A világ legfagyosabb országa kilépett a politikai élet telébe is, hogy új szerepet biztosítson magának a sarkvidéken
Grönland 1985 februárjában első országként lépett ki az 1958-ban alakult Európai Gazdasági Közösségből, s ezzel az Európai Közös Piac területének felét vesztette el. A világ legnagyobb szigete népének ez a lépése tömören fejezte ki a grönlandiak eltökéltségét, hogy ezentúl gazdaságilag, és politikailag is maguk intézzek sorsukat.
Jonathan Motzfeldt miniszterelnök – evangélikus lelkész, harmonikaművész, aki kivezette szigetét az EGK-ból – a Dániával még meglevő politikai kapcsolatokat is meg akarta szakítani. Ezzel véget kívánt vetni annak a társulásnak, amelynek kezdetei a 14. sz.-ra nyúlnak vissza, amikor Norvégia birtokaival – köztük Grönlanddal – együtt dán uralom alá került, s ők is alapították a szigeten az első kereskedelmi állomásokat.
A sziget, amelyet lakói Kalaallit Nunaatnak („a nép földje”) neveznek, 1979 óta teljes önkormányzatot élvez, de névlegesen még Dánia külbirtoka. Lakói inuit (eszkimó) és dán vérkeveredésből származnak. „Mi egyszerűen nem tartozunk Európához – hangoztatta Motzfeld. – Mi sarkvidéki nép vagyunk. Kapcsolatainkat pedig Kanada, Alaszka és Szibéria eszkimó népeivel tartjuk. Mi magunk akarjuk építeni saját jövőnket.”
Ez azonban nem könnyű feladat. A sziklás-hegyes sziget területe csaknem ötvenszerese, míg lakossága csupán századrésze Dániáénak. Hatalmas területének kilenctizedét állandó jégtakaró borítja, amelynek átlagos vastagsága több mint1500 m. Csupán egy20 kmszéles part menti övezet jégmentes. Növénytermesztés nincs, csak a juh-, valamint a rénszarvastenyésztés a gazdaságilag is számba vehető lehetőség. A sziget egész területe, a déli vége kivételével, a sarkkörön belül fekszik. De még a sziget déli csücskénél fekvő főváros, Godthåb (avagy Nuuk, ahogy a helybeliek nevezik) környékén is délelőtt 10 órakor kel és délután 2-kor nyugszik a nap.
A 12 200 lakost számláló Godthåb minden ötödik grönlandinak az otthona. Mint a többi fontosabb város, Godthåb is a Ny-i partvidéken fekszik, amelynek éghajlatát az Atlanti-óceán D-i áramlatai enyhítik. A K-i partvidéket a Jeges-tenger É-i áramlatai annyira lehűtik, hogy az egymásra torlódó jégtáblák miatt az év legnagyobb részében járhatatlan.
A modern társadalom
A többi grönlandi városlakóhoz hasonlóan a fővárosiak is elég nehezen élik meg a primitív és a modern életmód közötti átmenet korát. A biztos munkahelyet nyújtó halfeldolgozó üzemek – amelyek egyszersmind Grönland egyetlen számottevő feldolgozóiparát jelentik – sok eszkimót vonzanak a városokba, és a nemrég még nomád vadászként, szigonnyal, kajakokkal, puskákkal felszerelt, husky kutyáik társaságában a jégmezőkön kóborló családok most a dániai hűtőhajók áruival tömött szupermarketekből szerzik be szükségleteiket. Ennek a fejlődésnek azonban megvolt és -van az ára. Az öngyilkossági arány Grönlandon a legmagasabb a világon, nagyjából 1000 lakosonként egy fő, és az alkoholizmus is riasztó méreteket ölt. Az eszkimó népi hagyományon nyugvó szexuális szabadság miatt a fővárosban sok a nemi beteg.
Bár a sziget még erősen rászorul Dánia támogatására, vezetői nagyon bizakodnak abban, hogy meg tud majd állni a saját lábán. Halászterülete bőséges hal- és rákzsákmányi biztosít. 1990-ben a hal és haltermékek 83%-kal részesedtek a sziget exportjából. Minthogy a halászat rendkívül fontos Grönland gazdaságában, a környezetvédelmi kérdéseket igen komolyan kezelik. Megkezdődött a kitermelhető földgáz, kőolaj és uránérc feltárása is, s mindemellett nikkel- és kobaltlelőhelyekre is bukkantak. Gazdasági hasznot jelent számára a thulei amerikai katonai légi támaszpont is, amely az észak-amerikai radarrendszer katonai távközlési hálózatának állomása. (Az amerikaiak egy másik támaszpontjukat a Søndre Strømfjordnál 1992 szeptemberében átadták a grönlandi kormánynak.) Az idegenforgalom is fellendülőben van. A turistákat helikopteren szállítják a Ny-i partvidék falvaiba (a városokon kívül ugyanis nagyon kevés út van Grönlandon), ahol megtapasztalják a tengeri halászatot vagy gyalog és szánon felfedezőútra indulnak a sziget lakatlan belső területére.
A Grönland földjére lépő első európai, a norvég Eirikr Raudi (Vörös Erik), aki Izlandról hajózott át Kr. u. 982-ben, annyira bízón a sziget jövőjében, hogy ott teremtett otthont magának; híres majorsága Brattahlidben ma is idegenforgalmi látványosság. Erik nevezte el a szigetet Grönlandnak (azaz zöld földnek), hogy e jól hangzó név révén több új telepest csábíthasson oda. Valójában a sziget akkor sokkal zöldebb volt, sőt néhol még erdőség is borította, s éghajlata is kellemesebb volt a mainál. Erik stratégiája bevált. 986-ban 35 kisebb hajónyi telepes érkezett nyomában Grönlandra. ahol megalapították azt a norvég kolóniát amely (e formában) 500 évig maradt fenn.
1985-től Grönlandnak saját nemzeti zászlaja van: fehér-piros mezőben a felkelő nap.
