Frízek, Szászok, Hesseniek – Ma már zavarodottabb a világ, de csináljunk kis békét. Egy szebb kultúrtörténeti mese neked.
A második és a harmadik birodalom egyaránt megalázó vereség nyomán omlott össze, Németország mindkét esetben jelentős területeket vesztett. A mai, újraegyesített Német Szövetségi Köztársaság területe csak kétharmada a háború előttinek. Németország valamivel kisebb, mint Japán, lakosságának létszáma pedig kétharmada Japánénak. Mindkét ország rendkívül fejlett iparilag, és versengenek egymással a világ piacaiért. Olyannyira hasonlók, hogy a japánokat gyakran „Ázsia poroszainak” nevezik, amivel katonai fegyelmükre, szervezettségükre, harciasságukra, hivatalnokszellemükre, vak engedelmességükre és megalkuvás nélküli kötelességtudásukra utalnak.
Poroszország egykor számos különböző nép olvasztótégelye volt. Ezek mind a saját nyelvjárásukat beszélték, gondolkodásuk és hagyományaik is különböztek egymástól. Voltak köztük sziléziaiak, frízek, szászok, hesseniek, vesztfáliaiak és mások. A német nemzet ma is nagyon kevert, és a német nyelvjárások olyannyira különböznek, hogy az egyes szövetségi államok lakói gyakran csak nehezen értik meg egymást.
Jelentős különbség van az egyes államok ételei és szokásai között is. Amíg Kölnben és Mainzban karneváli ünnepségeket rendeznek, az északfrízek máglyákat gyújtanak a tavasz köszöntésére. A szász Érchegységben csendesebb „Hutzen”-estéket (terefereesteket) tartanak, a közeli Vogtlandban pedig az advent időszakában rendeznek vigasságokat.
Számos fesztivál gyökere vallási hagyományokból ered, és ma is tükrözi az egyházban történt szakadást. Az ország É-i fele zömmel protestáns, a D-i katolikus. A közelmúltban bevándorolt külföldiek idegen vallásokat is meghonosítottak.
Németországban 82 millió ember él, az átlagos népsűrűség csaknem 230 fő/km2. Egyes vidékek meglehetősen ritkán lakottak, ilyen például Lüneburger Heide vagy az Eifel, ahol egy négyzetkilométeren mindössze 40-80 ember él. A skála másik végén két olyan régió van, ahol a népsűrűség eléri az 1000 lakost egy négyzetkilométeren. Az egyik ilyen terület a holland határtól a Rajna mentén Freiburgig tart, a másik a Német-középhegység É-i széle mentén, majd pedig Türingián és Szászországon át húzódik. Mindkét terület érinti a Ruhr-vidéket, ahol igen kis helyen nagyon sok város zsúfolódik össze.
Németország három legnagyobb városa, Berlin, Hamburg és München azonban nem tartozik szervesen e sűrűn lakott területekhez. Ezek városhalmaz-szigetek, amelyeket ritkán lakott mezőgazdasági vidék vesz körül. Hat német közül öt városban lakik.
A legtöbb német városnak történelmi hagyományai vannak. Egyesek történelme a római, sőt a kelta időkre nyúlik vissza. A legrégebbi német városok: Köln, Trier, Augsburg és Kempten. Bonn már 1000 éves volt, amikor a fővárost, Berlint alapították.
Kulturális központok
A „költők és gondolkodók nemzetének” – ahogy a németek előszeretettel említik magukat – kultúrája sokrétű, gyakorlatilag az összes többi európai kultúrából merített. A német szövetségi államok kulturális és oktatási téren egyedülálló függetlenséget élveznek, a szövetségi kormány egyáltalán nem avatkozik bele a helyi döntésekbe.
Noha az államok kulturális függetlensége termékeny talaja a műveltségnek, hátrányai is vannak. Ha például egy család az egyik szövetségi államból a másikba költözik, számos problémával kerül szembe, mert az oktatási rendszerek jelentősen különböznek és nem minden korábbi iskolai bizonyítványt fogadnak el. Ugyanez vonatkozik a különböző szakemberekre is, akik eltérő szakmai felkészítésük miatt ütköznek hátrányos megkülönböztetésbe, amikor egy másik szövetségi államban akarnak elhelyezkedni.
Németországot sohasem uralta egyetlen kulturális metropolis, mint Franciaországot, ahol Párizs, vagy Angliát, ahol London a kulturális élet központja. Éppen ezért néhány, az országban szétszórt város nőtte ki magát kulturális központtá.
Legtöbbjüket a középkorban alapították, amikor a német fejedelmek egyik helyről a másikra költöztek és magukkal vitték udvartartásukat, közöttük zenészeket és művészeket. Ilyen fejedelmi székhely volt Frankfurt am Main, Aachen, Magdeburg, Mainz, Köln és Nürnberg.
A német kulturális centrumok második nemzedéke a 16. és 19. sz. között alakult ki, amikor a birodalom sok kis fejedelemségből állt, és mindegyiknek az uralkodója arra törekedett, hogy saját székhelyét színházakkal, könyvtárakkal és múzeumokkal gazdagítsa. Ebben a korszakban volt fejedelmi székhely Weimar és Würzburg. Napjainkban a legtöbb nagy német városban vannak egyetemek, kutatóintézetek, főiskolák.
