Román kolostortemplom

Újabb képeslapokról ismerős látnivalóban lehet részük, ami azonban jobban mutat a valóságban. Sant’Antimo krémszínű travertinóból épült ódon kolostortemploma több költőt és festőt is megihletett. A templom nagy része 1118-ban készült el a francia romanika hatása alatt. Az egyszerű templombelső oszlopfői bibliai jeleneteket ábrázolnak, s lemezről szóló gregorián ének visszhangzik a falak között. Az épületet gondozó Ágoston-rendi szerzetesek kis közössége énekli e szépséges dallamokat minden vasárnap délutáni mise alkalmából.

Vesződséges hegyi út visz át Castiglione d’Orcián és Rocca d’Orcián – mindkét helységben középkori kastély néz le az Orcia folyó völgyére – Bagno Vignoni divatos gyógyfürdőjébe. A település szívében, a főtér helyén kővel burkolt nagy medence terül el. Kénes párák szállnak fel a fortyogó vízből, amely vulkanikus kőzeten keresztül tör elő a föld mélyéből. Olyan hírességek merítkeztek meg itt, mint Sienai Szent Katalin. Jelenleg tilos a fürdés, amit azonban a környék gyógyfürdőiben és uszodáiban bepótolhatnak.

Bagno Vignoni északi határában másodrendű út vezet el kelet felé az Orcia folyó széles völgyébe, majd fel Castellúccióba és La Focéba, ahonnan belátni a dombra felkanyargó, ciprussorral szegélyezett ősi etruszk utat. A következő város Chianciano Terme, népszerű gyógyüdülővel, divatos üzletekkel és óvárossal. Érdekesebb Chiusi az etruszk szövetség nagyhatalmú városainak egyike. A Museo Nazionale Etruscót kibővítették, beépítették egy régészeti parkba, s új múzeumépületet szenteltek az etrusz írásnak ; és kőfaragásnak, a „föld alatti” Chiusival való kapcsolatnak, valamint a helyi sírokból kiásott urnáknak. A múzeumban elintézhetik, hogy felkeressék a környék valamelyik sírját, sok azonban – köztük a híres Tómba della Scimmia (majomsír) zárva tart, így óvják a sérülékeny falfestményeket a további rongálódástól.

A városka szépséges román kori temploma „újrahasznosított” római oszlopokból és oszlopfőkből épült. A főhajó „mozaikjait” Arturo Viligiardi festette 1887-ben. A Museo della Catedrale lenyűgöző római, középkori és lombard szobrászati anyagot mutat be, mi több, még egy föld alatti folyosót is megtekinthetnek, melyet még az etruszkok ástak, s az őskeresztények katakombának használtak a 3-5. században.

Chiusi már szinte Umbria tartomány határában fekszik, a mi toszkán körutazásunk azonban észak felé folytatódik, keresztül a termékeny Val di Chianán. Az itt tenyésztett marhák húsából készítik Firenze vendéglői a bistecca alla fiorentinát. Önök közben kanyarodjanak el nyugat felé Montepulcianóba. A dombtetőre épült gyönyörű település sok időt igényel. Andalogjanak a sétálónegyeddé átalakított óvárosban, s amikor csak tehetik, álljanak meg, hogy megkóstolják a helyben termelt Vino Nobile borokat, akár a sziklába vájt pincékben, akár a Caffe Polizianóban (Via di Voltaia nel Corso 27), egy stílusos art deco bárban, amelynek alagsorában művészeti galériát rendeztek be.

A főtér, a Piazza Grande a városka legmagasabb pontja. Egyik oldalán a 15. századi Palazzo Communale áll, a firenzei Palazzo Vecchio miniatűr mása. A közeli Duomó főoltárán a sienai iskola remeke, a hatalmas Mária mennybemenetele triptichon (1401), Taddeo di Bartolo alkotása látható.

A Pienzába kivezető útról érdemes letérniük jobbra, hogy megtekintsék Madonna di San Biagio templomát, amely a városfalak alatti kiugróra épült Ez a krém- és mézszín kőből épült kupolás istenháza, a reneszánsz építészet gyöngyszeme, 1518-ban létesült, s Antonio di Sangallót dicséri.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük