Pezsgőház Étterem

Pécs egyik leghangulatosabb éttermét, melynek az első magyar pezsgőgyár pincéje ad otthont, a székesegyház előtti Szent István tér 12. szám alatt találjuk. A reneszánsz palotára emlékeztető gyárban, melynek ódon falai közt részint ma is pezsgő készül, 1858-ban durrant ki a lengyel származású Littke Lőrinc nevéhez fűződő, első habzóbor. Nem csoda hát, hogy a Pezsgőház étlapja mindjárt egy Madame Pompadour idézettel indít, mely szerint a pezsgő „Az egyetlen ital, amelyet nő ihat anélkül, hogy megcsúnyulna tőle.”.

Egy pohár Fünfkirchentől, melyet hajdanán a pápa látogatására készítették, de, azóta volt már a pécsi egyetem hivatalos pezsgője is, tényleg senki nem fogja elveszíteni szépségét, de talán ez a megállapítás áll az étterem kiváló boraira és pálinkáira is, nem beszélve a Pezsgőház által kínált ínyencfogásokról. Az előételek között a hideg és meleg bevezető fogásokat is megtaláljuk, legyen az egy őzfilével töltött vadpástétom, színes salátacsokorral körítve, vagy egy calvados-os almakarikákon tálalt sült libamell. A levesek közt a gyöngytyúk húsleves mellett igazi ínyencségnek számít a sütőtök krémleves, melyet tökmagolajjal és pirított magokkal gazdagítanak, hogy a végeredmény egy sűrű, tartalmas, ízes fogás legyen. A főételek sorát gazdagítja a grillezett lazacfilé és a rózsaszínűre sütött kacsamell szilvaraguval és burgonyakrokettel tálalva, de a libamáj is visszaköszön, méghozzá pezsgővel és fokhagymával sütve, füstölt sonkaszeletekkel és burgonyapürével gazdagítva.  A klasszikus petrezselymes-vajas burgonyával, tejfölös uborkasalátával tálalt bécsi szelet mellett, a borsos bélszín, a rozmaringos báránycsülök és a rostonsült szarvasgerinc igazi kiadós fogásnak számít.

A Pezsgőház külön gondol a gyerekekre is, finnyás ízlésüket húslevessel és rántott csirkemellel, ketchupos hasábburgonyával igyekszik kielégíteni. A tökéletes ebéd, vacsora záróakkordjaként dönthetünk a ház sajttálainak egyike mellett, de a desszertet sem érdemes kihagyni. Az édességek sorából mutatósságban és ízeiben toronymagasan emelkedik ki a gesztenye tortácska, melyet rumos-csokoládés meggyel szervíroznak. Fűszeres, tömör tortácska, méltó zárása az étkezésnek. Ha tartalmas és kreatív fogásokra vágyunk, érdemes ellátogatni tehát a Pezsgőházba, ahol a minőséget tekintve nagyon jutányos áron kínálják ételkölteményeiket. Az előételek közül 1000-2000, a levesek közül, mérettől függően 600-750, a főételek sorából 2000-4000 forintért válogathatunk. A sajttálak egységesen 1500 forintba kerülnek, a desszertek közül pedig még a legdrágább sem kerül többe 800 forintnál.

Étterem weboldala: www.pezsgohaz.hu – menük, étlapok, árak, telefon, cím stb. elérhetőségek.

Kép:

Pezsgőház

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük