Dobsinai-jégbarlang megközelítése és túra a környéken

A Dobsinai-jégbarlang látnivalói, a környékbeli települések, szállások (képek, árak és vélemények), túra útvonalak.

A Szlovák Paradicsom Nemzeti Park (Národny park Slovensky raj) unikumának számít a Dobsinai-jégbarlang, amely Európa egyik legrégebb ideje ismert és legnagyobb barlangja a maga nemében. Dobsina (Dobsiná) városától 21 kilométernyire, északi irányban fekszik, és egy 21 kilométer hosszú barlangrendszer része. A bejárata 969 méteres tengerszint feletti magasságban van, ahonnan a látogatók a barlangséta során 70 méternyi mélységbe ereszkednek le.

A barlangot 1870-ben fedezték fel, és már a következő évben megnyitották a nyilvánosság előtt. 1887-ben villanyvilágítással látták el, így Európa azon barlangjai közé tartozik, amelybe az elsők között vezették be a villanyt. A nagyközönség 1945-ig nyilvános korcsolyapályaként is használta a barlangot.

A Dobsinai-jégbarlangot a Gölnic (Hnilec) folyó felszín alatti vízfolyásai alakították ki három szinten. A jégbirodalmat 110 ezer köbméter jég alkotja, amelynek vastagsága a Nagyteremnek nevezett részében eléri a 26,5 méter vastagságot. Ebből az óriási föld alatti jégtömegből varázslatos jégzuhatagok, jégsztalagmitok és jégoszlopok alakultak ki az idők folyamán. Ezeket a jégképződményeket a Kisteremben, a Ruffi-folyosón, valamint a barlang Összeomlott ház nevű részében csodálhatják meg a látogatók. A barlang felső szintjeit nem borítja jég, az átlaghőmérséklet azonban a barlang valamennyi szintjén egész év folyamán fagypont alatt van.

jégbarlang fotó

Angol Wiki, adatok kirándulóhelyek leírás: en.wikipedia.org/wiki/Dob%C5%A1in%C3%A1. Teljes dobsinai szállás lista: ww.dobsina.sk/ubytovacie-moznosti.phtml?id3=36294, panziók, apartman, kiadó szoba és lakás, turista vendégházak és kis hotelek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük