Girona szállások, hotel, repülőjegy és nevezetesség tipp

Girona

Ugrás a keresett témához gyorsan: Szállás | Látnivalók | Környéke

Régen jártam itt, pontosan 10 éve, és újra vágyom rá, talán sikerül idén, ez több dologtól is függ, de követem a repülőjegy árakat, amik egyelőre nagyon kedvezőek.

Girona (Gerona) városát egyre több magyar utazó ismeri meg a repülőtere miatt (2013-ban Pozsonyból volt elérhető a Ryanair-rel, most Billund – Dánia vagy London-on – Angolia repülőterén keresztül), ahonnan a Costa Brava tengerpartjai vagy a Pireneusok hegység és könnyen megközelíthető, jó hegyvidéki kiránduló- és tengerparti üdülőhelyek vannak a közelében. A város önmagában is érdekes lehet, egy napig jól érezhetjük magunkat, Múzeum látogatásra és a vásárlásra egyaránt jók a lehetőségek. 2017-ben például Lufthansa Turista járatokkal utazhatunk ide repülővel. Sok más olasz, francia és spanyol város után szinte szóra sem érdemesnek tartjuk, pedig érdemes a vidéki városokban szórni a mosolyunk, illetve fölfedezni az ottani szépségeket. Állandó lakossága 95149 fő volt 2017-ben, egy apró lépésekkel fejlődő város ez, nem olyan zűrzavaros és ellentmondásos mint az óriási Barcelona.

Gyors árlekérdezés és szállásfoglalás magyarul online díjmentesen: Girona szállás olcsó és luxus szállodai ajánlatok együtt ITT, apartman, hostel diákszálló, Hostal (olcsó turista vagy munkásszálló) és olcsó egyéb vendégszoba (magánszállás). A online foglalható szállások száma duplájára nőtt 2011 és 2018 között, ami mutatja, hogy nem tűntek el a színről a gironaiak.

A vendég-fórum vélemények alapján jó gironai szállások, kiemelten kedvelt hotelek Gironában:
Little Home Rei Martí ITT (2015.-től foglalható, 51 m²-es szuper-modern tiszta felszerelt apartmanok és egy két hálószobás 56 m²-es)
Montjuic Bed & Breakfast 4**** ITT (neonklasszicista üdülő villa, szálláshely reggelivel, 2012-től az interneten, Junior deluxe lakosztálya még nászutas pároknak is megfelelő, franciaágyas és különágyas szobák, EZ NEM HOTEL!)


– Hotel Nord 1901 – 4 csillagos **** ház, a belvárosi katedrális közelében,
– Hotel Gran Ultonia **** – 72 szobás szép szálloda központi helyen, néha túl drága és zajos.
– Carlemany Girona 4**** – történelmi központ közelében, igazi luxus
– Peninsular 3 **** – modern és egyszerű szobák, nagyszerű vendéglátás, tiszta, kiváló belvárosi szállás
– Hotel IBIS Budget 2 ** – kevéssé jó elhelyezkedés, kedvező árak
– Hotel Etap 2** – háromágyas olcsó szobák, átutazó vendégeknek, turistáknak jó
Can Cocollona ITT (2018-tól foglalható, egyik legolcsóbb turista szállás reggelivel, 6-ágyas hálóterem, Wifi-internet és közösségi terek)

Szállodakereső online, minden ár kigyűjtése gyorsan egyszerre: Girona olcsó szálló, hotel vagy kis szálloda, apartmanok ajánlata kereshetően – a családi szoba és apartman (kiadó privát lakás, villa) kereshető itt, garantáltan jól működő online rendszerekből.

Carlemany Girona suite

Közeli városok, apró települések, Girona környéke szállások ajánlói online: Salt 3.3 km 4, Sant Julià De Ramis 8.1 km 2, Juyá 8.7 km 1, Riudellots de la Selva 9.1 km 2, Campllong 9.8 km 1, San Martí Vell 9.9 km 2, Llorá 10.8 km 2, Cassà de la Selva 11.3 km 4, Madremaña 11.9 km 3, Camós 12.2 km 1, Viloví de Oñar 12.4 km 1 és San Andrés Salou 12.8 km 2.

Repülőtér: Airport, Aeropuerto. Girona-Costa Brava például Pozsonyból a Ryanair járataival volt jól elérhető 2013-ig. Olcsó repülőjegy kb. 10 ezer forint/út ártól volt elérhető (illetékkel és adókkal, kedvezményes áron). A belváros központjától a repülőterek (nemzetköziek) távolsága légvonalban: Girona-Costa Brava (GRO) 10.4 km, Perpignan – Rivesaltes (PGF) 84.5 km Barcelona El Prat (BCN) 97.9 km. 2019-ben a BLL Billund repülőtéren keresztül átszállással volt a legolcsóbban elérhető, ami kiváló lehetőség annak, aki még nem járt Dániában, lásd.: Ryanair FR8745 2 óra 05 perc, indulás: 7:05 érkezés 9:10 BUD Budapest BLL Billund, illetve Ryanair FR9003 2 óra 35 perc ind.: 20:40 érk.: 23:15 BLL Billund GRO Girona. Aki csak fotózni és kirándulni megy egy kis hátizsákkal (csomagok és bőrönd nélkül), annak nagyon megnyílt Európa, jóval olcsóbb így mint buszokkal vagy autóval, egy ünnepi vacsora árából kihozható az oda út.

Utazási témában szólj hozzá alább, a fórumban név nélkül itt! Ötleteket, tippeket és véleményeket várunk.

Budapest és a spanyolországi Girona távolsága kb 1829 km az online útvonal tervezővel nagyobb részt autópályákon és jó utakon haladva.

A város Zoomolható műholdképe és a környék térképe sok információval a GoogleMaps-on, a StreetView fotók szintén sokat tudnak segíteni az utazás tervezésben, előzetes tájékozódásban.

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?

Utazás, nyaralás élménybeszámoló, hotel, szállás és látnivaló ízelítő képek:

Látnivalók, nevezetességei, kulturális események, programok: www.lonelyplanet.com/spain/catalonia/girona/sights. Művészeti és Mozi múzeum, templomok és középkori várfal, itt jó fotókat készíthetnek a régi stílusok kedvelői. Éttermek és szórakozóhelyek vannak az útikalauzban. A közeli Pireneusok, zarándok utak vagy Figures egyaránt sok élményt, látványosságot kínál. Helyi turisztikai hivatal, központi információs több nyelvű weboldal: www.girona.cat/turisme. Az arab fürdőt jó lenne működés közben látni fénykorában, az időutazás ilyenkor hiányzik: Bagni Arabi di Girona.

Időjárása, aktuális hőmérséklet és előrejelzések, szél és csapadék értékek, napfelkelte és naplemente ideje, felhősség: en.eltiempo.es/girona.html. A kerékpárutak aktuális minőségéről nincsenek információim, de az országúti és a hegyi kerékpározás egész Spanyolországban divat, így ezt itt is gyakorolhatjuk, a tájkép tökéletes hozzá.Keréppározás hegyvidéken

Egy hozzászólás a(z) “Girona szállások, hotel, repülőjegy és nevezetesség tipp” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük