Városnéző ingyenes sétánk többek között a Piazza Navonára vezet, melyet sokan a világ legszebb terének tartanak. A tér olyan, akár egy színház – és ez szó szerint értendő: Domitianus császár idején a megnyújtott ovális tér küzdőtér volt. A tér közepét 1651 óta díszítő Folyamok kútja természetesen szintén Bernini alkotása.
A Piazza Navona azonban nemcsak kőbe vésett művészet, hanem mozgalmas élet színtere is. Éttermek, kávézók (különösen a kedves Tre scalini), utcai festők és utcai árusok, játszadozó gyerekek és mindenféle járókelők népesítik be késő éjjelig. Színház, ahol nincs kikötve az előadás ideje és időtartama, szünet nélküli látványosság.
Hasonló ez Róma többi barokk terén is. Különös népszerűségnek örvend a Spanyol lépcső. Főszezonban alig találni rajta egy parányi ülőhelyet. A fáradt turisták pihennek, római fiúk veszik szemügyre a szőke lányokat, nyáron pedig az „alta moda” modelljei vonulnak rajta le s fel a divatbemutatók során. S egészen a közelben, a Trevi-kútnál, Róma számtalan szökőkútjának legszebbikénél a nyüzsgés már szinte eléri a tűréshatárt. Ez a tér is olyan, akár egy megrendezett színpadi jelenet: díszletként egy magas fal, előtte pedig a víz és a hullámok játéka. No de ki gondolna a Trevi-kút láttán színházra? Ezen a helyen egy halhatatlan film készült Anita Ekberggel a szökőkút vizében: Federico Fellini filmje, a Dolce vita.
Ezek azonban a római barokk műemlékeknek csak a világszerte ismert legkiemelkedőbb alkotásai. A kisebbeknek és finomabbaknak se szeri, se száma. Egyetlen példa csupán: a csendes Piazza Sant’ lgnazio hatásos templomával és három palotából álló épületegyüttesével, melyek hatalmas, kőből készült, finoman esztergályozott komódokra hasonlítanak. Itt nyugodtan lehet sétálni, nem csapja meg az ember fülét a japán, angol, német szófoszlányok keveréke.
Róma barokk színpad. Színpad, amely azért épült, hogy teljes fényében sugározza a pápák hatalmát, és megmutassa a szegényes és puritán lutheránusoknak, milyen gazdag is lehet az élet. Milliókat fordítottak a fényűzés eme demonstrálására. És egyetlenegy ember, Johann Wolfgang von Goethe mindebből semmit sem vett észre.
