Termálvíz belföldön, Magyarország fürdői és mély forrásai

A könnyen elérhető termálvizek és gyógyvizek országa vagyunk még mindig, és ezt érdemes időről időre tudatosítanunk.

Hazánk, Magyarország a világ öt termálvízben leggazdagabb országa közé tartozik: Japán, Izland, Olaszország és Franciaország mellett. Jelenleg 1372 termálkutat és 207 elismert gyógyvizet tartanak számon, 385 településen működik termál-, illetve gyógyvizű fürdő. Az olaj utáni keresés időszakában sok apró faluban is találtak bő vizű termálforrást, amik évtizedek óta várják a hasznosítást, szerencsére ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítására javul az esély az európai uniós támogatások, pályázatok által.

Van nekünk aquapark, barlangfürdő, élményfürdő, strandfürdő, termálfürdő és uszoda. Ezek össze is függenek sokszor, vagy máskor csak egy kis wellness hotelről beszélhetünk, ami mégis különlegesen jó.

Gyógy- és termálfürdők megszűntek, de szerencsére összességében inkább épültek az 1980-as évek után is. A településlista hosszú, de még ez sem teljes – ABC-rendben:

Albertirsa, Ásotthalom, Babócsa, Balatonfüred, Balf – Sopron, Ballószög, Balmazújváros, Barcs, Battonya, Bázakerettye, Békés, Békéscsaba, Berekfürdő, Berettyóújfalu, Bogács, Borgáta, Budapest, Bük ( és szomszédja Bükfürdő), Bükkszék, Buzsák, Cegléd, Celldömölk, Cserkeszőlő, Csokonyavisonta, Csongrád, Csorna, Dávod, Debrecen, Demjén, Dévaványa, Dombóvár (Gunaras), Dunaföldvár, Dunaújváros, Eger, Egerszalók, Egyházashetye, Esztergom, Fehérgyarmat, Földes, Füzesgyarmat, Gárdony – Agárd, Gelse, Gergelyiugornya (Vásárosnamény), Göd, Gyomaendrőd, Gyöngyös, Győr, Gyula, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Harkány (Hotel Dráva), Hatvan, Hegykő, Heves, Hévíz, Hódmezővásárhely, Igal, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászszentandrás, Kaba, Kalocsa, Kaposvár, Kapuvár, Karcag, Kazincbarcika, Kecel, Kecskemét, Kehidakustány, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisújszállás, Kisvárda, Komárom, Kőtelek, Kunhegyes, Kunszentmiklós, Lakitelek, Leányfalu, Lenti, Letenye, Lipót, Lovászi, Magyarhertelend, Makó, MarcaliMarcali nevezetességei ITT, Martfű, Mátészalka, Mátraderecske, Mesteri, Mezőberény, Mezőcsát, Mezőkovácsháza, Mezőkövesd, Mezőtúr, Miháld (lezárt termálvíz), Miskolc (Miskolctapolca), Mogyoród, Mórahalom, Mosonmagyaróvár, Nádudvar, Nagyatád, Nagybánhegyes, Nagykálló, Nagykáta, Nagykőrös, Nyírbátor, Nyíregyháza, Orosháza (Gyopárosfürdő), Pápa, Parád, Polgár, Püspökladány, Ráckeve, Sárospatak, Sárvár, Sellye, Siklós, Siófok, Szarvas, Szeged, Szeged-Kiskundorozsma, Székesfehérvár, Szeleste, Szentes, Szentgotthárd,  Szigetvár, Szolnok, Szombathely, Szulok, Tamási, Tápiószentmárton, Tapolca, Tata, Tatabánya, Tiszacsege, Tiszaföldvár, Tiszafüred, Tiszakécske, Tiszaújváros, Tiszavasvári, Törökszentmiklós, Tótkomlós, Túrkeve, Vác, Vásárosnamény, Vasvár, Velence (Spa Hotel), Veresegyház, Visegrád, Zalaegerszeg, Zalakaros és Zalaszentgrót.

Ma már Tokajt is érdemes megemlíteni, és a lista még bővülhet, Nagykanizsa is felvehető egyből.

Nagyon nagy a magyar gyógyfürdő szám vagy lemaradunk a globális versenyben?

Magyarországon bárhol lefúrunk, termálvízre bukkanunk. Mire megyünk ezzel a nemzeti kinccsel 2001 óta, mikor meghirdették a Széchenyi Terv fürdőfejlesztéseit?

2007-ben megtorpantunk. A magyar projektek talán beindulnak újra.

Kulcsképességünk az egészségturizmus

A vizekre több mint 140 gyógy- és wellness szálloda, spa épült. Budapest a világ egyetlen nagyvárosa, ahol több mint száz termálforrás és kút van. A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termál tava. A világon egyedülálló a miskolctapolcai barlangfürdő, hiszen egy természetes barlangrendszerben tört felszínre a gyógyvíz. Egerszalók szimbólumává vált sódombhoz hasonló természeti képződmény Európában szintén egyedülálló. Ez hazánk ún. komparatív előnye, vagyis a kulcsképességünk, amelyre alapozva világszintű egészségturizmust lehet alapítani. Hol tartunk jelenleg a globális versenyben?

A fő célkitűzés volt, hogy Magyarország 2015-re Európa vezető gyógyító nagyhatalma legyen. Ez a maga módján még megközelíthető, de akkor szálláshelyeket (rövid ill. hosszútávú is) varázsolni kell.

A hazai egészségturizmus jelentőségét mutatja, hogy 2008-ban a szállodai vendégforgalom 31 %-a a gyógy- és wellness-szállodákba irányult. 2008-ban a külföldi vendégek 13,5 %-a, míg a belföldi vendégek 25 %-a vette igénybe a gyógy- és wellness-szállodák által nyújtott szolgáltatásokat (KSH (2009)).

Az Önkormányzati Minisztérium 2007-es összeállítása szerint legnagyobb küldőpiacunkon, Németországban a gyógyturisztikai utazásokon részt vevők száma 2002 és 2007 között több mint duplájára nőtt, és a folyamatos növekedés miatt 2011-re akár kétmillió német gyógyturisztikai utazóval ehet számolni.

Új világtermék

Globális szinten az elmúlt tíz év során alakult ki az egészségturizmus mint nemzetközi termék. Ez azt jelenti, hogy a páciensek egyik intézményből, országból olyan másik intézménybe, országba utaznak, ahol igénybe vehetik a szükséges orvosi eljárásokat és kezeléseket. Az egészségturizmust nagy vonalakban két fő ágra különíthetjük: a wellness turizmusra, amely az egészségi állapot megőrzésére, a betegségek megelőzésére irányul; illetve a gyógyturizmusra, amely az egészségi állapot javítására és a betegségek gyógyítására koncentrál. A gyógyulás, illetve megelőzés céljával történő utazás legnagyobb küldő piacai az USA, az Arab-öböl országai és Oroszország. 2005-ben az egészségturizmus mint iparág globális összbevétele 20 milliárd USD-t tett ki. Az egészségturizmus más régiókban erősíti pozícióit: feljövőben van Ázsia, azon belül India, Szingapúr, Thaiföld és Malajzia.

De hol tartunk mi?

A jövőben az egészségturizmusban egyre jelentősebb beruházások várhatóak, nálunk azonban 2007-ben megtorpant a lendület, hiszen az első uniós időszakban, 2004-2006 között nem szerepelt prioritásként az egészségturizmus. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatainak elbírálása pedig sok időt vesz igénybe, és akkor még nem beszéltünk a megvalósulásról. Nem valószínű, hogy a globális verseny a magyar adminisztrációra fog várni.

A terv turizmusfejlesztési program abból indult ki, hogy a turizmusból származó devizabevételek 1989 és 1999 között megháromszorozódtak, a bruttó nemzeti termék közel kb. 9 %-a ebből a szektorból származott. Viszont az 1990 után privatizált szálláshelyek jelentős része – a sikeres felújítások és magánosítások ellenére – magával hordozta a SZOT- és pártüdülők időszakából származó gyenge infrastrukturális színvonalat. A Medgyessy-kormány újabb pályázatokat írt ki, bevontak Phare-támogatásokat, valamint a Nemzeti Fejlesztési Tervből is jutott a szektornak. A fejlesztések második nagy motivációja az üdülési csekk bevezetése volt, amelyek az igénybe vett szolgáltatások számát jelentősen megnövelték. Míg a fejlődés harmadik jelentős „motorjaként” a marketing felfuttatását emelhetjük ki, amelyet jelenleg a Magyar Turizmus Zrt. felügyel.

Termálvíz

Nagyon nehéz pontosan összegezni, hogy 2001 óta mennyi pénzt fektettek a termálvizes és gyógyvizes fejlesztésekbe, hiszen a turizmusfejlesztésnek csak egyik szegmense az egészségturizmus, ráadásul ezen belül a fürdőfejlesztésekre, valamint a szálláshelyfejlesztésekre költött forintok is nehezen elkülöníthetők. Az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai szakállamtitkársága kérdésünkre elmondta, hogy 2001-2008. között a wellness és gyógyfürdő profilú fürdők fejlesztésére mintegy 59 milliárd Ft jutott.

Termálvizek

2 hozzászólás a(z) “Termálvíz belföldön, Magyarország fürdői és mély forrásai” bejegyzéshez

  1. Tobyt

    Szeretném megosztani veletek nemrégiben szerzett tapasztalataimat Lentiről és a Lenti Termálfürdőről, ahol nemrégiben jártunk a kedvesemmel egy hétvégi lazítás erejéig.
    Sajnos csak négy napig tudtunk ebben a csodás határ menti kisvárosban vendégeskedni, mivel mindketten rövid időre tudnunk elszakadni a munkahelyünkről, de miután hazatértünk megbeszéltük, hogy lehetőség szerint még a nyáron visszatérünk.

    Tapasztalatok röviden:
    – udvarias személyzet
    – kulturált környezet
    – kiváló gyógyvíz
    – jó ár/érték arány
    – patyolat tisztaság a szálláson
    – nagyon szép nyugis kisváros Lenti
    – finomak az ételek
    – gyönyörűek a környező zalai dombok és erdőségek
    – madárcsicsergésre ébredek reggel
    – van facebook oldal 🙂 facebook.com/lentifurdo
    – a kisvasutazás felejthetetlen élmény volt

    A fürdő weboldala: http://www.lentifurdo.hu, a város weboldala http://www.lenti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük