Cambridge látnivalói, útikalauz ajánló és képek

Cambridge

Leírás magyarul, története és nevezetességei:

A város területén már a Római Birodalom előtti időkben letelepedtek, regionális központ volt egészen Kr. u. 400-ig. A rómaiak által épített utak és a fallal körülvett városrészek láthatók Cambridgeben máig. A rómaiak után a város területét angolszászok foglalták el. A vikingek 875-ben érkeztek a városba, a viking törvény 878-ban lépett életbe. A vikingek kereskedő szokásainak köszönhetően Cambridge gyorsan növekedett. A viking időszak után rövid időre ismét az angolszászok kerültek hatalomra.

Élményfokozó látványosságok, élménybeszámoló fotók:

Az alábbi szövegben a kollégium szónál hibás fordítását feltételezünk, így az angol College szóra, jelentésére külön kitérünk a végén.

1068-ban Hódító Vilmos építtetett várat Castle Hillen, ekkor Cambridge a király irányítása alá tartozott. Ebből az időből származik a jellegzetes Round Church. Az egyetemet 1209-ben alapították az Oxfordból szökött diákok, nevében a latin cantabrigiensis melléknevet használják, ami cambridge-it jelent. Az egyetem jelenleg 31 alkollégiumból áll, ezért nevezik kollégiális egyetemnek, akárcsak az oxfordit. Az egyetemre csakis valamelyik kollégiumon keresztül lehet bejutni. Egy kollégiumba tantárgyanként évente 4-5, maximum 10 főt vesznek fel. A kollégiumoknak saját könyvtáruk, számítógépes termük, sportcsarnokuk, étkezőjük és parkjuk van. A kollégiumok ugyan sok mindenben versenyeznek egymással, ettől függetlenül egy egyetem diákjainak közösségeként élik mindennapjaikat. A Cambridge-i Egyetem egyedülálló szerepet játszott a modern labdarúgás feltalálásában, a játék első szabályait az egyetem tagjai állították fel 1848-ban. Meglepőnek tűnik, de Cambridgenek 1951-ig nem adták meg a városi címet, nincs ugyanis székesegyháza, ami hagyományosan egyik előfeltétele volt a városi státus elnyerésének.

Bár Cambridge ma valóban egy kozmopolita város, történelmét nem tagadhatja le. A városközpont hangulatos atmoszféráját macskaköves bíróságai, kápolnái, kertjei és hídjai adják, bár egyértelműen az Egyetem és 31 alkollégiuma uralja. A tradicionális épületek mellett modern házak emelkednek, az építészet szerelmeseinek lesz mit csodálniuk.

A Cambridgeben levő leglenyűgözőbb épületek egyikét, a King’s College Chapelt 1446-ban VI. Henrik kezdte építtetni, de csak 1515-ben, VIII. Henrik uralkodása alatt fejezték be.

Cambridge templomainak sorából kiemelkedik a város gótikus építészetének újjáéledését tanúsító Mindenszentek templom, melynek keletre néző üvegablakait Burne-Jones, Morris és Ford Maddox Brown tervezte. A Szent Síremlék templom egyike az Angliában található négy normann kerek templomnak. Kuriózum jellege miatt érdemes felkeresni. A Nagy Szent Mária templom az egyetem temploma, tornyát, melyből lenyűgöző panoráma nyílik a városra, 1608-ban fejezték be.

Míg a Cambridge-i Egyetemi Könyvtár számos izgalmas kiállításnak ad otthont, az egyetem könyvesboltját azért nem szabad kihagyni a látnivalók sorából, mert ez az egyik legrégibb angol könyvesbolt, 1581 óta működik.

Az 1960-ban alapított Churchill kollégiumhoz, mely nevét Sir Winston Churchillről kapta, parkja miatt ajánlott elsétálni, ugyanis Henry Moore és Barbara Hepworth szobrai magasodnak itt.

A legkisebb kollégium, mely egyike az ötéves főiskoláknak az 1966-ban alapított Clare Hall, mindössze 130 hallgatója van. A kollégium épületét a svéd származású Ralph Erskine építész tervezte.

A Corpus Chrisiti kollégiuma arról nevezetes, hogy benne találjuk Cambridge egyik legszebb, középkorból fennmaradt bíróságát. Az 1965-ben alapított Darwin College a Darwin család egykori otthona volt. A kollégiumot a Fajok eredete című korszakalkotó mű írójáról, Charles Darwinról nevezték el, aki 1828-31 között maga Cambridge-i diák volt.

A Downing College egy hamisíthatatlan amerikai stílusú kampusz, tágas pázsitok, és klasszicista épületek sora jellemzi.

Az Emmanuel College kápolnája arról az emléktábláról nevezetes, melyet John Harvard, egykori Emmanueles diák tiszteletére emeltek. A Fitzwilliam College alapítványi épülete három kő kapunak ad otthont, melyek az alázatot, az erényt, és a tiszteletet testesítik meg, az egyetem hallgatóinak tanulmányi útját, előmenetelét szimbolizálva.

A Taylor Könyvtár korpuszának sarkában található, mesésen félelmetes Kabóca Órát minden Cambridgebe látogatónak látni kell.

A Cambridge-i Egyetem Tanárképző Főiskolája az 1894-ben alapított Homerton College, 1200 hallgatójával jelenleg a legnagyobb Cambridge-i kollégium.

A város zöld területei sétákra, piknikezésre és pihenésre egyaránt alkalmasak, válasszuk akár a kollégium kerteket, a Krisztus kollégiumé a neves költő, John Milton kedvence volt, akár a nyilvános közparkokat. Utóbbiak igazi gyerekparadicsomok, játszótérrel, focipályával és teniszpályával felszerelve.

Érdemes felkeresni a Cambridge-i Egyetem Botanikus kertjét, mely 1846-ban nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt. 40 hektáros területén több mint 8000 féle növényfaj kapott helyet, melyek csodálatos látványt nyújtanak. Szánjuk időt a téli kert, az üvegházak megtekintésére. 17 éves kor alatt a belépés ingyenes.

Ami a város múzeumait illeti, míg az ókori egyiptomi világ relikviáit Európa legjobb kis múzeumában, az egyetemhez tartozó Fitzwilliam Múzeumban tekinthetjük meg, a Scott Polar Intézetben az Északi és Déli-sark felfedezőinek csodás utazásait ismerhetjük meg, a Beagleben a Darwin által gyűjtött eredeti alfajokra vethetünk pillantást. De természetesen a régi nagy mesterek munkáit, Tizino és Cezanne festményeit megtaláljuk Cambridgeben, ahogy a modern művészeteknek külön háza van, a Kettle’s Yard. A múzeumlátogatás nagy előnye, hogy az intézmények közel fekszenek egymáshoz, gyalogosan könnyen elérhetőek.

Ne felejtsük, hogy Cambridge olyan vígjáték óriásokat adott a világnak, mint Peter Cook, David Mitchell, vagy a híres Monty Python csoport. Nem csoda hát, hogy a városban négy tiszteletnek örvendő színház működik, köztük a legrégebbi egyetemi játszóház, az ADC Színház, valamint három nagyképernyős mozi és koncertterem várja az érdeklődőket. A Corn Exchange az egyik legnagyobb szórakoztató központ a vársoban. Változatos programmal várnak mindenkit, legyen szó akár stand up comedyről, akár koncertekről.

Cambridge környékét néha Silicon Fennek nevezik, az egyetemhez kapcsolódó csúcstechnológiai cégek elszaporodása miatt. Olyan technológiai laborok és tudományparkok létesültek itt, melyeket az Acorn Computers és a Sinclair Research Ltd. vezet. Az egyetemnek sok múzeuma van, amelyek nyitva állnak a nagyközönség előtt.

Útikalauz folytatás, szállás, hotel kereső ITT.

College szó jelentése

egyetemi kar, egyetemi intézet, egyetemi fakultás, nagyobb iskola
Illetve kifejezésekben:
college year – év, évfolyam
college student – egyetemi hallgató
college entrance – egyetemi felvétel, felvétel
college textbook – egyetemi tankönyv, tankönyv
college refectory – egyetemi menza
college population – hallgatóság
college certificate – diploma, oklevél
arts college – bölcsészettudományi kar
junior college – egy- vagy kétosztályos főiskola
electoral college – elnökválasztó testület
freshwater college – kis vidéki egyetem
engineering college – gépipari műszaki főiskola
to put sy through college – iskoláztat vkit
to fit oneself for college – egyetemi felvételi vizsgára készül
transfer from a college to another – átiratkozás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük