Látnivalók Keszthely: ősi üdülő város friss képek

Keszthely látnivalói

A Balaton nyugati végében a Keszthelyi öböl partján fekvő egyedi szépségű város 750 éves múltra tekint vissza. Megannyi fiatalkori élmény köt ide engem is kb. 10 alkalommal jártam a történelmi város utcáinak kövén, nyaralás, tánctábor vagy éppen hétvégi városnézés egy szép téli napon.

Keszthelynek a középkorban két központja volt, a mai Fő tér (Szentháromság-szobor) és a kastély területe. A látnivalók többsége is itt illetve az őket körülvevő utcában tekinthetőek meg.

Kiemelkedő jelentőségű műemléke a barokk stílusú 1880-as évekre végleges formáját elérő Festetics-kastély. Szerencsére a második világháború nem okozott komoly károkat, a bútorzat illetve a könyvtár épen maradtak, amit Festetics György, a család legjelentősebb tagja (akinek Lukácsy Lajos alkotta szobra a kastély bejáratánál található) építette a kastélyhoz, és ma is Európa legnagyobb épen maradt főúri könyvtára.

Jelentős kiállításokkal és rangos zenei rendezvényekkel várja a látogatókat.

A kastély 500 éves pincerendszerében 2005 óta kap helyet a Balatoni Borok Háza. Festetics György nevéhez fűződik még az általa a hazai gazdálkodás fejlesztésére alapított intézet a Georgikon. Aminek egy része ma múzeumként üzemel.

Keszthely

ülő szobor

Számos műemléket illetve jellegű és védettséget élvező épület található az utcában. Legnagyobb részük romantikus vagy eklektikus stílusban épült a 19. század divatjának megfelelően.

 

A kastélytól az utcán végighaladva lyukadunk ki a Fő térre, ahonnan a Balaton a partra vezető út indul. Ezzel határos a város legnagyobb zöldterülete, a Helikon emlékműnek otthont adó Helikon park.

BalatonBalaton környéki régészeti, néprajzi, történeti, természettudományi emlékek őrzője a Balaton múzeum, melynek gyűjteményének legértékesebb darabjait a zalaegerszegi vasútállomáson a bombatámadás 1945-ben megsemmisített.

Keszthely egyeteme: Pannon Egyetem weboldala: georgikon.hu, ideális környezet a tanulni, fejlődni vágyók részére.

Videós képek, látogatás virtuálisan: www.youtube.com/watch?v=Jjuz_LEDPfY.

Rengeteg fiatal jár ide nyaranként. Tánc és művészeti táborok, sporttáborok általános és középiskolások illetve egyetemisták részére is. A vendéglátóipari iskola itt hatékonyan tud működni, sok-sok helyi és környékbeli fiatalnak ad használható szakmát.

Szállás (hotel, panzió és apartman) keresésben a fenti és az oldalsó kereső jó segítség.

Programok és szórakozóhelyek: www.keszthely.hu/programok, színház, kiállítás, koncert, egyetemi bál, Keszthely Város Napja, színes ismeretterjesztő nyílt előadások, hastáncgála, Sétálóutcai programok: Szentivánéji night shopping vagy a keszthelyi Múzeumok Éjszakája is az eseménynaptárban április-május-június-július-augusztus-ra.

KeszthelyenTovábbi infó: www.keszthely.hu/latnivalok, városháza, sétálóutca, üzletek, éttermek, Goldmark-ház, Zsinagóga, Festetics György ülő-szobra, további híres szobrok, szép parkok képekkel illusztrálva. Strandok, sportpályák, Szigetfürdő, Temetőkápolna (Szent Miklós-temető).

Hotel szállás, apartman, panzió és kemping keresés: szálláshelyek Keszthelyen – teljes lista címekkel.

Fotó élménybeszámoló, képek:

2 hozzászólás a(z) “Látnivalók Keszthely: ősi üdülő város friss képek” bejegyzéshez

  1. Ezüstszamár Szerző

    Nem csak nyaralások emlékei, de tény, hogy nyáron van itt nagy élet. Útikalauz videó friss és részletes lehetőség feltárással: https://youtu.be/Sl6JkQhe7SI
    7-8 alkalom után is azt mondom, hogy ez az a város, ahová érdemes visszatérni egy-egy napra.

  2. Tippek 2016 Szerző

    Kerékpár kölcsönzési lehetőség:
    GREENZONE KERÉKPÁRÜZLET KESZTHELY
    Cím: 8360 Keszthely Rákóczi út 15.
    Telefonszám: 36 (83) 315 463

    Tourinform Iroda
    Cím: 8360 Keszthely Kossuth u. 30.
    Telefonszám: 36 314 144

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük