Irán – egy érdekes történelem óra olajjal

Az iszlám fundamentalizmus és a nacionalista buzgalom veszélyes vihargócot hozott létre a közel-keleten

Párizs, 1979 eleje. Magas, tekintélyt parancsoló, szakállas alak lép fel az Air France teheráni járatára. A sah által száműzött, közel 80 éves Ruholta Khomeini ajatollah, muzulmán vallási vezető indul vissza hazájába, hogy élére álljon a vallási forradalomnak.

A mesés „Páva-trón” megüresedett, Mohamed Reza Pahlavi, Irán elűzött vezetője modernizálásra és iparosításra használta fel az ország hatalmas olajkincsét. Úgymond a 20. sz.-ba akarta rántani Iránt, de a népesség nagyobbik részét elkeserítő nyomorban hagyta. Az elégedetlenség egyre nőtt, a vallási vezetők és a politikai ellenfelek lázadásokat robbantottak ki. Ekkor tért vissza az ajatollah, és elszánta magát az idő kerekének visszafordítására: egy „igaz” iszlám köztársaság létrehozására.

Az „Irán” név az ország perzsa nevéből (Arian) származik, jelentése: „az ariánusok földje”. E nevet 1935-ben vette fel az ország, azelőtt Perzsiának hívták. Nagy Kürosz a Kr. e. 6. sz.-ban alapította a Perzsa Birodalmat, amely akkor Indiától a Földközi-tengerig terjedt. Majd a Kr. u. 7. sz.-ban iszlám dinasztia került hatalomra, amely 13 évszázadon keresztül uralkodott az országban. A birodalom 1971-ben ünnepelte fennállásának 2500. évfordulóját – nagy pompával és hatalmas költségekkel – az utolsó sah jelenlétében, a Siráz közeli sivatagban található Persepolis, az ősi főváros romjainál. A felvonultatott kincsek közt szerepelt a ragyogó „Páva-trón”, amelyet Indiában zsákmányolt Nadír sah 1738-ban egy hadjárat alkalmával. A trón eltűnt az ajatollah forradalma során.

Irán földjét nem kényeztette el a természet. A ritkán lakott ország a Kaszpi-tengertől a Perzsa-öbölig húzódik. 1 648 000 km2-es területét É-on és Ny-on hegyláncok uralják, közepe hatalmas kiterjedésű sivatag, amely annyira forró, hogy gyakorlatilag nincs benne élet. A Perzsa-öböl partvidéke kissé hűvösebb. A tél beköszöntével hatalmas homokviharok száguldanak a síkvidékek felett. É-on földrengésveszéllyel kell számolni. Horászán (Khoraszan) tartományban 1978-ban egy földrengés 20 000 áldozatot követelt, s 1990 júniusában egy újabb földrengés hasonlóan katasztrofális következményekkel járt.

A 63 milliós népesség nagy része a hegyes É-on és Ny-on él, ahol a 6,5 millió lakosúra becsült főváros, Teherán is fekszik. Az erdős oldalú Elburz hegység eléri az 5604 m-es magasságot. Mezőgazdasági művelésre az országban egyedül az egész évben elegendő mennyiségű csapadékhoz jutó Kaszpi-tengeri partvidék alkalmas.

Az É-i és ÉNy-i területek fő gabonaféléje a búza, a Kaszpi-tenger vidékén pedig a rizs a fő termény. Termesztenek még árpát, kukoricát, gyapotot, cukorrépát, gyümölcsöket, teát és dohányt is. A Kaszpi-tengerbe torkolló folyókban lazac, ponty, pisztráng és csuka található, a Kaszpi-tengerben a kaviárt adó tokhal.

Iránban legalább annyi juh van, mint ember. A nomádok, akik juhnyájaikkal és kecskéikkel a hegyekben és a magasföldeken vándorolnak, a népesség 5%-át teszik ki. Kőolajat, amely ma Irán exportjának 90%-át adja, elsőként az Angol-Perzsa Olajtársaság (a későbbi British Petroleum, BP) talált és aknázott ki a DNy-i Huzisztán tartományban 1908-ban. Az olajüzlet mindmáig szenvedő alanya az iráni-iraki háború (1980-88) következményeinek.

Az 1990-es években az olajárak soha nem látott mértékben csökkentek. Irán azonban más értékes ásványi nyersanyagokkal is rendelkezik: van itt szén, vasérc, réz, ólom és só. Földgáztartalékai a legnagyobbak a Földön. A drágakövek (pl. türkiz, smaragd, topáz és zafír) lelőhelyei főleg ÉK-en vannak.

A szomszédos Afganisztánhoz hasonlóan Irán is stratégiai helyzetével vonta magára a külső hatalmak figyelmét, különösen Nagy-Britanniáét és Oroszországét, amelyek hadseregeikkel különböző időkben az ország különböző részeit foglalták el a II. világháborúig. Eközben az ország belső történelme is viharos volt. 1921-ben Reza kán, a hadsereg tisztje puccsot szervezett a kormány ellen, majd 1925-ben megfosztotta trónjától Ahmed sahot akinek korábban a szolgálatában állt. Ezután megszerezte magának a trónt Reza Pahlavi sah néven. Reza Pahlavi utat nyitott az ország modernizálásához. 1935-ben megtiltotta a nőknek a hagyományos fekete lepel viselését.

A II. világháború alatt arra kényszerült, hogy átadja a hatalmat fiának, Mohamed Reza Pahlavinak. Az új sah 1950-ben nagyarányú földreformba kezdett. Három évvel később rövid időre el kellett menekülnie, amikor Mohamed Moszadik miniszterelnök, a szélsőséges Nemzeti Front vezére megpróbálta államosítani Irán olajiparát. Moszadik tervei idő előttinek bizonyultak, s az iráni olaj Nagy-Britannia és más országok általi bojkottja bukásához vezetett. A sah újra korlátlan hatalomra tett szert.

Időközben a sah megindította saját forradalmát. Eltökélte, hogy még életében nyugati típusú állammá alakítja a régimódi paraszti kultúrájú, iszlám államot. Az ipar fejlesztését, a feudalizmus megszüntetését, a földosztást tűzte ki célnak, s álmai megvalósítását az ország olajbevételéből akarta finanszírozni. (Irán olaja a világ kőolajkincsének 10%-át teszi ki.)

A modernizáció előrehaladt az 1960-as és 1970-es években. A sah „fehér forradalma” azt jelentette, hogy a nagybirtokosoktól elvette földjeik nagy részét, és szétosztotta azokat a parasztok között. Sajnos az így juttatott földparcellák túl kicsik voltak az eredményes gazdálkodáshoz. A parasztok nagy része súlyosan eladósodott, és vissza kellett adnia földjét – gyakran a birtok korábbi urának.

Így a sah földreformja általánosságban a tehetősebb parasztokat gazdagította a szegényebbek rovására. Ez a szegényebb réteg elhagyta a földművelést az újonnan létrehozott gyárak kedvéért. Hatalmas, új közép- és munkásosztály alakult ki, és az ország elsődlegesen agrárországból olyan országgá vált, ahol a lakosság 40%-a városokban él. Mivel az ipar fejlesztése külföldi tőkén alapult, a sahot azzal vádolták, hogy az ország gazdasági gyarmatosítását támogatja. A sah reformjaival való elégedetlenség növekedett mire a reformokhoz egyre növekvő elnyomás járult.

A sah nem ismerte fel az ellenzék erőit és a gyűlöletet, amelyet felszított, különösen a többségi vallást képviselő ortodox síita muzulmánok között. A gazdagok, az „ezer család” közé tartozók, akik a termékeny földek 80%-át birtokolták, 1977-re már felismerték a közelgő véget, és külföldre juttatták pénzüket, a becslések szerint havonta több mint 1 milliárd USA-dollárt. Felkelések robbantak ki, és 1979 januárjában a sah örökre elhagyta az országot.

Két héten belül a 14 éve száműzetésben élő Khomeini ajatollah diadallal visszatért. Az 1979-es népszavazás úgy döntött, hogy az országban véget kell vetni a nyugati befolyásnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük