Kehl látnivalók, tudnivalók útikalauz 1. rész

Kehl

A németországi, kehli vasútállomás közelében található Európa-hídon át gyalogosan is elkirándulhatunk a francia városba, amire a helyiek igen büszkék. Elhelyezkedésének köszönhetően Kehlre is jellemző a Felső-Rajna régió dinamikus gazdasága. Itt gyártják például a Bürstner lakókocsikat. Kehl kikötőjében évi 3500 hajó fordul meg, több mint 3,7 millió tonna teherárut kezelnek itt. A kikötő Kehl ipari és közlekedési gócpontja, megközelítőleg 100 vállalkozás helyezte ide székhelyét.

Érdekességek, történelem, nevezetességei és látnivalók:
A város első említése 1038-ból származik. Az első Kehlt és Starsbourgot összekötő, állandó hidat a két város között 1338-ban létesítették. 1678-ban a várost a franciák fennhatóságuk alá vonták mint Strasbourg védelmi rendszerének egyik fontos állomását. Ezért a településen a francia építész, Vauban várat is emelt. Kehl 1774-ben emelkedett városi rangra. Bár tartozott Franciaországhoz, Ausztriához és Badenhez is, 1815-ben végérvényesen az utóbbihoz került, ekkor várát is lebontották. 1861-ben megépült a város első vasúti hídja is, mely közvetlen összeköttetést teremtett Párizzsal és Béccsel. Az első világháborút követően a Versailles-i szerződés értelmében Kehl kikötője 7 évre a franciák fennhatósága alá került, hogy ily módon megelőzzék a németek lehetséges támadását a szemközti Strasbourgban. A második világháború alatt, a franciaországi csata után Kehlt Strasbourg külvárosának tekintették. Ekkor sok németet kiutasítottak területéről. Ez az állapot egész 1953-ig állt fenn, amikor is a város ismét a Német Szövetségi Köztársaság részévé vált és a menekültek is visszatérhettek. 2004. áprilisában nyitották meg az új Rajna hidat a gyalogosok és a biciklisek számára. 2009-ben Németország és Franciaország együtt adott otthont a Strasbourg – Kehl NATO-csúcstalálkozónak. Kehl nemcsak a nemzeti küldöttségeket szállásolta el, a NATO-ellenes tiltakozók is a városban maradtak.

Videó képek, egy híd, a többi videón még több érdekesség:

A Rajna déli részén található park különlegessége például az a 38 méter magas Fehér-torony, ahonnét, ha vesszük a fáradságot és megmásszuk azt a 210 lépcsőfokot, gyönyörű kilátás nyílik a Fekete-erdőre. A torony lábánál találjuk Kehl legszebb játszóterét is, ahol nemcsak a faházakban gyönyörködhetünk, korcsolyázni is lehet, és akár a kalózhajót is kipróbálhatjuk.

Kehlben megközelítőleg 1700 francia állampolgár él, persze a helyiek nemcsak az idegenek, a látogatók felé is nyitottak, szívélyesek.

Ha a badeni klasszicizmus egyik kiemelkedő épületére vagyunk kíváncsiak, keressük fel a Friedrich nagyherceg laktanyát, melyet 1890. áprilisában avattak fel. 2002. decembere óta közös német-francia központnak számít, a rendőrségi és vámügyi együttműködés szerveinek a laktanya északi épülete ad otthont.

A neoklasszicista stílusban épült Schmidt villa, a Fehértorony mellett Kehl másik nevezetessége, ahová még Strasbourgból is érkeznek turista hajók. Az épületet és a mólót úgy alakították ki, hogy kerekesszékkel is könnyen meg lehessen közelíteni.

A 34 hektáros Strasbourg park nevezetessége, mely a város legnagyobbja, az az 5 méter magas és 250 méter hosszú vízfal, mely olyan hatást gyakorol arra, aki rápillant, mintha tükörbe nézne. A parkban több vízililiommal teli medencét is találunk. A vízfal egész évben megtekinthető, esténként lenyűgöző fényjátékokat is rendeznek itt. A park déli részén található szórakozó tér kulturális eseményeknek ad otthont, és a sport szerelmeseit is kiszolgálja. A park nemzetközi művészek kiállításainak is teret biztosít.

A kehli kulturális élet központja a városháza. A városi színház és a megrendezésre kerülő számos koncert a magas igényű szórakozásra vágyóknak kínál gazdag programot. Ami a kultúrát illeti, Kehlben a gyerekekre is gondolnak, őket speciális koncertek és színházi események várják, melyek szintén megfelelnek a magas minőségi követelményeknek.

Téli karnevál videó 2014: youtu.be/1ZgIwuZtFRA.

Bár, ha a vásárlás kerül szóba sokan inkább Strasbourgot válasszák, Kehl is számos üzletet tud ajánlani. Távol a nagyvárosi nyüzsgéstől, lökdösődéstől Kehl belvárosának tágas, kényelmes sétálóutcáján is beszerezhetjük, amire épp szükségünk támad. Akik autóval jönnének a központ közelében 1400 parkolóhely várja őket. Ha kifáradnánk a gyaloglásban, pihenjünk egyet Kehl hangulatos kávézóinak egyikében, vagy menjünk néhány lépést még tovább a Rózsakertig, ahol a város közepén élvezhetjük a nyugalmat és az idillt. A park tavát 2003-ban avatták fel. A gyönyörű angol rózsák mellett játszóteret is találunk itt.

Aki a vizet szereti, az Kehlt is szeretni fogja. A Rajna vonalán több kilométeres gyalogút húzódik, mely az egyik legszebb sétány Kehlben. Errefelé még a strasbourgiak is szívesen megfordulnak. A város jachtkikötőjében hajókirándulásra is befizethetünk és a vízen ringatózva a Rajna idilli oldalágát is felfedezhetjük. A városban számos édesvízi tó is található, melyekben nemcsak fürdeni, szörfözni is lehet. Két szabadtéri medencét is találunk a Kehlben fekvő nagy parkokban, melyek közül az egyik fűthető. A városon körülbelül 120 kilométeres bicikliút húzódik végig, így Kehl valóban elmondhatja magáról, hogy sportos és környezetbarát város. Ideális hely családi biciklis túrákhoz is. Kehl nagyszerű kiindulópontja lehet egy Fekete-erdei kirándulásnak, de akár Elzászba vagy a Vogézekbe is ellátogathatunk, ahogy Strasbourg óvárosa is néhány perc alatt elérhető a városból, elég csak a Kelhből induló 21 busz egyikére felszállni.

Részletes, hivatalos turisztikai portál, képek és hírek a leírások mellett: marketing.kehl.de/marketing/tourismus/sehenswuerdigkeiten.php.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz