Canterbury szállás és látnivaló tippek
Canterbury város szívében, közel a Stour-folyóhoz, Délkelet-Angliában fekszik, Kent kerület helyi önkormányzata. A város gazdaságának jelentős bevételeit elsősorban olyan projekteknek köszönheti, mint például a Canterbury Vállalkozás Központ, a Lakesview Nemzetközi Üzleti Park és a Whitefriars Kiskereskedelmi Fejlesztés. Az idegenforgalom is hozzájárul a város bevételeihez, néhány éve még sarokköve volt a helyi gazdaságnak. Csak a Canterbury katedrális több mint egy millió látogatót vonz évente.
Canterbury Anglia híres városában sok szép hotelt találunk: A legjobb ajánlatok kiválogatva, napi akciók ITT. Az összevont kereső a hotelek áttekintéséhez a kiváló rendszer.
A szobákat foglalni az alábbi linken keresztül kezdjen! Így jobb, a fenti egy reklámdíjat szedő oldal:
Hotel foglalás ingyen ITT magyarul is Garantáltan a nyerő online árak. A tippünkre hallgatni megéri.
Eredetileg briton település volt, majd a Kr. utáni I. században római hódítói Durovernum Cantiacorumra nevezték át. A rómaiak újjáépítették a várost, új utcahálózatot alakítottak ki, színházat, templomot emeltek, létrejött a fórum és a nyilvános fürdők is. A harmadik század végén a barbárok támadása ellen védekezve a várost hét kapus fallal övezték, amelyek 130 hektáros területet zártak közre. Miután a Kenti Királyság 597-ben áttért a kereszténységre, Szent Ágoston alakított püspökséget a városban. Ő lett Canterbury első érseke. Ez a legendás pozíció ma egyet jelent az Angol Egyház fejével és a világméretű anglikán lelki közösség vezetésével. A város ebben az időszakban újjászületett, kerámia-, textil-és bőrkereskedelme is fejlődött. 630-ban már aranyérméket is használtak. 978-ban a katedrálist átnevezték Szent Ágoston kolostorra, mely 1011-ben aztán tűzkárokat szenvedett. 1170-ben a Canterbury Székesegyházban gyilkolták meg Becket Tamást, a katedrális ettől a dátumtól fogva vált híres keresztény zarándokhellyé. Ez a zarándoklat adja a témáját Chaucer 14. századi klasszikusának, a Canterbury meséknek is. A város irodalmi örökségéhez a drámaíró, Christopher Marlowe születése is hozzájárult, aki Canterburyben látta meg a napvilágot a 16. században. A pestis 1348-ban érte el a várost, lakossága drasztikusan csökkent. A 100 éves háború idején csaknem elbontották a római falakat, de aztán 1378-1402 között újjáépítették őket és új tornyokat is csatoltak hozzájuk. 1381-ben a parasztlázadás idején a várat és az érseki palotát fosztották ki, Sudbury érseknek pedig fejét vették. Róla máig megemlékeznek, minden év karácsonyán a polgármester által vezetett körmenet keresi fel sírját a Canterbury Katedrálisban. 1413-ban IV. Henriket is ide temették. A katedrális fő tornyát, a Harry Bell tornyot 1504-ben fejezték be, 400 évvel a székesegyház építése után. A 14. században a székesegyházat átadták a koronának, Becket szentélyét lebontották, az összes aranyat, ezüstöt és ékszert a londoni Towerba szállították, a Becket nevéhez kapcsolódó ünnepeket eltörölték az egész királyság területén, és a zarándoklat is tilos volt. A 17. században Canterbury lakossága 5000 főre nőtt, amiből 2000, francia nyelvű protestáns hugenotta volt, aki az üldöztetés és a háborúk elől menekült spanyol Hollandiából a 16. század közepén. A hugenották terjesztették el a selyemszövést a városban, amely 1676-ra már a gyapjúszövést is megelőzte. A selyemiparnak 1820-ban fellegzett be, az import indiai muszlinnak köszönhetően. A világ első személyszállító vasúttársasága 1830-ban jelent meg Canterburyben. Az első világháború idején, több laktanyát és önkéntes kórházat állítottak fel a város körül. A második világháború alatt 10445 bomba hullott a városra, közel 1000 épület megsemmisült, 115 ember meghalt. A város újjáépítése 10 évvel a háborúk után kezdődött. A városfalakon kívül egy körgyűrű épült, hogy enyhítse az egyre növekvő forgalmi problémákat a városközpontban, amit később sétáló utcává tettek. A Kenti egyetemet az 1960-as években létesítették, a város ekkor esett át a legnagyobb fejlesztésen. Az 1980-as években II. János Pál pápa és II. Erzsébet királyné is látogatást tett a városban, és részt vett az éves Canterbury Fesztivál megnyitóján. 1999 és 2005 között a Whitefriars bevásárlóközpont esett át jelentős fejlesztéseken. 2000-ben, a nagy átépítések idején, jelentős régészeti munkálatok folytak a városban, melyeket összefoglaló néven csak a Nagy Ásatásnak neveztek. Canterbury legendás látogatóinak egyike volt Gandhi is, aki a székesegyház újjáépítésében is segédkezett, mikor az tűzkárokat szenvedett egy villámcsapás eredményeképp. A városban ma is számos történelmi emlék megcsodálható, többek közt a római városfalak, melyeket a 14. században átépítettek, a Szent Ágoston kolostor, a Hódító Vilmos által építetett normann vár és talán Anglia legrégebbi iskolája, a Királyok Iskolája. De a modern építészet is nyomát hagyta Canterburyn, gondoljunk csak az egyetem épületére, a Marlowe Színházra vagy a Szent Lőrinc sportpályára, mely a kenti krikett klubnak is otthont ad.
A Canterbury székesegyház az anglikán lelki közösség anyatemploma és Canterbury érsekének székhelye. Szent Ágoston alapította Krisztus után 597-ben. A Szent Márton templommal és a Szent Ágoston kolostor romjaival együtt Világörökségünk részét képezi. Évi egy millió látogatójával a város egyik legnevezetesebb látványossága.
A római kori maradványokat is sokan keresik fel, köztük a Queningatet, mely a városfal egyik nevezetes kapuja és a Dane John dombot, mely egykor a rómaiak temetkezési helye volt. A Dane John kert a 18. században épült a domb mellett, a domb csúcsán emlékmű áll. 1731 és 1839 között egy szélmalom működött itt.
Mind normann kastély, mind a Szent Ágoston kolostor romjai nyitva állnak a turisták előtt. A középkori Szent Margit templom ma a „Canterbury meséknek” ad otthont, Chaucer történetének legendás figuráit ugyanis életnagyságúan lemodellezték. Az egykori börtön, a Wastegate ma ugyancsak múzeumként működik, a Szent Alphege templom pedig Canterbury Környezetvédelmi Központja. A Régi Zsinagóga pedig most a King’s School zeneterme, egyike annak a két egyiptomi reneszánsz zsinagógának, melyek még ma is állnak. A városközpontban számos 16-17. századi favázas házat is találunk, köztük a hugenották által használt régi szövőházakat. A Szent Márton malom az egyetlen túlélője annak a hat malomnak, melyek egykor a városban álltak. 1817-ben épült 1890-ig használták, most épp háznak alakítják át.
A város legfontosabb színháza és koncertterme a drámaíróról elnevezett Marlowe Színház. Marlowet a Szent György templomban keresztelték meg, mely a második világháborúban megsérült. A régi Marlowe Színház a Szent Margit utcán állt, úgynevezett repertoár színház volt. T.S. Eliot darabját, A gyilkosság a katedrálisban címűt, a Székesegyházban mutatták be. A legidősebb Tudor színház ma sörözőként funkcionál, ma Casey bárnak hívják, korábban Shakespeare kocsmaként vált ismertté.
A Kenti Egyetem is otthont adott már számos koncertnek, megfordult itt a Led Zeppelin is.
Aki sportolni szeretne az a Kingsmead Szabadidő Központot keresse, mely 33 méteres úszómedencével, foci-, kosár- és tollaslabdapályával várja a mozgás szerelmeseit.
A legjobb ajánlatok mindenhonnan kiválogatva, napi akciók ITT.
Hotel foglalás ingyen ITT magyarul ITT a legkényelmesebb Garantáltan a legjobb online árakkal.
Angol időjárás adatok, előrejelzések és webkamera képek: http://www.canterburyweather.co.uk/forecast/
Felülnézeti szép kép, utak a zoomolható térképen:
Megosztod ismerőseidel!
Kategoria: Európa



Hozzászólók - Ön is?
Hozzászólások fórum-blogolásÍrja meg röviden, hogy mit gondol! Regisztráció után már komplett cikket is írhat képes élménybeszámolóval, amit mi ingyen hirdetünk.