Bonn látnivalói, mai nevezetességek és régiek

Bonn

A város története a római időkig nyúlik vissza, amikor is „Bonna” néven légióstáborként működött. A római kor emlékeit Bonn óvárosában ma is felfedezhetjük. A római birodalom bukása után a város előbb a Frank Birodalom, később a Német-római Birodalom részét képezte Bonnburg néven. A 12. században már a kölni választófejedelem is idehelyezte székhelyét. A városfalakat a 13. században létesítették. A 14. században a középkori királyokat Bonnban koronázták, Szép Frigyesnek és IV. Károlynak is itt került fejére a mindent jelentő diadém. A város 1815-ben porosz fennhatóság alá került, a német egyesítés után pedig Németország része lett.

Nevezetességei, látnivalók:
Az évi 600 ezer látogatóval büszkélkedő Bonn felfedezését érdemes a város szívében található, történelmileg jelentős régi városháza megtekintésével kezdeni. A város főterén és egyben kedvelt találkozóhelyén, vagyis a Markplatzon emelkedő Michael Leveilly tervezte épület alapkövét a 18. században Clemens August választófejedelem fektette le. Charles de Gaulle és John Fitzgerald Kennedy mellett az NSZK első elnöke is itt tartotta ünnepi beszédét megválasztásának estéjén.

A Markplatz jelentősségét emeli, hogy nyaranta itt kerül megrendezésre a „Bonni Nyárnak” nevezett kulturális fesztivál, mely a pop és komolyzenei koncertek mellett prózai előadásokkal is szórakoztatja az egybegyűlteket.

A város híres szülöttére, Beethovenre nemcsak múzeumként működő szülőháza emlékezik, a zeneszerző Főposta előtt magasodó impozáns bronzszobra is. A bonniak még híres konferencia-és hangversenytermüket is a szimfóniák siket szülőatyjáról nevezték el, a Beethovenhalle 1959-ben nyitotta meg kapuit.

Szintén érdemes felkeresni a bonni egyetem barokk stílusú épületét, mely a 19. század előtt a kölni választófejedelem rezidenciájaként szolgált. Bár az impozáns épület többször esett áldozatul tűzvészeknek, a helyreállításoknak köszönhetően ma is teljes pompájában ragyog.

Ugyancsak jelentős a Rajna partján magasodó hajdani elnöki rezidencia, a Villa Hammerschmidt kúria, mely a 19. század végén épült későklasszicista stílusban. Érdemes felkeresni továbbá a Bonn óvárosában található Csillagkaput is, melyet a középkori városfal maradványaiból emeltek.

Hotel, szállás keresés cikk ITT – kiadó szobák és lakások online keresése tippek Bonnban.

A város templomainak sorából egyértelműen a 13. században épült Münster székesegyház emelkedik ki. Az öttornyos, háromhajós templom jelentősségét emeli, hogy hajdanán falai közt került korona Szép Frigyes és IV. Károly fejére.

A kultúra megszállottjai Bonn közel negyven múzeuma közül válogathatnak, melyek köréből említésre méltó a Rheinisches Landesmuseum, ahol Bonnak és régiójának történetével ismerkedhetünk meg behatóbban, illetve a Kunstmuseum, a művészetek háza, melynek nemcsak gyűjteménye, már maga épülete is valódi műalkotás.

Akik aktív kikapcsolódásra vágynak, és nem riadnak meg egy kis túrázástól sem, vegyék az irányt a Siebengebirge hegység Sárkányszirtje felé. A hegy nemcsak azért jelentős, mert a germán mondakör szerint a Nibelungok Énekének Siegfriedje itt küzdött meg a sárkánnyal, szépségét emelik régi várromjai, és az itt található Schloss Drachenburg kastélymúzeum is. A hegy csúcsáról parádés panoráma tárul a városra, tiszta időben egész a kölni dómig ellátni. A hegyre fogaskerekűvel, vagy akár szamárháton is feljuthatunk nem muszáj a gyalogos megoldást választani. Szintén kellemes élményt jelenthet egy romantikus hajóút, melyre a Rajna partján fekvő hajóállomáson fizethetünk be. Miután a hullámok kellőképp elringattak bennünket, Bonn hangulatos kávéházaiban és éttermeiben pihenhetünk meg.

Fotó galéria, utazás képek:

Aktuális turisztikai hírek, információk több nyelven a hivatalos város portálon: www.bonn.de/tourismus_kultur_sport_freizeit/tourist_information_aktuell/.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.