Komárno látnivalói, tudnivalók Szlovákia

Izgalmas városnézés, kirándulás külföldön, mégis a közelben, mondhatni a szomszédban. Problémamentesen „átugorhatunk” a Duna túlpartjára, olcsón, és rengeteg érdekes látnivaló, műemlék és kikapcsolódási lehetőség vár ránk a híd túlsó oldalán. Nekem rögtön megtetszett a hely, miután láttam felújítva, 1988 és 2008 között a közösségi terek sokat fejlődtek, jobb és színesebb lett a vendéglátás.

A Duna és a Vág-Duna összefolyásánál fekvő város az egykori Magyar Királyság Komárom városának nagyobb (a Duna bal partján fekvő) része. Az első világháború után az újonnan megalapított Csehszlovákia határát a Duna folyása közepén húzták meg, ezzel elválasztva a város északi és déli részét, a túlnyomó részt magyar lakta (magyar nyelvű) területet leválasztva. A kisebb része (szintén Komárom néven) tartozik ma Magyarországhoz. A két várost közúti (Erzsébet híd) és vasúti (Komáromi vasúti összekötő) híd kapcsolja össze. Gyakran Révkomáromnak, vagy Észak-Komáromnak nevezik, hogy megkülönböztessék a magyar várostól.

Egyeteme sok reményt, jó tudást ad. A Selye János egyetem (University): www.selyeuni.sk, három kara van: a Teológiai, a Gazdaságtudományi és a Tanárképző Kar. A Református Teológiai kar az 1994-ben alapított Calvin János Teológiai Akadémia integrálásával jött létre, a Gazdaságtudományi Kar eredetileg a Corvinus Egyetem kihelyezett kara volt. A politika természetesen folyamatosan bombázta őket és a színházat is, próbálta a befolyása alá vonni, több tekintetben jól (példamutatóan) ellenálltak, amihez kellett egy kis szerencse biztosan. A színház weboldala: www.jokai.sk – Komáromi Jókai Színház.
Bérletek és előadások minden korosztálynak, kisiskolásoknak és óvodásoknak egyaránt, elérhetőségek, jegyvásárlás, állandó társulat és egy-egy vendég (alkalmi) színész.

A legismertebb nevezetesség a komáromi erődrendszer. A bástyarendszer, mely egész Komárom városán végighúzódik, a Duna és a Vág folyó partjáig. A központi erőddel együtt alkotja Komárom erődrendszerét. Komárom vármegye székhellyé vált István király uralkodása alatt. IV. Béla uralkodásának ideje alatt az akkori földvárat kővárrá alakították, majd később, Mátyás király uralkodásának idején a város gazdasági, kereskedelmi és katonai központtá vált. A török hódítások ideje alatt I. Ferdinánd császár Bécs védelmének szempontjából elrendelte a komáromi vár megerősítését. Az 1594-es török ostrom során Tata, Győr elfoglalása után Szinan nagyvezér százezres seregével Komárom felé vette útját, ahol a várvédők ellenállásának köszönhetően vereséget szenvedett. 1663-ban új erődítmények építése vette kezdetét, mely 1673-ig tartott. Ebben az évben készült el az Újvár, olasz és francia erőd elvek alapján. 1682-ben a nagy árvíz idején az erőd jelentős károkat szenvedett, miután a törököket kiűzték, Komárom katonai szempontból már nem volt annyira fontos, az erőd fenntartására már kevesebbet áldoztak. Az 1763-as és 1783-as földrengés tovább rongálta az erődöt. Az erődrendszer szempontjából a napóleoni háborúk jelentős szerepet játszottak, amikor Bécset elfoglalták, I. Ferenc császár Komáromban kereste a menedéket. Az erődöt ekkor erősítették ismét meg. A császár itt tartózkodása során határozta el, hogy a várost a birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell tenni, mintegy 200 ezer fő katona befogadására alkalmassá. A robosztus erőd rendkívüli történelmi emlék, kihagyhatatlan a meglátogatása.

A római korokra emlékezve megtekinthető a Lapidárium. Ma a felújított VI. Bástyában található a kiállítás. Ez Szlovákiában a legnagyobb római kori műemlékgyűjtemény.

Érdemes megtekinteni a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumot. Hültl Dezső budapesti műegyetemi tanár tervei alapján felépült a mai múzeumnak, Vármegyei könyvtárnak és a Városi levéltárnak otthont adó Kultúrpalotát. Egy régiséggyűjteményből alakították ki a történeti, régészeti, természetrajzi és néprajzi részlegeket. A szlovákiai magyar kultúra egyik legfontosabb központja, egyben Szlovákia leggazdagabb római kori gyűjteményével is büszkélkedhet.

Városháza

Városháza

Rengeteg gyönyörű épülettel találkozhattunk a városban. A neoklasszicista Városháza, a sok viszontagságon átesett, de impozáns Szent András templom, a jellegzetes, félgömb-kupolás Szent Rozália templom, az elbűvölő zsidó kistemplom vagy a Bencés rendház, amely a Pannonhalmi Apátság tulajdonát képezi. Egy rossz állapotban levő katonatemplomot pedig az 1990-es években helyreállították, napjainkban kiállítások színhelyeként szolgál (Limes galéria). Nem csak az épületeket érdemes figyelni, városi sétánk során nagyon sok köztéri alkotást, szobrot láthattunk, figyelemreméltó munkák például a Szentháromság-szobrot, amely a város egyik legrégibb jelképe, és olyan magyar nagyságok szobrát, mint Jókai Mór, Klapka György és Csokonai Vitéz Mihály.

A Klapka György tér Komárom főtere a történelmi városközpont szívében. A városháza toronyablakában minden nap 10:00, 12:00, 14:00 és 16.00 órakor megjelenik egy huszár és felcsendül az Egressy Béni által 1849-ben, Komáromban komponált Klapka induló.

Személyes kedvencem volt utunk során az Európa Udvar, amely Komárno történelmi városának egyik legnagyobb turisztikai látványossága. A tér 45 különböző európai ország építészeti stílusát magán viselő építményekkel várja a turistákat. A téren pavilon is található zenészek számára, valamint a híres európai mecénások szobrai és egy 33m magas kilátó torony. Tekintse meg Európa mecénásainak szobrait, mint pl.: Mária-Terézia, Mátyás király szobrokat. Számomra a tér a sokszínűséget szimbolizálta, és hogy milyen jól megférhet egymás mellett a sok stílus (a sok nép).

A lazításra vágyók célba vehetik a Révkomáromi Termálfürdőt, amely ráadásul gyógyhatású. A fürdő nyáron üzemelő részében 1 sportmedence, 2 gyermekmedence, 1 sekélyebb vizű medence (úszni nem tudók részére) és 1 ülőmedence található. A medencék közt napozóterületek, játszóterek és mini-golf várja a vendégeket. Az egész év folyamán működő részben 2 szauna hideg vizes medencével, termálvizes ülőmedence, rehabilitációs kondicionálóterem és jól felszerelt fitness központ áll a vendégek rendelkezésére. A kétemeletes főépületben 40 személyes ülőmedence, egy nagyobb (25 személyes) és egy kisebb (10 személyes) szauna, masszázs, öltözők és büfé található. A tetőn található napozóterasz zuhanyozókkal és napozóágyakkal felszerelt.

Az aktív kikapcsolódást kedvelők bátran látogassanak el a Holdas Lovardába, ki is próbálhatják a lovaglást, de gyakran szerveznek programokat, lovas előadásokat is. A Duna közelsége rengeteg vízi sportra ad lehetőséget, illetve sétahajózhatnak is a folyón.

Szálláshelyek ITT találhatók. Sokat javult a panzió és a hotel kínálat, olcsó szobák és igényes (üzleti) lakosztályok egyaránt foglalhatóak.

Képgaléria, képek, élménybeszámoló és látnivaló fotók:


Utca képek 2017., felújítás: .

Egy hozzászólás a(z) “Komárno látnivalói, tudnivalók Szlovákia” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Csodálatos volt a kirándulás Győrből Komáromba | SINOSZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük