Exeter látnivalók, útikalauz a régóta élénk élettérhez

Történelem, nevezetességek és mai látnivalók

A város híres katedrálisát 1050-ben alapították. Exeter gazdaságában élénk szerepet játszik a turizmus, 2004-ben vásárvárosi jogokkal ruházták fel. Exeter egyike az első tíz legnagyobb forgalmat lebonyolító helynek, melyet az itt alapított üzleti vállalkozásoknak köszönhet. A városnak van saját reptere, mely a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolja Exetert. A városban székel a Met Office, mely a legfontosabb időjárás-előrejelző szervezet az Egyesült Királyságban és a világon az egyik legjelentősebb.

A város feltehetően kelta eredetű, melyet latin neve sugall. A római városfalak jelentős része máig látható, igaz, a maradványokra 876-ban a dán Nagy Alfréd ráépítkezett, hogy megvédje nyugati királyságát a vikingek támadásától. Az 1970-es években egy római fürdőt tártak fel a környék ásatásai, ezt azonban nem nyitották meg a közönség számára, lévén, hogy túl közel van a katedrálishoz, így nem volna szerencsés. 1067-ben a város fellázadt Hódító Vilmos ellen, aki azonnal nyugatra vonult és megkezdte Exeter ostromát. A város 18. nap után megadta magát, a kapitulációs szerződésben viszont rögzítették, hogy a vár építéséig minden városi nemes megerősítheti pozícióját. 1537-ben a városból egyesített megyét hoztak létre.

Exeter volt az első parlamentáris város az angol polgárháborúban a nagyrészt royalista Dél-Nyugaton, amíg 1643-ban el nem foglalták a királypártiak, és a háború végéig ellenőrzésük alá nem vonták. Ez alatt az időszak alatt, Exeter gazdaságilag erős várossá nőtte ki magát, mely a gyapjúkereskedelemre támaszkodott. A gyapjúfeldolgozó üzemek és a ruhaipar, több mint 30 ezer embert foglalkoztatott. Az ipari forradalom kezdeti időszakában Exeter ipara tovább bővült a helyben előállítható mezőgazdasági termékekkel, mivel a város bővizű folyója lehetővé tette a vízi erőmű építését, így a város nyugati részén lecsapolt mocsaras területek alkalmassá váltak az ipari tevékenységre. Azonban, mikor a gőzerőt vízre cserélték, nem számoltak azzal, hogy túl kevés szénnel és vassal rendelkeznek, ami a fejlődéshez mindenképp szükséges lett volna. Ennek következtében a város vesztett jelentőségéből, és mentesült a gyors fejlődés alól, mely a 19. század folyamán sok európai történelmi várost megváltoztatott. Az első vasútállomás 1844-ben nyitott meg Exeterben.

A második világháború folyamán a német légierő bombázta Exetert, 1940-42 között majdnem a földdel tették egyenlővé belvárosát. Számos történelmi épület pusztult el, mások, beleértve a város szívében elhelyezkedő, nagy Szent Péter Székesegyházat, megsérültek. Az újjáépítési folyamatok az 1950-es években kezdődtek, amikor kevés figyelmet fordítottak arra, hogy megőrizzék Exeter ősi örökségét. A sérült épületeket inkább elbontották, semhogy rendbe hozták volna őket, és az utcahálózatot módosították, hogy javítsanak a forgalmon. 2007-ben nyitotta meg kapuit a Princesshay bevásárlóközpont a Katedrális és a Fő utca közelében. A központba 123 lakónegyedet beépítettek. 2008-ban a Princesshayben terrortámadást kíséreltek meg.

A város elé kicsi ahhoz, hogy akár egy nap alatt bejárjuk nevezetességeit. A legtöbb látványosság, és múzeum ráadásul ingyenes, úgyhogy különösen megéri ide látogatni.

Exeter nevezetességei közül toronymagasan kiemelkedik a város katedrálisa, melyet 1050-ben alapítottak, mikor a püspöki székhely a közeli Crediton városából, Szent Bonifác szülőhelyéről, Exeterbe költözött, mert az exeteri római városfalak nagyobb biztonságot jelentettek a kalózok, feltehetőleg vikingek, támadásai ellen. A 16. században élő, exeteri születésű anglikán teológusnak, Richard Hookernek a katedrális kertjében állítottak szobrot. A katedrális egyike Anglia legszebb középkori katedrálisainak, a gótikus építészet kimagasló példája. Két normann tornyáról, nyugati homlokzatának farfaragványairól és a világon leghosszabb boltozatáról híres, valamint a katedrális könyvtárában jelentős kincseket őriznek.

Mindenképp sétáljunk végig Exeter régi rakpartján, hisz a Quay House Látogatóközpont itt található, mely egykor a várost gazdaggá tevő, virágzó gyapjúkereskedelem egyik központja volt. Jelenleg a rakpart kedvelt nyaralóhely, izgalmas üzletekkel, kávézókkal és pubokkal várja a turistákat.

Bár a Royal Albert Memorial Museum 2010-ig felújítás miatt zárva tart, érdekes tárlatokkal és programokkal várja az érkezőket, többek közt ingyen csatlakozhatunk egy idegenvezetős városnézéshez, melyen felfedezhetjük a város rejtett kincseit. Például Rougemont, más néven Vörös hegy, várának romjait. A vörös homokkőből épült erődítményt nem sokkal a normann hódítás után emelték, egyes részeit ma használják, 2006-ig itt működött a taksa bíróság. A normann erődítmény romos bejáratánál egy emléktábla őrzi Alice Molland emlékét, akit 1685-ben utolsóként égettek meg boszorkányságért, de előtte Exeterben börtönözték be. A vár jövője ebben a percben bizonytalan, de történtek már lépések arra, hogy megváltoztassák működési irányát. Felmerült annak lehetősége, hogy éttermet és lakónegyedet létesítenek területén.

Felkereshetjük a céhcsarnokot, mely a legidősebb önkormányzati épület Angliában, melyet máig használnak. Aztán ott van a Möls Coffee House műemléképülete a székesegyház közelében, vagy a Szent Miklós Perjelség Mint Laneben, melyet előbb kolostorként, majd magánházként használtak, most pedig a városi tanács tulajdonában áll és múzeumként üzemel.

Exeter utcáit járva, számos középkori templomot találunk, beleértve a Szent Mary Stepset, mely egy bonyolult órával rendelkezik.

Különösen érdekes „A Mozgó Ház” története. A 14. századi Tudor épület, nevét 1961-ben érdemelte ki, amikor eredeti alapzatáról elmozdítva átköltöztették az Edmund utca sarkára, hogy egy új utat építsenek a helyére. Bár több mint huszonegy tonnát nyomott, szépen összeszíjazták, így sikerült lassanként, centiről-centire odébb vinniük.

Ami az utcákat illeti, a városközpontban fekvő Parlament utca egyike az Egyesült Királyság legszűkebb utcáinak, két ember nehezen fér keresztül rajta.

Ez még mindig nem volna elég? Végigjárhatjuk Exeter több mint 700 üzletét, melyek nagy része független butik, így egytől-egyig egyedi és különleges holmikat kínálnak. Persze az éttermek választéka is kimagasló, a friss, helyben termelt élelmiszereket olyan kreatívan és változatosan készítik el, hogy Európa bármely városának méltó versenytársai lehetnének az exeteri vendéglátóegységek.

Exeter az év minden szakaszában változatos programokat és fesztiválokat kínál, szabadtéri színházi előadások és koncertek, kézműves piacok, múzeumi nyílt napok és karácsonyi vásárok várják az ideérkezőket.

Fotók ízelítő, utazás képek:

Exeterben persze zöld területekből sincs hiány. A Northernhay kert a legrégibbi nyilvános park egész Angliában, eredetileg 1612 óta sétálhatnak benne Exeter lakosai, és a turisták kipihenhetik fáradalmaikat. Nemcsak a flóra és fauna csodás itt, számos szobrot találunk a kertben, legjelentősebb közülük egy háborús emlékmű. Ezenkívül az Exeteri Egyetem kampuszai csodás kertekkel rendelkeznek. Egyetemi oldalak www.exeter.ac.uk. Szép egyetemi város.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük