Szöuli sziget: egy új épület és látnivaló

Úszó sziget Szöulban. Igen 88 millió dollárból lehet egy új látnivalót létrehozni, ami praktikus is. Újítás, újszerű fényűző programok, amik kellenek a világrászóló hírekhez is. A rossz időjárásnak és a folyó áradásának is ellen kell állnia, ez egy komoly mérnöki alkotás.

Megnyitották a világ legnagyobb mesterséges úszó szigetét Dél-Korea fővárosában, Szöulban 2011-ben. Itt nyílt meg a világ első vízi előadóterme, ahol koncerteket, divatbemutatókat és kiállításokat tarthatnak, tartanak rendszeresen. Éttermek és vízi sportok társaságában jól telik az idő.

A sziget három részből áll. A legnagyobb, az Islet1, három emelet magas és 10,845 négyzetméteres; itt található egy kb. 700 férőhelyes terem. Az Islet2 szintén háromemeletes, viszont kisebb, 5373 négyzetméter, ezt főleg a kulturális előadásokra alakították ki. Végül az Islet3, ami két emeleten terül el és „csak” 4164 négyzetméteres, a vízi sportokat helyezi előtérbe. A három épületben összesen 1400 ülőhely található meg, ám összesen 6200-an férnek el rajta. A létesítmény minden bizonnyal még csalogatóbbá fogja tenni a turisták számára a Han folyót; tavaly 59 millióan látogattak el oda. A folyópartokon további parkokat, tereket alakítanak ki, amiket gondoznak.

A tervrajzoktól a megnyitásig megannyi kimerítő hónap telt el – a legnehezebb feladat a három óriási szerkezet lebegésének megoldása volt, ezeket óriás bójákkal és láncokkal érték el, ráadásul úgy, hogy mindeközben környezetbarát maradt az építmény. Várhatóan 2011. szeptemberben fejeződik be teljesen az építkezés.

A folyó képei: hanriver.fendi.com és friss videó. Több mint trendi és nem csak a különleges divatbemutatók miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük