Hallandia sűrűn lakott, gazdag országban a világ legnagyobb kikötője a modern Európa kapuja.
A Holland Királyság a tenger szeszélyéből és a hollandok akaraterejéből létezik. Az országnak több mint egyötöde a tengerszint alatt terül el; összes nagyvárosa mélyföldön épült.
Az évszázadok során a tenger hol elvett a földből, hol meg visszaadta. 1421-ben a tenger vihardagálya óriási földterületet borított el a Rajna torkolatánál. Ezt azóta Hollands Diep-nek hívják. A17. sz.-ban a lecsapolások és gátépítések eredményeként a földterület 1120 km2-rel bővült. A 18. sz.-ban további 500 km2-t, a 19. sz.-ban pedig újabb 1170 km2-t hódítottak vissza a tengertől.
Ám a tenger is gyarapodott az 142l-es katasztrófa óta, főként az 1953-as árvíz során. A nyereségek és veszteségek mérlege csupán az elmúlt 50 év során billent el a lakosság javára. A modern munkagépeknek köszönhetően a hollandok e században összesen 2500 km2-t szereztek vissza a tengertől s gyarapították vele az ország területét.
Mindez annak következménye, hogy az ország magva nagy folyó- a Rajna (két fő ága a Lek és a Waal). a Maas (Meuse) és a Schelde – deltájában alakult ki. A deltatorkolatokban három, ingatag egyensúlyban lévő erő befolyásolja a földterületet: a folyóé, a tengeré és az emberé, aki beavatkozik a másik kettő működésébe, hogy megzabolázza őket. 1995-ben Gelderland és Limburg mélyföldi tartományában a Rajna, a Waal és a Maas folyók súlyos áradása következtében annyira meggyengültek a gátak, hogy 250 000 embert kellett kiköltöztetni otthonából.
A hollandoknak évszázadokra visszanyúló tapasztalatuk van a tenger visszaszorításában. Még az olyan nagyszabású vállalkozásoktól sem riadnak vissza, mint például az Ijssel-tó (Zuiderzee) víztelenítése. 1932-ben elkészült a zárógát, ezt követően négy nagy területet csapoltak le, az egykori tengerfenékből 1650 km2-nyi területet tettek művelésre alkalmassá, s ide települt Almere, Amsterdam új elővárosa is.
Az 1953-as katasztrofális árvíz, amelyben 1835 ember és 200 000 szarvasmarha pusztult el, újabb nagyszabású beruházásnak adott lökést. A Rajna-Maas-Schelde torkolatában néhány sziget védtelenül állt a tenger támadásaival szemben. Az ún. „Delta-terv” keretében ezeket a szigeteket a deltaágakba épített gátakkal elzárták a tengertől, s csak É-on a Rotterdamba, D-en pedig a belgiumi Antwerpenbe vezető hajózási útvonalakat hagyták kitéve a szél és az ár szeszélyének.
Ezzel a szigeteket nemcsak megvédték, hanem hozzá is kapcsolták a szárazföldhöz; a mesterséges tavakhoz pedig azóta is évi több ezer turista látogat.
Az idegenforgalom fellendítése érdekében egy másik terv is született, amely azonban – paradox módon – sok-sok évszázad gátépítő és lecsapoló munkáit tenné semmissé. A Groningen tartomány által 1995-ben benyújtott „Kék Város” terv célja egy mesterséges tó kialakítása az Oldambt kerületben – a művelésre alkalmas földek helyett.
A mélyföldekkel és lecsapolt területekkel szemben van egy másik Hollandia, az a (viszonylag) magasan fekvő országrész, amely Gelderland, Overijssel, Észak-Brabant és Limburg tartományokat foglalja magában. Ez a terület a deltától K-re és D-re fekszik, s nagyrészt homokos vagy kavicsos hátságok alkotják. K-en ezeket az anyagokat a jég hordta le Skandináviából a jégkorszak során. D-en a hátságok a Rajna és a Maas hordalékából keletkeztek. Még délebbre, Limburgban a szenet is tartalmazó mészkődombok321 mmagasságot érnek el.
A tájképet nagyban meghatározza a talaj összetétele. A homok és a kavics terméketlen, nagy részét fenyér és erdőség borítja, ezeken jórészt természetvédelmi területeket hoztak létre. A folyóvölgyekben kemény, agyagos a talaj, ezt rétek és virágoskertek borítják. A delta tőzegrétegeit nagyrészt fű borítja. A talajvízszint magas. A tengerparton lazább az agyag, ezért ezek a területek megművelhetők.
