A 20. sz. elejére az USA a pionír telepesek gazdaságából ipari termékek exportőrévé vált. Még egy évszázad sem telt el azóta, s minden idők leggazdagabb és legerősebb országa lett. Ennek ellenére bizonytalan abban, hogy milyen szerepet vállaljon külpolitikai téren.
„Amerika nem viselkedhet strucc módjára, nem dughatja fejét a homokba” – jelentette ki 1917-ben Woodrow Wilson elnök, amikor hazáját felszólította arra, hogy lépjen be az I. világháborúba. Nem volt könnyű erre rábeszélni az amerikaiakat. Az elszigetelődés hivatalos politikáját a Monroe-doktrína fogalmazta meg, amely James Monroe-ról kapta nevét, arról az elnökről, aki 1817 és 1825 között volt hivatalban. Az amerikaiakat túlságosan elfoglalta, hogy megteremtsék az „ígéret földjét” – nemigen törődtek a külpolitikával, és különösen nem a külföldön folyó háborúkkal, zavargásokkal.
Az I. világháború után ismét felerősödött az elszigetelődés érzése, amelyet még fokoztak az 1930-as évek gazdasági válsága okozta belső problémák. A II. világháborúban az Egyesült Államok csak akkor döntött a hadba lépés mellett, amikor Japán 1941 decemberében megtámadta Pearl Harbort. Attól fogva az Egyesült Államoknak, ha akarta, ha nem, világhatalmi szerepet kellett betöltenie, s ez a szerep jutott kifejezésre, amikor 1945 augusztusában ledobta az első atombombát Hiroshimára és Nagaszakira.
Bár 1945-ben a háború végén az Egyesült Államok és a Szovjetunió győztes szövetségesek voltak, a háborús szövetség hamarosan ellenséges viszonnyá változott. A két szuperhatalom szembenállása megnyilvánult a gazdasági téren, a fegyverkezésben, az űrben és a propagandában folytatott versengésben, de néhány másodlagos csatatéren is: Koreában (1950-53) és Vietnamban (1964-73). Az Egyesült Államok megszégyenítő vereséget szenvedett Vietnamban, s ezután ismét felerősödött az elszigetelődés óhaja. Ám amikor 1990 augusztusában az iraki csapatok lerohanták Kuvaitot, Amerika a megszállt emirátus segítségére sietett. Tekintélyes katonai erővel vett részt abban a soknemzetiségű hadseregben, amely néhány hónap leforgása alatt kiűzte az iraki csapatokat Kuvait területéről. Az Irak elleni háborúban olyan eredményeket értek el, hogy a siker számos amerikaival feledtette a vietnami intervencióban elszenvedett vereséget.
Az elszigetelődési politika újbóli felszínre kerülését példázza Clinton elnök habozása az 1994-es balkáni válsággal kapcsolatban. Végül is az amerikai beavatkozás nagyban hozzájárult a béke megteremtéséhez. Clinton 1996 novemberében másodszor is nyert az elnökválasztáson, republikánus ellenfele Bob Dole szenátor volt. A demokrata párti Clinton mellé azonban republikánus többségű Kongresszust választottak, ami azt jelzi, hogy az amerikai választók nem szeretnek túlzott hatalmat ruházni egyetlen intézményre.
