Ravenna látnivalók, nevezetesség ajánló

Kora keresztény műemlékeit az UNESCO is a Világörökségek listáján jegyzi. Ravenna a második legnagyobb tartomány Olaszországban, bár mérete csak kicsit több mint felét teszi ki Rómáénak. Fontos kikötőváros. A kőolaj és földgáz feldolgozásával, valamint az ezekre épülő vegyiparral emelkedik ki az olasz városok sorából.

Bizánci emlékekben gazdag belvárosa jelentős turista forgalmat is vonz.

Ravenna védőszentjeinek, Apollinarisnak és Vitalisnak szobrai, már a Piazza del Popolón emelkednek, a két legendás oszlop a 15. századból való. A Garibaldi tér pedig Dante klasszicista stílusban épült mauzóleumáról híres, melyet 1780-ban emeltek az író üres sírja helyére. A ferences atyák által elrejtett koporsót 1865-ben találták meg egy falban, később harangtornyot is építettek fölé.

A város persze nemcsak Dante nyugvóhelyéről nevezetes, rajta kívül is az irodalom számos legendáját megihlette Ravenna. Lord Byron 1819 és 1821 között élt a városban, egy helyi, férjezett, arisztokrata hölgybe habarodott bele, miáltal itt kellett folytassa hírhedt könyvét, a Don Juant is, valamint szintén itt vetette papírra ravennai naplóját. Oscar Wilde ugyancsak jegyez egy költeményt Ravenna címen, a dandyk dandyje 1878-ban szerezte művét. A Nobel-díjas Hermann Hesse épp csak átutazott a városon, ez az élmény, mégis két költeményre volt elég. 1964-ben pedig Michelangelo Antonioni forgatta itt, a város határában fekvő Pialassa-völgy ipari területein, Vörös sivatag című filmjét.

Zene, Film, Tánc, Fesztiválok és Rendezvények, Vásárlás és vásárok, kiállítások és piacok, Konferenciák és szemináriumok, Kiállítások és További események is a hivatalos olaszországi weboldalon olaszul. Szórakozóhelyek, fiatalok kedvenc helyei angol fórumokban is megtalálhatóak.

Szállás keresés ITT: A legjobb és a legolcsóbb ravennai szálláshelyek összegyűjtve, gyors szállásfoglalás.

Történelme:
Itália egyik legrégebbi városa, eredetét feltehetőleg az etruszkoknak köszönheti. Később a gallok, majd a rómaiak birtokába került. Portus Classis nevű kikötőjét is Augustus császárnak köszönheti, aki Ravennát az adriai hajóraj állomásává tette. A kikötő később elhomokosodott, a flotta állomását áthelyezték. Ravenna azonban megmaradt Flaminia provincia fővárosának és állítólag már i. sz. 41-ben püspöki székhellyé lett, mivel Szent Apollinaris, Szent Péter egykori tanítványa Ravenna városát választotta lakhelyéül. A város virágzása Honorius császár uralkodása idején köszöntött be, amikor is 404-ben római székhelyét ide helyezte át. Ravenna ez idő alatt pompás épületekkel gazdagodott, a tengerig kiépült csatornarendszere is. A keleti gótok országának megdőlése után, a bizánci exarchák laktak területén. 752-ben Aistulf longobárd király űzte el őket, akitől a várost 754-ben Kis Pipin frank király szerezte meg, és az exarchátussal együtt a római szentszéknek adta. Ravenna később a német császárok pártjára állt. 1218-tól kezdve a pápai érzelmű Traversarik, 1725-től pedig a Polenta-család állt a város élén. 1441-1508 között a velenceiek birtokolták, akiktől II. Gyula pápa és a Cambray-i Liga szerezte meg a várost. Ezt követően 1797-ig, majd 1815-1860 között pápai birtok volt. 1512. április 11. itt vívta ki győzelmét a spanyol csapatok felett Gaston de Foix francia vezér, aki e csatában el is esett. 1636 májusában hatalmas árvíz pusztított a városban. Az elkövetkező három évszázad a csatornahálózat átirányításával telt, a közeli folyók és lecsapolt mocsarak közelébe vezették őket, ezzel is csökkentve az újabb árvizek lehetőségét, illetve ezzel az újítással, a mezőgazdasági területek egy széles övet képeztek a város körül. 1796-ban a francia bábállamhoz csatolták, így a Cisalpin Köztársaság része lett, majd 1802-től az Olasz Köztársaságé, 1805-től pedig az Olasz Királyságé, mígnem 1814-ben visszakerült a pápához. 1859-ben a piedmonti csapatok foglalták el, így Ravenna és a környező Romagna tartomány az új egységes Olasz Királyság részéve vált 1861-ben.

Ravenna látnivalói közül elsősorban ókeresztény műemlékei jelentősek. A Világörökségek listáján is szereplő Ariánus keresztelőkápolna (Battistero degli Ariani) a gótok hitének állít emléket, akik Jézust nem ismerték el Istennek. A kápolna díszítése is ebben a szellemben készült, egyedülálló kupolamozaikja teszi feledhetetlenné. Az egyetlen, mely Michelangelo kora előtt, meztelenül ábrázolja Krisztust.

Theoderik mauzóleuma (Mausoleo di Teodorico) legendájának köszönheti hírnevét. A monda szerint  Ravenna kegyetlen királya úgy félt a villámlástól, hogy a tízszögletű, zömök építmény tetejét díszítő 33 méter kerületű, 300 tonna súlyú, isztriai fehér mészkőből készült monolit alá bújt, ám a ménkűcsapás mégis agyonsújtotta.

Az 534-547 között épült San Vitale-székesegyház (Basilica di San Vitale) a bizánci, centrális templomtípus egyik kiemelkedő példája. A névadó San Vitalis római katona volt, a kor egyik szentje, aki fiaival halt vértanúhalált. A templom egykori helyén álló mezőn végezték ki. A székesegyház belsejében alabástromszobros emeletes árkádok utalnak arra, hogy a nők és a férfiak hajdanán külön foglaltak helyet. A templom kupoláját bizánci kosaras oszlopok tartják, a padlón az eredeti mozaikburkolat keletiesen konzervatív. Az apszis előtti mozaikok I. Justinianust és Teodórát ábrázolják.

A San Vitale-székesegyház melléképülete a 440-ben épült, híres Galla Placidia síremléke, vagy más néven a Galla Placidia mauzóleuma (Mausoleo di Galla Placidia), melyet maga a császárnő építetett. Görögkereszt alaprajzú, az ókori mozaikkultúra emlékei láthatók falain, melyet aranyburkolat fed. A nevezetes hölgy Theodius lánya volt, akit a gótok elraboltak, majd Athaulf királyhoz adtak feleségül. Miután a férjet megölték, őt hazaküldték. Később II. Constantinus császár felesége lett. Annak halála után pedig uralkodónő. A mauzóleum sírjaiban Galla Placidián túl, III. Valentianus és II. Constantinus nyugszanak.

A San Apollinaire Nuovo-bazilikát (Basilica di Sant’Apollinare Nuovo) az ariánus gótok építették, két fala 24 látványos oszlopon fekszik, mennyezete a 17. századból való. Híres ravennai mozaikjai Krisztus élettörténetét ábrázolják szüzek és mártírok társaságában, illetve a bejáratnál megjelenik a kikötő és Theoderik palotája is.

A Battistero Neoniano ortodox keresztelőkápolna nyolcszögletű, kupolás épülete a római időkben vízvezeték elzáró fürdő volt. Római stílusú kupolamozaik díszíti, mely Krisztus keresztelésének állít emléket antik felfogásban. Az egyházat jelképezve megjelenik rajta a tizenkét apostol alakja és templomi helyiségek ábrázolása is. Az ablakok arabeszkjei közt próféták láthatók.

Az Érseki kápolnát (Cappella Arcivescovile) világhírű műemlékkel bíró múzeuma teszi turistavonzó célponttá. Falai közt őrzik Maximianus császár trónját, mely az 5. századból származik, alexandriai vagy bizánci munka.

A ókeresztény emlékek sorában az utolsó, a San Apollinaire-bazilika (Basilica di Sant’Apollinare in Classe), mely a 6. század első felében épült, szintén díszítőmozaikjai és márványszarkofágjai emelik példátlan értékűvé.