Tivoli látnivaló útikalauz

A Római Birodalom fénykorában Tibur település (Tivoli) a Sabin-dombok alsó lejtőire épült. Ide vonultak el pihenni a költők és a tehetősebb római polgárok. A szent ligetekben, festői vízesések között megbúvó fényűző villák olyan híres látogatókat vonzottak ide, mint Horatius, Catullus, Maecenas, Sallustius vagy Traianus császár. I. sz. 117-ben a Tivoli alatt elterülő enyhén dimbes-dombos lapályon kezdte el építeni Hadrianus császár fényűző nyári lakát. A 73 hektárt elfoglaló Hadrianus-villa volt a birodalom legnagyobb és legszebb rezidenciája. A sokat utazgató császár ide álmodta azokat a keleti műemlékeket, amelyek a legjobban hatottak rá (a békés Canopus például egy alexandriai völgyet utánzott, oldalán egy Serapis-szentéllyel). Hadrianus azonban jóval több egyszerű utánérzőnél. A teraszok, medencék és fürdők vég nélküli sora vidám lázadás a célszerűség és józan ész ellen, noha szó sincs itt affektált különcködésről. A villa szigorú, klasszikus, geometrikus rendje maga alá rendeli, egyszersmind alapkoncepciójába építi a természetet.

Az épületegyüttes szívében álló Teatro Marittimo (egy romantikus hajlamú régész nevezte el így) beszédes példája az előbbieknek. A kör alakú szigetvillát sáncárok és porticus övezi. Menekülés ez a valóság elől az emlékek világába; kristálytiszta világosságú elmélkedés a halálról.

Egészen más hangulat lengi be a közeli Villa d’Estét, ezt a fényűző főúri lakot, amelyet Ippolito d’Este bíboros alakíttatott át egy Benedek-rendi apátságból a tehetséges Pirro Ligorio segítségével. A vidám, könnyed épület homlokzata a parkra néz. Termeit freskók ékesítik; egyszóval ízig-vérig reneszánsz palota ez. Ippolitót, az egyik Este herceget, szemlátomást jobban foglalkoztatták a földi örömök, mint a túlvilág. Az igazi szépségeket mégis a szimmetrikus teraszokkal tagolt kert rejti, amely meredeken ereszkedik le a domboldalban, s ahol a buja növényzet között mindenütt víz csordogál.

Az egész kert a víz játékára épül. Hosszú, csöndes medencék húzódnak meg elégikus ciprussorok között, melyek a távolba nyúlnak, s így a végtelenség benyomását keltik. Víz bugyog elő az obeliszkekből, mitologikus szörnylények szájából, s víz csörgedezik vidáman egy szfinx mellbimbóiból. A kert végében áll Artemisz titokzatos, sokkeblű szobra. A furcsa fekete istennő mintegy a színpadiasság győzelmét és ilyenképpen a barokk kezdeteit képviseli.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük