Hotelkereső

Londoniak..






Malgrat de Mar szállás, Spanyolország

2010. március 7.  
Kategoria: Európa

Malgrat de Mar egy jelentősebb település a Costa Brava-n, ami a közelmúltban sokat fejlődött a turizmus, üdülőhelyek építése területén. Egy egész szálloda és apartmanház sor fogad minket ott, ami olyan hosszúra nyúlt, hogy most már teljesen egybeépült a szomszéd Santa Susanna településével.

A RENFE vonataival a környező városokba nagyon kényelmesen és gyorsan el tudunk utazni. Itt igazából mindent megkaphatunk, ami a kikapcsolódáshoz kell, így sok nyugati nyugdíjas 2-3 hetet is itt tölt szeptembertől, például egy dán ember azt mondta nekünk is, hogy itt szinte spórol , annyira olcsó a félpanziós ellátás, sokan mások is járnak így ide pihenni, feltöltődni vagy “spórolni”.

Hotelek reggelis és félpanziós ajánlatai ITT. – egyik kedvenc az ételek terén a Luna Club**** és a Luna Park*** (közös az étteremmel), a Club a kényelmesebb a Park a fapadosabb olcsóbb szállás, előre egyeztetve a recepcióval egy kis felárért a tengerre néző legfelső emeleti szobák egyikét is megkaphatjuk a négy csillagos Club részben, még spórolós nászutasoknak is beleférhet ennyi luxus a költségvetésbe, mivel alacsony az ár viszonylag június és szeptemberben) :-) . Előszezonban sokáig nagyon szeles idő volt és a tenger is hidegebb volt, így most én már a szeptember végi és október eleji akciós időpontokat részesítem előnyben.

Megtaláljuk még itt a ***: Papi, Aqua Bella Playa, Monteplaya, Reymar Playa, Cartago Nova, Serhs Maripins és Sorra Daurada-t is három csillagos kategóriában. A belvárosban található a studio apartmanokat kínáló Aparthotel Iris. Az egyik legmagasabb árú a szállodák sorában a városban a Tropic Park****, kevéssé kényelmesnek értékelik, kicsit zajos, de bizonyos igényeknek és csoportoknak kiválóan megfelelhet így is. A hotelekben ingyenes játékok, animációs programok, gyereksarok mellett kerékpárkölcsönzésre is van lehetőség. Zenés, táncos vagy karaoke estek elő és utószezonban is vannak, a spanyol vendéglátás itt nagyon magas színvonalon van, így érdemes egy kis felárért egy jobb hotel választani, ami még így is jóval olcsóbb mint például egy barcelonai hotel.

Vonat menetrendek: http://www.renfe.es/cercanias/barcelona/index_horarios.html

Barcelona és Malgrat de Mar távolsága 66 km, ami vonattal 1,5 óra is lehet időben az átszállás és várakozás miatt. Az utazási idő autóval 50 perc normál forgalomban.

Helyi utazási iroda ajánlataiban, quad, motor és autóbérlés, hajós kirándulások, buszos kiránduló programok egyéb szálláshelyek mint apartmanok vagy vendéglátó családok közvetítése is szerepelhet nyelvet tanulóknak. A látnivalók tekintetében is ők tudnak leginkább segíteni. A sportosabbaknak tudjuk ajánlani, hogy a közeli hegyek egyikére gyalogoljanak fel, és így nézzék meg, hogy az ottani lakók és nyaralók milyen kilátásban gyönyörködhetnek.

Időjárás és előrejelzés: http://weather.weatherbug.com/Spain/Malgrat-de-Mar-weather.html

Zoomolható térkép:

Az alábbi képek, fotók adnak egy ízelítőt a hangulatból. Ezeken túl még ezernyi képet találhatunk az interneten, ami az utazási vágyainkat rendesen felkorbácsolhatja.

Hozzászólók - Ön is?

Hozzászólások fórum-blogolás





Írja meg röviden, hogy mit gondol! Regisztráció után már komplett cikket is írhat képes élménybeszámolóval, amit mi ingyen hirdetünk.