Itt élve Németországban manapság (2014) óriási kapkodást és értetlenséget látni. Béke van, és közben tényleg forr a levegő. Szennyezettek a vizek (innen távoli de minden mindennel összefügg), és jótékonykodásból veszélyes túlnépesedési indiai/ázsiai vagy afrikai probléma, közben jelentős kulturális leépülés figyelhető meg az észak-amerikai és európai fogyasztói társadalom elkényeztetett népeinek tömegében.
1995-ben így írt az útikalauz a helyzetről:
A II. világháborút követő években Nyugat-Németország csodával határos gazdasági fellendülést élt meg. Kétséges azonban, hogy egy ilyen gazdasági konjunktúra megismételhető-e Németország fejletlenebb K-i részén az újraegyesítés után. A világ ma már nem ugyanaz. Csak magát az ipart tekintve is, a nemzetközi versenyben komoly vetélytársnak számítanak a felemelkedő ázsiai országok.
A 1990-es évek közebén mondták, hogy ‘A jelek szerint Németország gazdasági megosztottsága még évekig, de talán évtizedekig is érezhető lesz’. Bejött…
Noha az ország Ny-i részében sok olyan vállalat működik, amely jól boldogul a világpiacon, a korábbi Kelet-Németország gyárai a közelmúltban elvesztették biztos piacaikat Kelet-Európában, és most – a sokszor versenyképtelen áruknak – új vásárlókat kell szerezniük.
Valószínűleg a Ny-i országrész sem lesz képes fenntartani kivételes fejlődési ütemét. Ázsiai és dél-amerikai országok, valamint a szabadságukat visszanyert kelet-európai államok, mint Lengyelország, olcsóbb munkaerejükkel versenyre keltek a németekkel a nemzetközi porondon, és már számos ponton betörtek a német érdekszférába.
Az országban növekszik a munkanélküliség – 1997 elején 4,7 millió munkanélkülit tartottak nyilván, vagyis a munkavállalók 12%-a volt munka nélkül. A valaha híres acél- és hajóépítő ipar ma már nem él meg állami támogatás nélkül.
A gazdaság versenyképessége az autóipar, a gépgyártás, a vegyipar és az elektrotechnika területén is romlott, noha a múltban ezek voltak a német gazdasági csoda fő erősségei. Ráadásul 1997-ben az ország K-i részét komoly természeti csapás sújtotta: az esőzésektől felduzzadt Odera áttörte a gátakat, és példa nélküli árvizet okozott.
Mindent egybevetve azonban Németország még mindig sokkal többet keres az exporton, mint amennyit az importra költ. Rengeteg pénz hagyja el az országot, mert a vendégmunkások hazaküldik megtakarított keresetüket, és a külföldön utazgató németek több milliárd márkát költenek el a határokon kívül.
Az Európai Unió (EU) keretei között lassan megvalósulnak azok a várakozások, hogy Németország ismét kulcsszerepet játszhat a kontinensen. Néhány éve még megrázta volna a világot az európai német dominancia eshetősége. Annál figyelemreméltóbb, hogy Helmut Kohl német kancellár 1994-es újraválasztását követően az európaiak gyakorlatilag Németországtól várják, hogy átvegye az EU végső formáját meghatározó tárgyalások irányítását. Kohl bejelentette azt a szándékát, hogy az 1998-as választásokon újra indult a kancellári címért, nem titkolt célja volt, hogy az egységes Európa kovácsaként vonuljon be a történelembe. Ugyanakkor egyre jobban látszik, hogy a gazdasági bajok közepette a Kohl-kormánynak nem lesz könnyű dolga, ha meg akar felelni a közös pénz létrehozása feltételeinek.
Kohl intenzív és végül is sikeres tárgyalásokat folytatott a német újraegyesítésről a II. világháborúban győztes szövetségesekkel, akiknek – az Egyesült Államok kivételével – fenntartásaik voltak egy új szövetségi köztársaság megalakításával kapcsolatban. Kohl gyakran kifejtett elve, hogy „ami jó Európának, az jó Németországnak, és ami jó Németországnak, az jó Európának”, végül is eloszlatta az európai aggodalmakat.
A többi ENSZ-tagállam követelésének engedve a Német Alkotmánybíróság 1994 májusában úgy döntött, hogy német katonák is részt vehetnek külföldi békefenntartó akciókban. Ez jelentős változás a korábbi politikához képest, amely a II. világháborút követően folyamatosan a német katonai erő minél alacsonyabb szinten tartására irányult.
