Autó kölcsönzés jó tanácsok
A többség, többen télen utaznak a Kanári-szigetekre, de nyáron is vonzó célpont a szabadságolások miatt sokaknak. A mérsékelt klíma kellemes, az erős szelek miatt persze nem mindig élvezhető a strandolás. A nagy hullámokat és az olcsó autóbérlést én szerettem. Olcsó? Igen, néha meglepően, lásd. például a következő 2019-es nyári keresést, 4 hetes hosszútávú bérlés fillérekért (ilyen olcsót még nem is láttam):
A további vezetők esetén is csak 2,84 € naponta a felár. Egy család, egy pár esetén ennek persze nem sok értelme lehet, hiszen rendőrt 5 hónap alatt egyszer sem láttam (kivéve balesetnél). Az extra biztosítások és letétek összegére kell igazából figyelni. Ami jelentős, az a 21-24 év közötti ügyfelek esetében fiatal vezetői díj, fizetendő extra: 20,00 € per nap. A Budget-tel én nagyon elégedett voltam, de a bérlési feltételek picit módosulhatnak minden évben, és a különböző cégek között óriási különbségek lehetnek minőségben és árban is.
Szerencsére alapvetően olcsó, napi 10-20 euró körül megoldható volt 2017-2018-ban, ami egy pár vagy egy kis család esetében igazán kecsegtető, ez igaz a főszezonnak számító téli időszakok környékén is, óriási a túlkínálat, olcsón beszerzett teljesen új bérautók lepték el a szigetet. A negyedik autóbérlésemre készülök, szeretek autót vezetni és kirándulni, de kifogytam a pénzből, így csak a legolcsóbb férhet bele, az is inkább akkor ha érkezik a számlámra egy kisebb összeg. 2019-ben folytatódtak az olcsó tenerifei autó bérlési lehetőségek több időszakra. Tenerife egy adókedvezményes szegény terület (tartomány), így itt olcsóbb autót bérelni, mint Spanyolország szárazföldi tartományaiban vagy például Portugáliában.
A lopáskár réme egy ilyen szigeten csekély, rendőri igazoltatást 10 hét alatt egyszer sem láttam, pedig a sofőrök nagy része enyhe alkoholos állapotban ült a volán mögé, kisebb távokon (településen belül pedig egyéb tudatmódosító gyógynövény/méreg füstöt is magukba szippantottak). Balesetveszély van, figyelmesnek kell lenni, gyengén-látó idős helyiek/turisták vagy meggondolatlanok/eltévedt idegenek is ott vannak az utakon, de szerencsére viszonylag jól vezet a helyiek többsége. Röviden összefoglalva egy magyar autópályán több a baleset.
0. Online tájékozódj az árakról a teljes tartózkodásod idejére, és vedd észre, hogy a feltüntetett árra rájön közel ugyanakkora biztosítási összeg extraként (pl. 150 euró +140 euró, 70+60 stb.)! Óriási különbségek vannak az alap kölcsönzési árakban ugyanazokra a napokra. Ha igazából nem kell az autó, akkor a Bono Vía kedvezményes árú buszjeggyel kényelmesen tudsz utazni sok vonalon, a 15, 25 vagy 50 eurós előre fizetett összegből folyamatosan vonják le az éppen elköltött összeget. Egy normál ~4,5 eurós jegyár helyett így 2,9 euróért lehetett utazni 2017-2018-ban. Akik a fővárosnál (Santa Cruz de Tenerife, La Laguna, El Rosario, Tegueste) állandóan utaznak tömegközlekedéssel, nekik megérheti a havi ‘busz-villamos-metró-bérlet’ is, ami 45 euró volt. A fő látványosságok elérhetőek így, rengeteg helyen megállnak a buszok, és egy fárasztó hegyi túra után talán jobb másra bízni a vezetést hazafelé a tengerparti pihenőhelyünkre. Árkereső telefonos ügyfél-szolgálattal: www.rentalcars.com/hu/region/es/tenerife-island/. Az online árfigyelő szolgáltatásukat nem próbáltam. Mivel két emailcímet használtam náluk, így visszahívtak az első érdeklődésem után telefonon, nem vették észre, hogy már lefoglaltam egy autót. 900 autókölcsönző cég ajánlatát több mint 160 országban, szól a bemutatkozásuk, ebből 5-8 db Tenerife szigetén is jelen van, pl.: Keddy by Europcar, Avis, Budget, Centauro, Firefly, Goldcar. Csak amikor visszavittem az autót Puerto Cruz-ba egy péntek este, kb. 15 db autó állt a garázsban, az árakat ügyesen feltornásszák a repülőtereken és a drága szállodák közelében elsősorban, a hiány látszatát fenntartják :). A repülőtéren több száz autó állt, egy-egy nagyobb cégeknek volt száz körüli autója a parkolóban. A keresési eredményeknél az árak mellett a vendég értékelések/vélemények is megjelennek, ami jó dolog.
