Mexikó lakosságának átlagéletkora mindössze 20 év, és a népesség 37%-a 14 éven aluli. A 20. sz.-ban a születési ráta mindig is magas volt; a népesség növekedése eléri az évi 2%-ot. Ezt a növekedést főként a viszonylagos nyugalom fél évszázada alatt végbement gyors gazdasági fejlődés tette lehetővé.
A nagy kiterjedésű kőolajlelőhelyek felfedezése, az iparosítás és a föld nélküli parasztok nyomorúsága miatt hatalmas embertömegek vándoroltak vidékről a városokba. Jelenleg a népesség 73%-a városlakó, egyötödük a fővárosban vagy környékén él. Guadalajara lakosainak száma közel 3 millió, s Monterrey és Puebla is már régen túllépte az 1 milliós határt. Sok millióan csupán városi nyomorúságra cserélték a vidéki szegénységet, bár sok vonatkozásban jobban jártak: a városokban a legtöbb házban van elektromos áram, a gyerekek többsége iskolába jár, sokkal jobb a szociális és egészségügyi ellátás.
A nagy kőolajmezők a K-i parton, Tampico város közelében és Tabasco államban, valamint a Mexikói-öböl partján találhatók. Mexikó egyike a világ nagy kőolajtermelőinek; tartalékai alapján Szaúd-Arábia után a második. Ám azok a nagy ipari és szolgáltatási beruházások, amelyeket részben külföldi hitelekből finanszíroztak, és amelyek az olajüzlet fellendüléséhez kötődtek, az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején befagytak, ahogy az olajárak zuhanni kezdtek és a kamatlábak a magasba szöktek. 1982-ben az infláció a korábbi 10-20%-ról évi 70%-ra nőtt, és a külföldi államadósság elérte a bruttó hazai termék 82%-át. Hogy kevesebb készpénz áramoljon ki az országból, a kormányzat államosította Mexikó 54 magánbankját. A Nemzetközi Valutaalap javaslatain alapuló, további gazdasági intézkedések nyomán az infláció 1984-re 56%-ra, 1992-re 12%-ra csökkent. Megszigorították a kiadások ellenőrzését, és bár 1990-ben az ország lélegzetvételnyi haladékot kapott a kamatok fizetésére, 1992-ben az ellenőrzést tovább szigorították, noha a bankok időközben újból magánkézbe kerültek. 1994 végén ismét komoly pénzügyi válság sújtotta az országot, amelynek hatása átterjedt más latin-amerikai országokra is. A peso árfolyama 10 nap alatt 40%-ot esett az amerikai dollárral szemben, veszélyeztetve a hitelek visszafizetését, 50%-os árfolyamesést idézve elő a mexikói részvénytőzsdén.
Á peso 1995-ben sokat romlott, de az 1980-as években bevezetett szigorú gazdasági intézkedések hamarosan éreztetni kezdték kedvező hatásaikat. 1997 elején a gazdaság stabil volt, az 1995-ös pénzügyi nehézségek áthidalására folyósított amerikai kölcsönt visszafizették, az inflációt leszorították, és 4,5%-osra becsült gazdasági növekedést regisztráltak. Ezek az eredmények nagyrészt az iparnak köszönhetők: a bővülő acél-, cement- és járműgyártásnak, tartós fogyasztási cikkek gyártásának, amely kielégíti a hazai piac igényeinek nagy részét, és mindenekelőtt a kőolajnak.
Emellett nagy mennyiségben termelnek ki rezet és ként, s jelentősnek mondható az ólom, a cink és egyéb fémek bányászata is. 1994 januárjában Mexikó csatlakozott a NAFTA-hoz (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás), hogy egyesíthesse saját természeti erőforrásait Kanada és az Egyesült Államok tőkéjével, technológiájával és tapasztalatával.
Föld nélküli parasztok
Mexikó megtermeli élelmiszer-szükségletének nagy részét, sőt az Egyesült Államoknak is egyre több élelmiszert szállít. A kukorica, cirok, búza és a bab mellett a cukornád a legfontosabb termény, s nagyüzemi szarvasmarha-tenyésztés is folyik; ÉNy-on zöldséget, gyümölcsöt, gyapotot és kávét termelnek.
1990-ben a foglalkoztatottak egyharmada dolgozott a mezőgazdaságban, de az a nemzeti jövedelemnek csak 8,9%-át adta. Ez a tény egyrészt azt tükrözi, hogy még a művelhető földterületek nagyobb részén is mostoha körülményekkel kell megbirkózni, másrészt azt, hogy a föld újrafelosztására tett számos kísérlet a termelésre kedvezőtlenül hatott. A Ny-i magasföldeket és a DK-i dzsungeleket kivéve az országban igen kevés a csapadék, a Mexikói-fennsík csaknem teljesen csapadékmentes. Óriási állami beruházások révén az öntözött terület nagyságát 6 millió ha-ra növelték.
A kormányzat keveset tett a parasztságért, amint azt az 1994 januári chiapas felkelés is jelezte. A Zapatista Nemzeti Felszabadítási Hadsereg – amely a nagybirtokosok által elfoglalt közösségi földek visszaszerzéséért küzdő Emiliano Zapatáról, a mexikóiak 1910-17-es forradalmának népszerű hőséről kapta nevét – jobb egészségügyi ellátást és oktatást, a megkülönböztetés és elnyomás megszüntetését, a nemzet fejlődő gazdaságából való nagyobb részesedést, mindenekelőtt pedig földreformot követelt. A függetlenség, a forradalom és az egymást követő karizmatikus népvezérek ígéretei dacára földet a mexikói nép nagyobbik része sohasem kapott.
A mai mezőgazdasági törvények korlátozzák a magánföldbirtokok nagyságát, ám a nagy ranchokat (haciendákat) csupán papíron osztották fel a tulajdonos családja és barátai között. Az 1910-es forradalom idején a népesség 1%-a birtokolta a földterület 97%-át, a lakosság 96%-ának kezében mindössze a föld 1%-a volt, és a parasztok 88%-ának egyáltalán nem volt földje. Ma 37 család – többségüket báróknak (caciques) nevezik, és szoros kapcsolatban vannak a kormányzó párttal – tartja kezében a nemzeti vagyon egynegyedét.
Költséges függetlenség
A chiapas felkelésnek országos hatása volt, s a tiltakozáshoz más, szegénység sújtotta államok is csatlakoztak. Noha a konfliktus arra kényszerítette a kormányzó Intézményes Forradalmi Pártot (PRI), hogy teljesítse a zapatisták követeléseinek többségét, erre csak azután került sor, hogy elraboltak egy vezető mexikói pénzembert, és meggyilkolták az elnökjelölt Luis Donaldo Colosiót.
A történelem néha ismétli önmagát. 1928-ban az éppen megválasztott elnököt megölték, ezzel ért véget az erőszak korszaka, és ez hozta a hatalomba a jelenleg kormányzó pártot, a PRI-t, amely 1929 óta irányítja a mexikói politikát. A mexikói nép történelme erőszakos és nyugtalan. Amikor 1808-ban Napóleon elfoglalta Spanyolországot, a gyarmati Mexikóban megérezték a függetlenség fuvallatát, de az 1821-ben győzelemmel véget ért függetlenségi háború 600 000 életet követelt.
1823-ban kikiáltották a köztársaságot. Ezután a kormányválságok, lázadások és polgárháború időszaka következett. 1836-ban a texasi szarvasmarha- és gyapotbárók a rabszolgaság betiltása miatt fellázadtak, és kimondták függetlenségüket. Az Egyesült Államok ellen folytatott mexikói háborúban (1846-48) Mexikó súlyos vereséget szenvedett, és 28 millió dollárért át kellett engednie az USA-nak Utah, Arizona, Kalifornia és Új-Mexikó államot, valamint Colorado és Wyoming egyes részeit. Floridát már 1819-ben elveszítette; Texas pedig 1845-ben lett az Egyesült Államok része.
A konfliktusok folytatódtak Benito Juárez két elnöki ciklusa alatt, aki reformokat vezetett be. Elnökségét megszakította Miksa osztrák főherceg uralkodása, akit a konzervatív mexikóiakat támogató francia megszállók neveztek ki császárrá. Ez a korszak 1867-ig tartott. Porfirio Díaz, az atyáskodó diktátor idején, 1876 és 1910 között hatalmas külföldi beruházásokra került sor.24 000 kmhosszú vasúti pályát fektettek le, gyárakat és bányákat nyitottak, kiépítették az államigazgatást. Sajnos a gazdasági növekedés nem terjedt ki a parasztságra, földjeiket elvették, sokan majdnem rabszolgasorban dolgoztak a bányákban és az ültetvényeken. Díaz 1883-as törvénye alapján 55 000 km2-nyi földet mélyen áron alul adtak el gazdag „hazai fehéreknek” (criollosoknak), külföldieknek és személyes barátaiknak.
Az elégedetlenség 1910-ben véres és elhúzódó forradalomba torkollott. Felkeltek a parasztok, a kisbirtokosok, az indiánok s még középosztálybeli birtokosok is. Díaz Párizsba emigrált, és a hatalomban egymást követték a forradalmi vezetők, köztük Zapata és Pancho Villa, a tizenéves bandita.
A forradalom – igaz, rettenetes áron – valódi átalakulást hozott. Az 1917-es alkotmány megalapozta a nagy földreformot, a szociális jóléti rendszert, a kötelező, szabad oktatást, a minimálbér rögzítését és a sztrájkjogot. E célok jó része azonban csak Lázaro Cárdenas elnöksége (1934-40) után valósulhatott meg, amikor végre felparcellázták a nagybirtokokat közösségi földekké (ejidos), és széles körben elérhetővé vált az alapfokú oktatás.
Előbb a kőolajmezőket és a vasutakat, majd az erőműveket és a főbb repülőtársaságokat államosították. A földreform máig sem ért véget, és bizonyos területeken (pl. ÉNy-on) látványos mezőgazdasági fejlődést hozott, bár ennek hasznát elsősorban azok a vállalatok vagy középosztálybeli családok élvezték, amelyeknek volt öntözőrendszerekbe, műtrágyába és gépesítésbe beruházható tőkéjük.
A gazdaság még mindig nagymértékben függ a nyersanyagok exportjától. Mexikó exportbevételének több mint 75%-a a fémek és az olaj kiviteléből származik – a kőolajbevétel megközelíti az összes exportbevétel 30%-át. Talán az ország véres történelme az oka, hogy az Európából kivándorlók tömegei jobbára elkerülték Mexikót. Mivel a partra szálló Cortez már 7-8 millióra becsült őslakos népességet talált, az ország megtartotta indián identitását.
