Dél-afrikai Köztársaság természet és lakosság

Változatos természeti régiók

Az általános éghajlati típuson belül az ország különböző vidékei között jelentős eltérések mutatkoznak. Télen Nyugat-Fokföldön az időjárás általában nedves és az átlaghőmérséklet 12 °Ckörül mozog, az ország belsejében viszont száraz időjárás uralkodik, s a hőmérséklet akár -12 oC-ig is süllyedhet. Nyáron a központi fennsíkon, a Highvelden (Búr-magasföld) hatalmas viharfelhő-képződményekből rövid ideig tartó felhőszakadások zúdulnak alá.

A növényvilág úgyszintén változatos. A nyugat-fokföldi partvidéken, KwaZulu-Natal tartomány irányában terjeszkedve a fynbos néven ismert alacsony növésű, kis levelű bozót honos, amely hallatlanul szárazságtűrő: még az időszakonként előforduló bozóttüzeknek is ellenáll. Ezen a partvidéken kisebb szigeteken mérsékelt égövi örökzöld erdők is találhatók.

A Fokföld gyűrődéses hegységeinek tekervényesen meghajlott, gyűrött rétegeitől É-ra terül el a mérsékelten száraz jellegű Karroo régió. Ezeknek a jellegzetes dombocskákkal (kopje) tarkított poros, sík vidékeknek gyér füve és alacsony növésű bozótjai a kecskéknek és nagy juhnyájaknak szolgálnak táplálékul. Kicsiny falvak – a tipikus dél-afrikai dorpok – elégítik ki a farmerek szükségleteit, akiknek tanyái, gátjai és szélerőmű hajtotta szivattyúi tarkítják a tájat. Nappal a Karroot a könyörtelenül tűző nap sugarai szikkasztják, a tél viszont metsző hideget, fagyos éjszakákat hoz.

A Szabad Állam mérsékelt égövi füves legelői helyén ma már jobbára hatalmas kukorica- és napraforgómezők terülnek el, egészen az Északi tartomány csipkebokros és majomkenyérfával benőtt mezőségeiig. Az Északi tartomány és Mpumalanga mélyen fekvő K-i vidékének nagy részét egykor szubtropikus csipkebokorerdő borította, ezt azonban kivágták – épületfának, illetve arany- és szénbányák vágatainak, táróinak dúcolásához. A hajdani erdők helyébe nagy kiterjedésű fenyő- és eukaliptuszültetvényeket telepítettek, egyes hegyvidékeken azonban még fennmaradtak az őshonos örökzöld erdők maradványai. A szirtes Drakensbergétől a K-i partig terjedő hegyvidéki tájat alacsony növésű örökzöld szubtrópusi bozót borítja.

A lakosság

Dél-Afrika betelepítésének írott története a 15. sz. végén, az Indiába vezető tengeri utat kereső portugál felfedezők érkezésétől veszi kezdetét. Az afrikaiak betelepülése a szubkontinensre azonban több mint ezer évvel korábban ment végbe. Az első európaiak megérkezésekor a koiszan nyelvcsoporthoz tartozó pásztorkodó koikoik (hottentották) és a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató szanok (busmanok) főleg a D-i területeket lakták. A bantu nyelveket beszélő népcsoportok, amelyek feltehetően a Niger és a Kongó folyó közötti területről származnak, és mintegy 300, rokon nyelven beszélő más népcsoporttal közös hagyományuk van, Dél- és Közép-Afrika nagy kiterjedésű területeit népesítették be. Kr. u. 300-ban már honosak voltak az egykori Transvaalban és Natalban, Kr. u. 700 körül pedig már a Transkei térségében is laktak. A15. sz.-ban két fő csoport alakult ki: a nguni és a szoto, valamint két kisebb népcsoport: a venda és a conga (csonga). Ma a ngunik politikailag legaktívabb alcsoportját a soszák (xhosa) és a zuluk alkotják.

A Dél-afrikai Köztársaság apartheid („elkülönítés”) néven ismert hajdani politikája a lakosságot nem csupán fehérekre és feketékre osztotta fel, hanem színesekre (kb. 3 millió) és ázsiaiakra (kb. egymillió) is.

A színes bőrűek különböző származásúak, eredetük arra az időre nyúlik vissza, amikor a Holland Kelet-indiai Társaság 1652-ben létrehozta első előretolt állását a mai Fokváros helyén. Egyfelől az európai telepesek, másfelől a bennszülött koikoik, illetve az Afrikából, az indiai szubkontinensről és Kelet-Indiából főleg mezőgazdasági munkára behozott rabszolgák közötti házasságból vagy kapcsolatból született leszármazottak voltak. Bár színesek az ország minden részében találhatók, a legtöbben Nyugat-Fokföld tartományban élnek.

Az ázsiai lakosság főleg a 19. sz. második felében a natali cukornádültetvényekre szerződéses munkásként behozott indiaiak leszármazottjaiból áll. A dél-afrikai ázsiaiak többsége KwaZulu-Natal és Gauteng tartományban él.

A dél-afrikai fehér lakosság keverék: őseik az eredeti holland és francia (hugenotta) telepesek, akik magukat később afrikánereknek, illetve búroknak nevezték (a holland és dél-afrikai afrikánsz boer szó jelentése: farmer, paraszt), továbbá a később érkezett angolok, németek, illetve egyéb európai bevándorlók voltak. Az afrikánsz ajkú népcsoportok a fehér bőrű lakosságnak kb. 60%-át teszik ki, a fennmaradó 40% többsége angol anyanyelvű. A nagyarányú összeházasodás eredményeképpen számos fehér kétnyelvűként nő fel.

Az etnikai megoszlás élesebben rajzolódik ki a fekete dél-afrikaiak között, akiknek majdnem 20%-a zulu. A feketék saját külön identitásukat kulturális és politikai hovatartozásukkal ápolják-őrzik, ami gyakori súrlódások forrása, és véres összecsapásokhoz is vezet.

Az afrikánerek és az angolok közötti ellenszenv – amely nemrégiben politikai téren is megnyilvánult – Fokföld angol megszállásából ered: ez 1795 és 1803 között kezdődött, majd 1806-ban vált véglegessé. Az 1700-as évekig a holland származású telepesek Fokvárostól K-i irányba, az ország belseje felé terjeszkedtek, inkább a trekbúrok (trekboer), vagyis a félnomád állattenyésztők, semmint letelepedett farmerek életmódját folytatták.

Délafrikai

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.