Vidéken kevesebb mint ötmillió háztartás maradt, és ezek kétharmadának jövedelme inkább a részidős gyári vagy hivatali munkából, mintsem a földből származik. Az átlagosan 1,4 ha-os farmok nem jövedelmezők, de az adókedvezmények és a magas (a világpiacit kb. ötszörösen felülmúló) rizsárak bizonyos mértékű mezőgazdasági fejlődést biztosítanak. A japánok életszínvonaluk emelkedésével egyre kevesebb rizst fogyasztanak, más élelmiszereket részesítenek előnyben. A hús, akárcsak a kenyér, viszonylag új árucikk Japánban: 1869-ben szerepelt első ízben húsétel egy tokiói étterem étlapján. Napjainkban a hús már fontos behozatali cikk.
A kormány ösztönzése ellenére kevés japán gazdálkodó tért át a rizstermesztésről az állattenyésztésre és zöldségtermesztésre. A magasan fekvő vidékeken a rizst felváltották a gyümölcsök és zöldségek: alma, narancs, káposzta, burgonya, retek és eper.
A japánok fehérjeszükségletének zömét mindig a halászat adta. Hatalmas kikötőkből futnak ki a nyílt tengerre azok a hajók, amelyek sok ezer kilométerre levő országok parti vizein halásznak, mint Kanada és Peru. Akadnak telepek, ahol osztrigát és tengeri algát, valamint halat tenyésztenek. A japán hagyományosan jelentős bálnavadász nép. Japán elfogadta az 1986-ban bevezetett bálnavadászati tilalmat, de kiharcolta, hogy az csak a kipusztulás szélén álló fajokra vonatkozzon. A városiak szokásos reggelije egy tálka rizs és hal. A hivatalnokok öltönyt viselnek, és a peremvárosokból tömegesen utaznak a helyiérdekű vasúton. A japán írásmód nehézségeit az elektronikus szövegszerkesztők karakterek ezreivel igyekeznek enyhíteni. Más fejlett országokhoz hasonlóan Japánban is rohamosan fejlődik a szolgáltatóipar.
Ami az üzemi munkásokat illeti, munkafeltételeik közvetlenül összefüggenek a cég nagyságával. A nagyüzemi munkások általában az egész napot automatizált szerelőcsarnokokban, a nehéz munkát elvégző robotok felügyeletével töltik. A kisebb alvállalkozók alkalmazottai parányi, szűkös műhelyekben, alacsonyabb bérért és kisebb biztonságban dolgoznak. Közülük a legtöbben Japán ún. burakuminjai (vidékiek), akik a korábbi századokban a társadalom kitaszítottjaiként az alantasnak számító munkákat végezték.
A nőknek szakmai karrierre nem nagyon van lehetőségük. A hagyomány szerint amint megházasodnak, vissza kell vonulniuk, és otthonuknak kell szentelniük életüket. Számos ambiciózus asszony panaszolja, hogy ha nem tesz eleget a nemzeti sztereotípia megkövetelte szerepnek, a munkahelyi főnökök elnyomás alatt tartják, mások arról számolnak be, hogy a szomszédok kiközösítik őket, ha nem maradnak otthon, hogy teljesítsék feleséghez illő kötelezettségeiket.
Ilyen módon sok nő gyermekei nevelésében hasznosítja energiáit. A „nevelőanyák” szinte minden áron teljesíttetni akarják gyermekeikkel a sikeres jövő zálogának tekintett vizsgákat. Rengeteg gyerek a nappali iskola mellett még vizsgaelőkészítőre is jár. A sikertelen felvételit az egész család szégyenként éli meg.
A tipikus japán otthon európai és amerikai mércével kicsinek számít, habár a jövedelmek növekedésével egyre tágasabb. Az építési szabályzatok megakadályozzák a magas lakóépületek építését a városokban, növelve ezzel a zsúfoltságot a helyiérdekű vasutakon. Még a modern otthonokban is egy szobát hagyományos stílusban rendeznek be, nád tatamival a földön és kicsi benyílóval, ahová a kedvenc festményt vagy kalligráfiát akasztják.
A japánokra egyaránt jellemző a sintoista és a buddhista vallás gyakorlása; a lakosságnak mindössze 1,4%-a keresztény. A vallási fanatizmus ritka jelenség Japánban, a magatartásnormák inkább a társadalmi szokásokból, s nem dogmákból vagy szent írásokból erednek. A vallási ünnepek mégis népszerűek; a szentélyeket és templomokat tökéletesen rendben tartják. A puritán zen kertek különleges látványosságnak számítanak.
Szórakozás, szórakozóhelyek és programok
A japánoknak kevés a szabadidejük, de kikapcsolódási lehetőségeik rendkívül változatosak. A hivatalnokok hazafelé menet szívesen beugranak egy közfürdőbe megmártózni, vagy valamelyik klubban belemerülnek a nemzeti szerencsejátékba, a tivoliba. A futball, a baseball és a sumo birkózás sok nézőt vonz. A golfpálya, a vágyak netovábbja szinte megfizethetetlen, az emberek az ütés technikáját a járdán és a háztetőkön gyakorolják.
Akinek nincs kedve hazamenni, akár az egész estét a városban töltheti a munkatársaival, felderítve a „szórakozónegyedet”, a zajos, harsány, szűk utcák labirintusát, ahol bárok, szexklubok, kabarék és parányi vendéglők sorakoznak. Itt aztán levezethetők a munkahelyen felgyülemlett feszültségek, ha kell, annak biztos tudatában, hogy bármi történjék is, reggel minden megbocsátást nyer.
Nem mindenki tud – vagy éppen akar – beilleszkedni ebbe az európai mértékkel nagyon is közösségi jellegűnek, vagy éppen konformistának látszó japán társadalomba. A fiatalkorú-bűnözés, bár ma még nem számottevő, fokozatos emelkedést mutat. Mások – elsősorban a 3 milliónyi burakumin és a 700 000 főnyi koreai etnikum – hátrányos megkülönböztetéstől szenvednek.
