Thesszaloniki környéke kirándulások, túrák

Thesszaloniki környékén Görögország második legnagyobb települése számtalan látnivalót rejt, elhomályosítva a közeli nevezetességeket. Fedezzük most fel a „fehér város” 50 kilométeres környékét! Az Axios Delta Nemzeti Park ( Δελτα Λουδια Ποταμου) 10 kilométerre fekszik Thesszalonikitől. 2009-ben létrehozott, egyik legnagyobb védett vizes élőhelyek Európában. A sokszínű ökoszisztéma értékét jól mutatja, hogy a Natura 2000 hálózatához tartozik, […]

Párizs utazás, szállás fórum: hotel és kiadó apartman tipp

Párizs Franciául Paris – ‘pári:‘, Franciaország fő-, Európa egyik legnépesebb városa. 2024. július 26. és augusztus 11. között a nyári olimpiai játékok központi helyszíne. A Szajna két partján terül el, az Île-de-France régió szívében, a város 1860-ban meghúzott határai közt. A köré épült településekkel együtt (ahogy Budapestnél Érd, Budaörs stb.) túlzottan nagy lett, őrült mód […]

Lendva, Lendava látnivalói és szállások útikalauz blog-fórum

Lendva (Lendava) – A Muravidék gyöngyszeme Öröm a Muravidék kedves fiatal lányaival és fiaival találkozni, a 2019-es Utazás Kiállításon Budapesten lányok voltak, elmondták, hogy mindössze öt településen van magyar nyelvű oktatás (kétnyelvű iskolák), amelyek közül Lendva a legnagyobb egy középiskolával megtoldva. Lendva (szlovénül Lendava, németül: Unterlimbach) állandó lakossága a belső részén mindössze 2900 fő körüli, […]

Pardubice szállás: csehországi utazás tipp egyénileg

Pardubice Németül Pardubitz, törvényhatósági jogú város Csehország nyugati részében, 104 kilométerre fekszik Prágától, a Pardubicei kerület központja. Az Elba két partján terül el, annak Chrudimka folyóval történő összefolyásánál, teljes területe 82,655 km². Hosszú hétvégi kirándulás vagy üzleti út, itt sok vendég tölt rövidebb időket. Nyugat-Csehország ipari központja. A város a vasúti közlekedés megindításától indult rohamos […]

Brno szállások: hotel, utazás, sport és látnivaló fórum ‘Brünn’

Brno Brno németül Brünn, Csehország második legnagyobb városa, Morvaország fővárosa. A Délmorva kerületben (Jihomoravský kraj) fekszik, a Pozsonyt Prágával összekötő D1-es és D2-es autópálya mellett. Jelentős ipari, művelődési és művészeti központ. Utóbbit kiemelkedő oktatási és kulturális intézményeinek köszönheti, melyek egyike a híres Masaryk Egyetem. A teljes területe 230 km², ahol az állandó lakosság 379527 fő […]

Szkiathosz-sziget legjobb hotelei és strandjai

49.9 km² -es területű szigetcsoport, Szkiáthosz az Égei-tenger északnyugati részén fekszik, komppal (Volosból) vagy repülővel érhető el. Érdekesség, hogy a „Mamma Mia!” musicalfilm több jelenetét itt forgatták a szigeten, ami jól tudatosította, hogy ez mint nászút célpont jól megállja a helyét. Több mint hatvan strandja ideális pihenőhellyé teszi, ugyanakkor a kirándulni vágyóknak sem okoz csalódást […]

Tröplolach, Dél-Ausztria luxus hotelek télen-nyáron

Tröplolach A határ közelében fekvő hangulatos falut a dél-ausztriai és az olasz kultúra keveredése tesz egyedivé. Ez egy termékeny és zöld terület évezredek óta. Tröplolach Hermagor-Pressegger See önkormányzat része, aminek a teljes, 205.4 km²-es területén az állandó lakossága 6951 fő volt 2023-ban, amihez Tröplolach 435 fővel járult hozzá, korábban 2001-ben ugyanitt még 535 fő élt. […]

Aigen im Ennstal luxus, szépség és kényelem

Aigen im Ennstal Aigen im Ennstal Stájerország tartományban, az Enns folyó jobb partján fekszik, híres kerékpárút halad innen a Dunáig. A lakosság jelentős része ingázik, mások a mezőgazdaságból, illetve az erdészetből élnek. Időközben jelentős lett az idegenforgalom: Irdning-Donnersbachtal és Wörschach községekkel együtt a „Grimming-Donnersbachtal” turisztikai társulást is alkottak. A településen virágzik az egyesületi/közösségi élet: többek […]

Linz szállások: utazás tippek és hotel keresés ajánló

Linz Amit első körben fontosnak tartok kiemelni, hogy ez egy régóta folyamatosan fejlődő iparváros, a kistérsége gazdasága még Ausztrián belül is kiemelkedő, amivel együtt a kulturális élete is pezsgő. Többször jártam itt 2012.-től. A helyzettől függően képes megadni a békés kisváros és a nagyvárosi forgatag érzését. Átlagosan sűrűn lakott, 96 km²-es területén az állandó lakosság […]

Thessaloniki, Szaloniki és környéke hotel és apartman szállás

Thessaloniki szálláshely Szaloniki (görögül [Θεσ]σαλονίκη [The]szaloníki) Görögország második legnagyobb városa és legforgalmasabb kikötője, Makedónia régió székhelye. Éttermeiről, bárjairól, kávézóival messze földön híressé tették. Mostanság nincs tolongás Görögországban, így csupán a sok akciós repülőjegy és szállodák (vagy apartman) közül kell csak választanunk egy a számunkra kedveset. A látnivalók útikalauz leírás ITT folytatódik. 2018-ban jutottam el ide […]