
A következő két évtizedben Csehszlovákia a Szovjetunió egyik leghűségesebb csatlósa volt. Keményvonalas kommunista vezetői csírájában fojtottak el minden reformtörekvést. Sok értelmiségi elhagyta hazáját, az otthon maradottak legnagyobb része kiábrándult a közéletből, „passzív ellenállásba” vonult.
Az ún. bársonyos forradalom (1989. november 17-24.) végre megtörte a kommunisták hatalmi monopóliumát. Míg a cseh országrész mindent megtett a demokrácia, a magántulajdon és a piacgazdaság alapelveihez való visszatérésért, addig Szlovákiában fölerősödtek a radikális nacionalista hangok. Végül az ország békés körülmények között két független államra szakadt.
Csehország a középkortól napjainkig nagy értékekkel gazdagította az európai kultúrát. A 14. sz. közepétől Prágában és környékén felvirágzó „cseh képzőművészeti iskola” jórészt névtelen művészeinek épületei, freskói, táblaképei és kódexei felbecsülhetetlen értékűek. A 16-17. sz.-ban Rudolf császár udvari csillagászaként Prágában működött Tycho Brache (1546-1601), majd Johannes Kepler (1571- 1630), a bolygómozgás törvényeinek felismerője. Antonín Dvořák (1841-1901), Leoš Janáček (1854-1928) és Bohuslav Martinu (1890-1959) műveit rendszeresen műsorra tűzik a világ hangversenytermei, operaházai. Jaroslav Hašek (1823-1923) halhatatlan Švejkje mellett világszerte népszerűek Karel Čapek (1890-1938) színművei, Bohumil Hrabal (1914-1997) elbeszélései és Milán Kundéra (1929-) regényei. Az 1960-as években tetőző „cseh új hullám” (Jiři Menzel, Miloš Formán és mások) filmjei mindmáig népszerűek.