A kevéssé felkapott időszakokra jók voltak az ajánlatok 2018-ban továbbá a payless.es és a www.doyouspain.com autókölcsönző oldalakon keresztül. Itt is a részletekben rejlik az ördög, a biztosítás összege magas, azon van a haszon nekik (ebből akarnak többet, jobbat és drágábbat eladni). A biztosítások jogi részéről (önrész, károk, lopáskár stb.) itt tanulhatunk többet: www.sixt.hu/autoberlesi-utmutato.
1. A lényeg persze nem csak ez, hanem az előre foglalás, ami előre fizetés nélküli lekötéssel is működik pici felárral a repülőtéren például. A repülőtéren szinte mindig elérhetőek az autókölcsönzők, de hosszú sorban állás lehet, és a helyszínen foglalva jóval magasabb az ár, ahogy ezt Szicíliában is a saját bőrünkön tapasztaltuk meg (120 eurónk bánta egyetlen nap alatt (nem is beszélve a stresszről/kidobott időről), szemben a 30-45 eurós előfoglalási ajánlattal). A városi autókölcsönző nyitvatartás a hosszú szieszta (Siesta) miatt például így alakult Puerto Cruzban az Europcar-nál: 8-13, 17-19 hétköznap; szombat 8-13, vasárnap és egy-egy ünnepnapon zárva.
2. Tanuljunk meg kommunikálni vagy egy világnyelven, vagy az adott helyi nyelven, ahová érkezünk. Nem mindig vicces semmit sem érteni (közepes érettségi szint elvileg).
3. A mi igényeinknek megfelelő autót válasszunk, itt a személyek számára és a csomagtérre gondolok elsősorban. Engem meglepett, hogy milyen nehéz volt egy látszólag jó és új autóval (Peugeut 208, benzines) a tenerifei hegyek emelkedőit megmászni. A kettesbe visszaváltás alap volt, de az igazán meredek helyeken csakis izzadva, imádkozva egyesben ment fel az autó, és nem ritkán jöttek szembe, vagy túrázó gyalogosokra is ugyanott kellett figyelni. A rengeteg keskeny út miatt nem hasznos a nagy autó, igaz a buszok is elférnek rajta, de mindenhol láttam, hogy padkáztak (törtek-zúztak), az autósoknak le kellett húzódniuk. 5 főre bizony nagy/drága autó kell.
4. Ne aggódjunk a biztosítás miatt, ha jó sofőrök vagyunk! Elég az alapból felkínált biztosítás, akkor is, ha ránk akarnak kedvesen sózni egy mindenre kiterjedőt extrát+++ (pénznyelő automata). Az autót alaposan nézzük át és fotózzuk le. Minden lámpát (égőt, izzót) szintén próbáljunk ki, ez az 5 perc megtérül az első alkalommal, ha történik valami.
- Tenerife bérautó Teide alatt
- Europcar
- Rent a car – autók
- Zenelejátszó
- Doyouspain
5. Az útpadkával és parkolásnál legyünk különösen elővigyázatosak, ezen a téren van veszély és összevisszaság bőven, szakadék, kiálló kövek, acél csövek stb. Magunkra és a többi autósra egyaránt vigyázzunk, ne megszokásból vezessünk idegen helyen! A néha-néha felbukkanó padlógázzal közlekedő fiatalokat engedjük el, ahogy az autópályán 120-nál egy méterre a seggünkbe mászó öngyilkos hajlamúakat szintén. Vannak nem kőbe vésett szabályok, például a szűk utcában hátra tolatás a lefelé közlekedőnek, hogy a felfelé haladó el tudjon menni.
Itt is a tilos a gyorshajtás, igaz egyetlen rendőrt sem láttam négy hét alatt, a traffipax is jól el lehetett rejtve, mert semmit sem lehetett látni sehol. Amikor útépítés vagy baleset volt, azt a szembe jövők jelezték villantással.
6. Tartsuk be a parkolási szabályokat! Érdemes 400-500 métert gyalogolni egészségügyi okokból, nem beszélve egy esetleges büntetés miatti kellemetlenségekről. Parkolni ingyen lehet, az amúgy non-stop zsúfolt belvárosban a bevásárlóközpont garázsában, ha minimum 10 euróért vásárolunk az áruházban (pl. Mercadona), a parkolójegyet kiegészítik egy másik parkolójeggyel, így egy óra parkolás ingyenes. Szemléltetve a szegényebbeknek, látványos különbség, ha van előtted másfél kiló szép banán, vagy nincs semmi, ugyanis az akciós helyi finom banánból ennyit lehetett venni a parkoló automatába dobott pénzből.
7. Kevés gyakorlattal eszünkbe se jusson vezetni éjszaka, rossz időben (pl. nagy esőzés) vagy a hegyi kanyargós utakra merészkedve! Itt óriási szakadékok, 20%-nál meredekebb utak, félelmetes széllökések, útra begurult kövek lehetnek a legszebb napsütéses időben is hirtelen. Képzeljük el, hogy például a 2200 méter magas Teide (vulkán) kábel-felvonó parkolójától elindulunk lefelé a tengerpartra (0 méterre), szinte végig lejtő! A gázpedálról elfeledkezhetünk egy időre, sokaknak a feje megfájdul ettől, a hőmérséklet 10-15 C-t, és a légnyomás is sokat változik közben, mínuszban jégpálya. Ez az egyik legjobb minőségű út, alig volt forgalom, mégis megviselt elsőre. Ha télen lefagy az út a hegyekben, azt magyarázni se kell, brutális (nyári gumival természetesen).
8. A benzin üzemanyag ára itt az alacsony helyi adók miatt különösen olcsó volt. 90 eurócent 2017. decemberében például (Cepsa stb. benzinkút-on a 95-ös). Ennek ellenére az autót ne füstölésre használjuk. Feleslegesen a légkondit se járassuk, vagy a motort egy parkolóban. A motorfék használatával, nyugodt vezetéssel a 6,5 literes korábbi átlagfogyasztásról 6,0-re sikerült levinnem a szintet, autópályán is sokat menten, rendes tempóban. Éjjel egy Shell kúton 1 euró feletti ár benzinár volt, de minek fizetnénk feleslegesen többet a kelleténél.
9. Aki nagyon hosszú távra tervez, annak megéri itt vagy Dél-Spanyolországban autót venni, főleg abban az esetben, ha maga szervizeli, nem véletlenül futnak itt az utakon jó formában lévő 15-18 éves 1,4 Opel Corsa-k, azok valahogy ide lettek kitalálva, nem ette őket szét az idő vas foga. Átmenetileg lehet öreg (ütött-kopott) autókat bérelni hosszútávra az autókereskedésekben, ez jó azoknak, akik amúgy is összekoszolnák az autót, napi szinten vezetnek (dolgoznak/szállítanak vele), a megspórolt pénzt pedig félreteszik az új autó vásárlásra (amire spórolnak).
+ Kérés: Figyelj! Például a sorba beállva vedd észre, hogy állnak előtted! Elém pont egy nyugdíjas magyar rendőr állt be, rákérdeztem, hogy miért, azt mondta egyszerűen: „Ő volt itt előbb!” Mint tudjuk a Balkánon mindig a rendőrnek van igaza, sőt még a legnagyobb hazugságot is tanúsítják a rangsorban alatta lévők, ha neki úgy tetszik (..és nincs kamera, szerencsére egyre többször van, igazi kordokumentum). Sokat lehet tanulni a beszélgetésekből, aki engem szolgált ki, pont Budapesten töltött egy hónapot, és tudott pár szót hozzám szólni magyarul is. Spanyolul, angolul, németül itt folyékonyan kell beszélni, olaszul is tudnak sokan, és a portugál nyelv sem ismeretlen.
Akik már előttem jól összeszedték az infókat magyarul, ajánló:
– 1. Komplett tenerifei útikalauz online: utazas-nyaralas.info/spanyolorszag/tenerife.html
– 2. Autóbérlés külföldön: Tenerife ITT.
Itt is sok hasznos infó van, ami feledi a titkokat, lerántja a leplet az autóbérlő cégek ‘kemény’ életéről:
http://fapadosinfo.blog.hu/2015/06/28/a_10_legfontosabb_tudnivalo_kulfoldi_autoberleshez
Ami jó, hogy alacsony az üzemanyagok ára (Tenerife alacsonyabb adókkal segített terület). Az interneten foglalni a következő naptól tudunk jellemzően, akinek mostantól (a mai naptól) kell autó, ott gyakran csak személyesen tud megalkudni az árra, ami 10-20 euró pluszt jelenthet. A napi 20-30 eurós alap ár jellemzőnek mondható. Egy hónapra egy régi (rossz állapotú, kb. 17 éves) autót 270 euró-tól lehetett kibérelni 2017-ben (kötelező biztosítással együtt).
A sziget sok része autóval közelíthető meg jól, igaz stoppolni lehet a helyiek szerint is, hiszen a fő kirándulóhelyekre, a hegyek fő látványosságai felé rengeteg autó jár (pl. La Orotava-Santa Cruz-Costa Adeje-Los Cristianos <-> Teide), amiben vannak szabad ülések. Egyedül a biztonság miatt is kevéssé ajánlott a meredek és sziklás részekre merészkedni. A hegyi utak jó sofőrt, tapasztalt vezetőt kívánnak, télen csúszósak lehetnek az utak, és nagy kövek is begurulhatnak az útra, amire mindig figyelni kell.
A nagy autó a parkolás miatt nem előnyös. Egy stabil és mozgékony kis autót fogok bérelni legközelebb.
Tenerifét merem ajánlani télre, kúraként is jó, mert van pár igazi gyógynövény szakértő és jóga mester itt, akik közül sok híres, például néhány perc alatt tudott meggyógyítani egy régóta komoly fájdalmakat okozó mozgásszervi panaszt.
Azt figyeltem meg, hogy jelentős lehet az árkülönbség nem csak a napok között, hanem a napszakok között is. Pl. vasárnaptól-vasárnapig olcsóbb volt, mint szombattól-szombatig autót bérelni, de 12:00-tól a leadás napján délig szintén olcsóbb volt az autóbérlés, mint például 10:00-tól 10:00-ig ugyanazokon a napokon. Most 2018-ban. A felvétel helye kisebb mértékben befolyásolta az árat, 3-4 euró, ami elhanyagolható.
A különböző hetek között a különbség 2-3-4-szeres is lehet, igen négyszeres is lehet, ha például Szilveszterkor mindenki autót szeretne bérelni egy egzotikus szigeten, és ezt nem is titkolják az érkezésig. A holtszezoni árak irreálisan alacsonyak, pl. 10 euró/nap, a 15 euró/nap lehetne mondjuk a normál ár, de még a 20 euró/nap is elfogadható egy kényelmes és pici autónál. Napi 30 euró felett már biztosan a profitra mennek, ott nem a veszteség minimalizálásról van szó egy kieső időszakban.
A helyszínen bérlés szokott lenni a legdrágább, így érdemes előre gondolkodni 1-2-4 hétre.
Visszajelzés: A felhasználóknak szóló tartalom :-) – Mácsai László