Hamburg látnivalók, nevezetességek útikalauz

Gazdaságát tekintve Hamburg egyike Németország legjelentősebb ipari központjainak. London, Brüsszel és Luxemburg után az EU negyedik legnagyobb GDP-vel rendelkező városa. A hamburgi hajógyártás a 80-as években hanyatlásnak indult, de a repülőgépgyártás és javítás továbbra is fontos szerepet játszik a város iparában. Az Airbus itt állítja elő a világ legnagyobb utasszállító gépének főalkatrészeit, a Daimler helyi üzeme pedig a Mercedesek alkatrészeit. A város különlegessége közé tartozik, hogy több mint 2500 híddal büszkélkedhet, így e tekintetben megelőzi Amszterdamot és Velencét is. Sőt New York és London után Hamburg a földkerekség harmadik legnagyobb musical-városa. A legtöbben persze mégis népszerű sörével, a Holstennel próbálják azonosítani Hamburgot.

Történelem:A város történelme egészen 810-ig nyúlik vissza, amikor is Nagy Károly templomot emelt az Alster és a Bille közötti térségben. A püspökség már 831-ben létezett, a fejlődésnek még a vikingek hódításai sem tudtak gátat szabni. A 11. században szláv törzsek törtek be a városba, a félelmében Brémába menekült püspök miatt, Hamburg egyházi előjogait is elveszítette. A város egy jó ideig grófjaitól függött, mely időszaknak a végét Barbarossa Frigyes szabadságlevele jelentette, melyben az uralkodó Hamburg függetlenségét garantálta és gazdasági alapjait is meghatározta. Nemcsak a vízi közlekedés vámmentességét biztosította, a nemesek számos kiváltságát is megszüntette. A 13. században az a dán IV. Adolf foglalta el a várostól északra fekvő régiót, akinek Hamburg további gazdasági fejlődését köszönhette. Uralkodása idején jöttek létre a kereskedőházak, virágzott a sörfőzés művészete és a kézművesipar is. A 13. században már a törvényhozó városi tanács is működött. Hamburg hamarosan a Hanza-szövetségbe is belépett tovább erősítve hatalmát.

Míg a 14. században a pestissel és a kalózok pusztításaival is szembe kellett néznie, a 15. században a hanza hanyatlása nehezítette meg sorsát. A reformáció a hamburgiak mindennapjait is átalakította, a város evangélikus hitre tért. Noha a 30 éves háború alatt Hamburg gazdasága is lehanyatlott, 1558-ban már megnyitották Németország első börzéjét, ’69-ben pedig megalapították a Hamburgi Bankot. A 18. században aztán létrejött az első vagyonbiztosító is. Ekkor kapott Hamburg szabad birodalmi városi rangot. A napóleoni háborúk során a város francia megszállás alatt állt, mely igencsak megterhelte gazdaságát. A háborúk végeztével 1815-ben aztán szabad várossá nyilvánították. A város a német egyesítés ügyében Bismarck és Poroszország mellett tette le a voksát, így 1867-ben Hamburg Poroszország része lett. Az egyesülő Németországban nemcsak ipari központnak, Bréma mellett a gyarmatosítás egyik kiindulópontjának számított. A város virágzó kereskedelmét csak a britek tengeri blokádja tudta tönkretenni az első világháború idején.

A második világháborúban Hamburg egyértelműen az angolszász hatalmak légi háborújának egyik fő célpontja volt, melynek az lett a vége, hogy ’45-ben a britek megszállták a várost. A háborúk lezajlását követően Hamburg az NSZK önálló tartománya lett. A város ipara és kikötői kereskedelme az ’50-es években lendült fel ismét. Az építkezéseknek rövid időre csak az 1962-ben pusztító Hamburgi szökőár vetett véget, de aztán gőzerővel folytak tovább a beruházások. Ekkor építették például az Új Elba-alagutat is. Hamburg jelenleg hét kerületre oszlik, melyek mindegyikét egy korlátozott hatalmú kerületi gyűlés vezeti.

Közel 1200 esztendős múltjával a német városok egyik legszebbikének tartott Hamburg történelmi nevezetességein és Elba parti strandjain túl, számos kulturális programmal várja az érkezőket. Ha túljutottunk az éppen futó musicalsiker megtekintésén, forgalmas kikötője mellett, melyet számtalan hajó múzeumával a város szívének is tartanak, érdemes felkeresni Hamburg 1703. óta működő nyüzsgő halpiacát is, hogy híres-neves szórakozó- és bevásárló negyedeiről már ne is beszéljünk.

Látnivalók, érdekességek:

Hamburg belvárosának arculatát a 4000 tölgyfaoszlopon egyensúlyozó városháza mellett elsősorban barokk templomai szabják meg, melyek közül jelentőségénél fogva három is kiemelkedik. Míg a Szent Jákob orgonájáról nevezetes, a Szent Miklóst oltármozaikja miatt emlegetik, melyet a híres festő, Oskar Kokoschka tervezett. A 18. században emelt Szent Mihály pedig, melynek 132 méteres tornyából este igazán csodás kilátás nyílik Hamburgra, a város egyik szimbólumának számít. Ráadásul ez a templom büszkélkedhet a legnagyobb toronyórával Németországban, csupán számlapja több mint 24 méteres. Közvetlen a városháza mögött bújik meg a hamburgi tőzsde épülete, Németország legrégebbi ilyen jellegű építménye. A tőzsdeépület a nyilvánosság számára is látogatható, érdemes megtekinteni.

Hamburg történelmi óvárosát a Chile-ház mellett a hajózási vállalatok 17-19. századi épületei fémjelzik. Ha a régi Hamburg képére vagyunk kíváncsiak, ne hagyjuk ki tehát az óvárost sem a városfelfedező túrából, ahol nem mellesleg hangulatos éttermeket és békebeli kocsmákat is találunk.

A Deichtorhallen és Baumwall között meghúzódó majd száz éves raktárváros a világ legnagyobb összefüggő raktárkomplexumát képezi. Többek közt itt találjuk a földkerekség legnagyobb keletiszőnyeg-raktárát, de pusztán a vörös téglaépületek miatt is érdemes egy sétát tenni errefelé. A raktár negyed ad otthont továbbá a „Hamburg Dungeon” múzeumnak, ahol Hamburg történetének sötét oldalával ismerkedhet meg az érdeklődő.

Örömteli bűnök:

A „Bűn utcájaként” emlegetett híres-hírhedt Szent Pauli negyed a látogatót az amszterdami vöröslámpás negyedre emlékeztetheti, nem véletlenül. Úton-útfélen itt is állandóan szexshopokba, érdekes kirakatokba botlik az ember, noha kétségtelen, hogy mára a musical-színházak is elterjedtek errefelé, akárcsak a punk-diszkók vagy az ázsiai éttermek. Itt tartják egyébként a Dómpiac névre keresztelt évenként többször is megrendezésre kerülő vásárt is.

Vidámság-játék, parkok és programok:

Hamburg Parkok

Családosok keressék fel a miniatűr csoda országot, a Miniatur Wunderland-et, mely a világ leghatalmasabb vasúti terepasztala, ráadásul a mai napig bővítik. A különböző témákat, köztük Hamburgét megelevenítő vágányrengeteg mellett a városi állatkert szintúgy a gyerekek kedvence lehet. Az elefánt mellett, akár a hosszúnyakú zsiráfot is megetethetik itt. A Hagenbeck állatkert legújabb látványossága az élmény-akvárium, ahol a trópusi őserdők és tengerek világába nyerhetünk betekintést.

Hamburgban számos parkot is találunk, ahol a városnézés után jól esik egy kicsit feltöltődni. Míg a Planten un Blomen japánkertjéről és nyári vízi koncertjeiről híres, a városi park a hamburgiak kedvelt találkozóhelye. A kikapcsolódni vágyókat nemcsak csónakázó tó, számtalan szabadtéri koncert, illetve a világ legidősebb planetáriuma szórakoztatja, ahol még a színházi előadások sem ritkák.

Az Alster tavat csak a vitorlások, evezősök és kajakozók mekkájaként emlegetik, de kocogókkal is gyakran találkozhatunk errefelé, ha megpihenünk a hűs víz partján. Hogy a hamburgiak milyen nagyra értékelik tavacskájukat, mi sem bizonyítja jobban, mint a helyi szomjoltó, az úgynevezett Alsterwasser neve. A limonádéval turbózott sört a turistáknak is érdemes megkóstolni, pláne, ha valóban bele akarnak ízlelni a hamburgi lét sava-borsába. Mi több, az Alster tavon még városnéző túrára is befizethetünk, a gőzösök fedélzetéről csodás panoráma tárul a városra.

Ami a sportot illeti, Hamburgban a labdarúgás mellett például a triatlon is nagyon népszerű. A városban évente megrendezik a Hamburg City Man nevű triatlonversenyt, melyen manapság közel 10 ezer atléta méri össze tudását, ügyességét.

Események Hamburgban: english.hamburg.de/event-calendar/: motoros találkozók (Pl. Harley napok szuper-csinos alul-öltözött csajokkal nyáron), óceánjáró hajók, maraton futóverseny, triatlon verseny, parádé, sárkányhajózás vagy a hetekig tartó karácsonyi vásár stb..

Vásárlás:
A vásárlás szerelmesei bizton új otthonukra lelhetnek Hamburgban, hisz a város 14 bevásárló centere mellett az Eppendorf negyedben a híres tervezők butikjai mellett a használtruha üzleteket is megtalálják. A főpályaudvar és a Gänsemarkt környéke szintén a míves portékákra vadászok kedvence lehet.

Aki a helyi specialitásokat szeretné megízlelni, készüljön fel a változatos halételek sorára. A helyiek körében igen népszerűnek számat a sült lepényhal, melyet szalonnával, hagymával és garnélarákkal töltenek. Az utcai strandok sült apróhalai is igazán ízletesek, akárcsak a szalonnás körtés zöldbab, melyet főtt krumplival és a város nemzeti italával, jégbe hűtött sörrel szervíroznak. Kiváló vendéglátóhelyeket találunk például az Alster környékén.

További hasznos hamburgi oldalak ajánlója: hamburg.lap.hu.

Szállás keresés, vélemények, tippek, jó hotelek: Szálláshelyek Hamburgban ITT, belvárosi szálloda, diákszállás, apartmanok.

Hamburg

Fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük