Chania látnivaló és nyaralás szállás Krétán

Chania, Haniá – Nyugat-Kréta

Haniá szállás ajánlatok összegyűjtése gyorsan alatt, hotel előfoglalás egyénileg: Chania szállások, minden ajánlat ITT. Hotel, olcsó magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- vagy diákszállás. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni.

Röviden, amit feltétlenül látogassunk meg: városi nagy piac, helytörténeti múzeum, tengerészeti múzeum.

Ha igazán tartalmas és kikapcsoló üdülést szeretnénk, akkor Dél-Európa, különösen Görögország jön számításba, azon belül a szigetvilág homokos, napsütötte tengerpartja. A szigetvilág legvonzóbb célpontja a Kréta szigetén található Chania. Kréta Görögország legnagyobb szigete, a nyugati felén található Chania pedig a sziget második legnagyobb város, egyben a róla elnevezett megye központja, közel ötvenötezer fős lakossággal. A város gyönyörű tengerparttal, Velencét idéző kikötővel, szórakozóhelyekkel bővelkedő modern városrésszel várja látogatóit. Egyik különlegessége, hogy – fekvéséből adódóan- nem csak a nyaraló hónapokban, hanem egész évben éjjel-nappal élettől pezsgő.

Kréta, Chania gazdag és hosszú történelmi múltra tekint vissza, hiszen város (és vele Kréta) már az ókor hajnalától létező „minószi civilizáció” része volt. Őket követte Bizánc, majd felváltva hol bizánci, hol arab uralom alatt állt. Az arab időkben a város az Al Hanim nevet viselte. A folyamatos háborúk a város fejlődését egy időre megakasztották, amik a keresztes háborúkkal és a török terjeszkedéssel csak fokozódtak. Ekkor, a második keresztes hadjárat után (1204) a várost és Krétát megvásárolta a Velencei Köztársaság. A Velencei uralom csupán 1282 után állandósult, amikor a rivális Genovát visszaszorították. A velencei uralom kezdetben szigorú és nyomasztó volt, azonban, ahogy telt az idő, úgy javultak a kétoldalú kapcsolatok, és Chania a velenceiek békéje alatt virágzásnak indult. Chania egyszerre volt a velencei kultúra, és a hagyományos görög kultúra összefonódási helye, anélkül, hogy a város elvesztette volna az ortodox jellegét. Ekkor a várost La Canea-nak nevezték, megépült a velencét idéző kikötő, és megerősítették az erődítményeit, így az óváros elnyerte a mai formáját. A fejlődését csak fokozta, hogy Konstantinápoly (1453) eleste után sok pap, és művész menekült a városba. Így a velencei idők békét és harmóniát hoztak a városba, melyben ekkor sok fontos épület és kulturális alkotás született, és virágzott az ortodox kultúra.

A város fejlődését megakasztotta ismét a háború: 1645-ben a törökök elfoglaltát Krétát. Ekkor megkezdődött a keresztények üldözése és a törökök betelepülése. Átkeresztelték a várost „ Hanya” nevére, sok templomot mecsetté alakítottak át és megjelentek a török közfürdők és szökőkutak, igazi török város lett. A szultánok sokszor tartózkodtak a városban hangulata miatt. Később a 19. században a görög függetlenségi törekvések miatt egyre jobban megromlott a lakosság viszonya, ami odavezetett, hogy Krétát (és a várost) 1898-ban Görögország megszerezte, azóta ismét görög terület.

Chania két fő részre oszlik: a régi óváros, benne a velencei stílusú kikötő a városfal maradványaival, és a modern, új városrész, ahol a kórháztól, a hoteleken át a különféle szórakozóhelyekig minden megtalálható. Sok itteni hotel ingyenes parkolást biztosít vendégeinek.

Chania óvárosának a büszkesége a már említett kikötő. Még a velencei uralom alatt épült, annak stílusával és ízlésével. Ott járva, különösen hajón az ember úgy érezheti magát, mintha velencében lenne. A kikötő közelében fekszik a régi városfal. A városfal vonala szinte végig követhető és megtekinthető. Ugyanebben a városrészben található a régi épülete többsége, melyek közt sok műemlék található. Ilyen például Chania impozáns ortodox katedrálisa, vagy a kikötőt uraló Yali Mecset, ami még a török időkből megmaradt emlék. Első török kormányzója Küçük Hassan pasa emelte és szentelte. Ez volt az első mecset Kréta török meghódítása után. Másik, a kikötőt uraló látványosság Chania Világítótornya, ami szintén műemlék jellegű.

Ezeken kívül az óváros sok kicsiny utcát rejt, régi épületekkel, melyek szintén Velencét és Itáliát idézik, tarkítva a szintén török időkből megőrzött számtalan kisebb-nagyobb szökőkúttal.

Utazás élménybeszámoló, szállás és város életképek:

.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:

Chania környékén szállások, közeli települések, városok online foglalás lehetőséggel: Káto Daráco, Sztalósz, Kalamáki, Daráco, Káto Galatász, Szúda, Kunupidianá, Perivólia, Ájosz Onúfriosz, Ájosz Jeórjosz, Maláxa és Makrísz Tíhosz.

Repülőterek távolságok a központtól légvonalban: Haniá repülőtér (CHQ) 11,4 km.

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját, korábbi vendégektől értékelés fórum: Chaniai szállások, hotel és apartman árak leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás és nyaraló villa) ajánló. Családi, baráti csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az utazás élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomagok.

Kis élménybeszámoló videó angolul: youtu.be/MEBUXiwjLh0.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük