Ha sürget is a határidő, a Hanza-városbeliek mindig találnak időt arra. hogy némi erősítést vegyenek magukhoz a Hanza-negyed valamelyik ínyenc kioszkjában.
Annak érdekében, hogy a pénzköltést még vonzóbbá tegyék, a hamburgiak kitaláltak valami különlegeset: a passzázst. Nem az benne az eredeti, hogy kitalálták a fedett gyalogosutcákat, hanem a kialakítás nemes formája és a 70-es évek vége óta ilyenformán létrehozott passzázsnegyed mérete az. ami miatt állja a versenyt minden hasonló létesítménnyel. Lett légyen szó akár a Hanza-negyedről, a Gerhof vagy a Gänsemarkt passzázsról, a Bleichenhofról, a Galleriáról vagy az Alte Postról, a bevásárlás itt szórakoztató öncél – feltételezve természetesen, hogy a szükséges aprópénz rendelkezésünkre áll. Délben a bankárok és a reklámmenedzserek, a szenátusi tisztviselők és a tőzsdealkuszok megszállják a „snackbár” elnevezéssel távolról sem pontosan jellemzett, különlegességeket kínáló, állva fogyasztásra berendezett vendéglátóhelyeket. És mindezek mellett a gazdagságnak és a sikernek ebben az övezetében marad még hely az elsősorban az egyetemisták által látogatott könyvtárnak és a vízre épített Ohnsorg Színháznak is.
-A kis Alster a Rathausmarktnál (Városház tér), az itt tanyázó hattyúk kedvelt képével – ez köti össze a Binnenalstert az Alsterfleettel s ily módon az Elbával.
Néhány percnyi séta után Hamburg egészen más arcát mutatja a látogatónak. A szociális problémák gyújtópontjában, a St. Georg negyedben levő Hauptbahnhof sajnos a kábítószeres jelenetek révén nyerte el szomorú közismertségét. A Városházától a Főpályaudvarhoz egyenesen vezet a Mönckebergstraße, mely a nagy áruházláncokhoz tartozó épületekkel ideálisan zárja le a drága butikok sorát. Itt mindig van végkiárusítás és karácsonyi akció – ez utóbbit hangulatosan egészíti ki a St. Petri-főtemplom körül tartott karácsonyi vásár. Hamburg legrégebbi plébániatemploma a vele szomszédos St. Jacobi-templommal szinte észrevétlenül van jelen: szűkösen beékelődve a fogyasztás felszentelt színterei közé. Helyzetük pontosan tükrözi azt a tényt, hogy az egyháznak Hamburgban nemigen maradt tere a kibontakozásra. Ezen nem sokat változtatott sem az impozáns templomépítészet, sem Hamburg nevezetes egyházzenei komponistáinak, Carl Philipp Emánuel Bachnak és Georg Philipp Telemann-nak a tevékenysége sem.
Az egyházi és a világi hatalom múltbeli viszonyát mi sem jellemzi jobban, mint a Mariendom sorsa, melyre napjainkban már csak a St. Petri mögötti Domstraße neve emlékeztet. Amikor a XIX. század elején hozzáláttak az épület tatarozásához, a polgárság vonakodott rendelkezésre bocsátani az ahhoz szükséges pénzeszközöket, minden bizonnyal azzal a hátsó gondolattal, hogy így hosszú távon elkerülhető lesz a cseppet sem kedvelt székeskáptalan fenyegető visszaállítása. Így aztán a dómot 1806-ban inkább lebontották.
