Kubában 1962-ben olyan feszült politikai helyzet alakult ki, amely csaknem a III. világháború kirobbanásához vezetett. Az ország kommunista vezetője, Fidel Castro engedélyt adott a szovjeteknek, hogy rakétakilövő-állomásokat telepítsenek a szigeten, alig 145 km-re a floridai partoktól.
Az USA a sziget köré vont tengeri blokáddal megakadályozta, hogy a szovjet hajók rakétákat szállítsanak Kubába, miközben az USA elnöke, J. F. Kennedy és a Szovjetunió vezetője, Nyikita Hruscsov atomfegyvereiket készenlétben tartva „farkasszemet néztek” egymással. Az egész világ visszafojtott lélegzettel várta, mi fog történni. Végül Hruscsov engedett. Kuba a későbbi években is nagy szerepet játszott a kommunista szervezkedésekben támogatta a forradalmat, illetve a kommunistákat, még olyan távoli fejlődő országokban is, mint Angola, Etiópia és Nicaragua.
Gyarmatosítók, forradalmárok
Amikor Kolumbusz 1492-ben kikötött Kubában, a szigetet olyan nép lakta, amely évszázadokkal korábban Dél-Amerikából jött erre a területre. A spanyolok 1512-ben alapították első városukat Baracoánt ekkor a szigeten kb. 100 ezer őslakos élt. A népirtás, a kényszermunka és a betegségek következtében az őslakosok 1570-re teljesen kihaltak. Később, 1762-ben a britek elfoglalták Havanna városát, de egy évvel később – cserébe Floridáért – visszaadták Spanyolországnak.
Ettől a kis brit közjátéktól eltekintve Spanyolország egészen az 1898-as, elveszített spanyol-amerikai háborúig megtartotta Kubát. Ekkor a győztes amerikai csapatok elfoglalták a szigetet, és meg is tartották 1902-ig, amikor Kuba elnyerte függetlenségét, azzal a kikötéssel, hogy az USA továbbra is tarthat katonai erőket a szigeten.
Kuba gazdasági életét továbbra is az USA érdekei irányították. A sziget napos tengerpartja, egzotikus éjszakai klubjai és kaszinói miatt hamarosan az amerikaiak felkapott üdülőhelye lett. Ahogy az évek múltak, Kuba egyre kevésbé tudta megőrizni függetlenségét az USA befolyásával szemben.
Kubában ez idő alatt számos diktátor váltotta egymást a hatalmon. Fulgencio Baptista volt az utolsó vezetője az országnak Fidel Castro előtt. Baptista korrupt, merev politikát tanúsító kormánya 1933-ban került hatalomra és – kisebb megszakításokkal – 1959-ig irányította az országot. Ekkor egy csapat forradalmár, élén a joghallgató Fidel Castróval és hadnagyával, Che Guevarával, kétéves gerillaháború után megbuktatta Baptista kormányát. Tömeges letartóztatások és kivégzések követték az új kormány hatalomra jutását. Kubaiak ezrei menekültek az USA-ba. Fidel Castro kijelentette, hogy Kuba kommunizmust építő ország, és gazdasági támogatást kért a Szovjetuniótól.
1961-ben a CIA kiképzett kubai emigránsokat küldött a Disznó-öbölbe, hogy előkészítsenek egy lázadást. A terv nem sikerült, és egy év múlva, 1962-ben kialakult a már említett, szovjet rakétatelepítéssel kapcsolatos kubai válság. Ebben az időben Kuba és az USA kapcsolata rosszabb volt, mint korábban bármikor. Az 1960-as és az 1970-es években Kuba a Szovjetunió „felderítő műholdjának” szerepét játszotta. Mostanában megpróbálja új alapokra helyezni kapcsolatait az USA-val.
Kuba messze a legnagyobb a karib-tengeri szigetek között 1250 km hosszú és 30-190 km széles. Területének legnagyobb részét széles síkságok foglalják el. Éghajlata meleg, bár Kuba ÉNy-i részén a téli időszakokban 10 °C alá esik a hőmérséklet. A partokon sokszor söpör végig hurrikán; 1996 októberében a Lilli nevű súlyos károkat okozott, elsősorban a cukornád- ültetvényeken. Az ország legnagyobb részén a talaj termékeny, az évi csapadékmennyiség meghaladja az 1100 mm-t.
Kuba a világ harmadik legnagyobb cukornádtermelője: exportbevételeinek 80%-a a cukorból származik. Itt épült Latin-Amerika első vasútvonala 1837-ben, Havannát, a fővárost kötötte össze a cukornádföldekkel.
A forradalom előtt csaknem az összes cukornádat kistermelők termesztették a nagy társaságoktól bérelt földeken. 1959-ben minden 13,4 ha-nál nagyobb földet államosítottak, és állami gazdaságokat alakítottak ki. 1963-ban 2,23 ha-ra csökkentették a magántulajdonban tartható földek méretét.
1971 óta a kubaiak megpróbálják változatosabbá tenni mezőgazdaságukat. A dohány régebben az ország második legfontosabb exportcikkének számított, ma már sokkal nagyobb a citrusfélék exportja, bár 1992-ben még mindig 100 millió szivart szállítottak külföldre. Az élelmiszerimport csökkentése érdekében növelték a rizstermelést és a hús-, illetve tejelő-szarvasmarha állományt. A korszerű halászflotta 1990-ben 20-szor annyi halat fogott, mint amennyit 1948-ban partra hoztak.
Kubában található a világ negyedik legnagyobb nikkelkészlete; ez a második legfontosabb exportcikk. Bányásznak kobaltot, krómot és vasércet – ezekből is óriási készletek találhatók az országban. Az iparágak közül még ma is a cukorgyártás, illetve általában az élelmiszeripar a legfontosabb, de gyártanak cementet, mezőgazdasági gépeket, műtrágyát, papírt, textíliát és cipőt is. A gyógyszerek és gyógyászati felszerelések gyártása is értékes valutaforrás Kuba számára. Óriási lehetőségek vannak a turizmusban, hiszen Kubát a csodálatos homokos tengerpart, az erdőkkel borított hegyek és a koloniális építészet remekei valóságos turistaparadicsommá avatják.
Kuba lakosságának valamivel több mint 20%-a mulatt, azaz fekete és fehér szülők leszármazottja. A többiek majdnem mind a spanyol bevándorlók utódai. A lakosság 80%-a városokban él. Kubában még ma sincs olyan kirívó nyomor, mint a legtöbb latin-amerikai országban, de az egy főre jutó bruttó hazai terméket tekintve a Castro-időszak előtt Latin- Amerika országai között elfoglalt 3. helyéről 1993-re visszaesett a legutolsók közé.
1959 előtt idegen érdekek irányították gazdaságát, hiszen idegen kézen volt a megművelhető terület 75, az alapvető szolgáltatások 90 és a cukoripar 40%-a. Korrupció, munkanélküliség, szegénység jellemezte ezt az időszakot. Castro heves harcot kezdett a korrupció és a munkanélküliség ellen, szabályozta a fizetéseket és a termelést. A kubai kereskedelemben kb. 10%-kal részesedtek a szocialista országok a Szovjetunió például jóval a világpiaci ár felett vásárolt cukrot és nikkelt, mérsékelt áron szállított Kubának kőolajat, és olcsó hitelekkel is segítette a szigetországot. A szovjet segítség dollármilliókra rúgott.
1990-ben a szovjet támogatás megszűnt. Bár az oktatás (a felsőoktatás is) és az egészségügyi szolgáltatások ingyenesek, alapvető létszükségleti cikkekből nincs elegendő. Az USA-embargó miatt a kubaiak csak nehezen tudnak gépeket, kőolajat, élelmiszert és gyógyszereket beszerezni. A műtrágyák, a növényvédő szerek és a megfelelő gépek hiánya miatt 1992-ben a megelőző tíz év legrosszabb cukornádtermését takarították be. 1993-ban a termelés tovább csökkent. A termés 70%-át kézzel kellett betakarítani. Az Európai Unió szívesen venné, ha az USA felhagyna a gazdasági szankciókkal, mert a kereskedelem bővítésével lehetne a legtöbbet tenni a változásokért.
A gazdasági válság miatt a kubai kormány kénytelen volt reformokat bevezetni. 1993-ban engedélyezték a magánvállalkozást, és feloldották az idegen valuta használatára vonatkozó tilalmat. Ezzel függ össze, hogy 1994-ben sok kubai lakos az USA-ba menekült. Az USA a kubai menekültek nagy száma miatt a menekültekkel kapcsolatos politikájának felülvizsgálatára kényszerült; jelenleg minden évben 20 ezer kubainak adnak menedéket az USA-ban. A 30 éve tartó kereskedelmi embargót azonban még mindig nem oldották fel.
