Mozgalmas történet több száz éve
1410-ben kihalt a barcelonai grófi ház, és a katalán-aragóniai királyi ház koronája átszállt a kasztíliai Trastá- meres dinasztiára, melynek nem állt igazán érdekében, hogy támogassa az ország természetes fejlődését. A monarchia és a katalán polgárság korábban oly virágzó együttműködése megfeneklett. II. Ferdinánd aragóniai király és I. Izabella kasztíliai hercegnő 1469-ben kötött házasságával megvetették a spanyol centralizmus alapjait, mely az elkövetkező évszázadokban egyre erősödött. Végül aztán Katalónia, mely vesztesként került ki a spanyol örökösödési háborúból, 1714-től teljes elnyomás alá került. Egyvalami azonban megmaradt: a katalán ipar vállalkozószelleme. Nem véletlenül mondják Spanyolországban a katalánokról, hogy képesek még a kőből is kenyeret sütni. Amikor aztán a XVIII. század végén Barcelona is bekapcsolódhatott az amerikai spanyol gyarmatokkal folytatott kereskedelembe, a város fokozatosan újra fejlődésnek indult.
A XIX. század az iparosodás jegyében telt. Barcelona körül (a város maga még mindig a városfalon belül zsúfolódott össze) megjelentek az első gyárak, és megindultak az első vasutak. Katalónia hirtelenjében jelentős mértékben fölébe kerekedett Spanyolország többi részének – ha politikai vonatkozásban nem is, gazdaságilag feltétlenül, sőt évtizedekkel megelőzte azokat. Az új gazdagság új öntudatot is ébresztett. 1854-ben, azt követően, hogy végre megérkezett – természetesen Madridból – az oly régóta várt engedély a város bővítéséhez, Barcelonakiterjeszthette határait történelmi városmagján túl, és új méretekben gondolkodhatott. A modernizmus időszakában tudatosan kapcsolódtak a város virágkorához. A történelmi múltra való emlékezés jegyében indultak meg az első autonómiatörekvések – kezdetben még bátortalanul és tétován, majd egyre tudatosabban és határozottabban. A monarchia bukása után végül 1932-ben sikerült a katalánoknak kivívniuk autonómiájukat, és 1934. október 6-án Luis Companys a frissen alakított katalán kormány elnökeként állhatott ki a kormányzósági palota erkélyére a Placa de Sant Jaumén. és kiálthatta ki – sajnos csaknem hiába – a fiatal Spanyol Köztársaság részeként a Katalán Köztársaságot.
Két évvel később ugyanis a július 17-18-i katonai puccsal Franco kirobbantja a spanyol polgárháborút, és annak szomorú befejezését követően keserves megtorlás várt a „vörös” és „szeparatista” katalánokra. Céltudatos betelepítési politikával csirájában fojtották el hosszú időre a katalán önállósági törekvéseket – megfosztva őket mindenekelőtt saját anyanyelvük használatától. „Keresztényként” – azaz kasztíliai nyelven, „a birodalom nyelvén” kellett beszélniük, egy olyan nyelven, mely a legtöbb katalán számára többé-kevésbé idegen nyelvnek számított.
A 40 éves diktatúra megszűntével a helyzet napjainkra bizonyos mértékben megváltozott – azt azonban nem mondhatjuk, hogy teljes mértékben. 1977 óta Barcelona ismét a Katalán Autonóm Terület fővárosa. A Spanyolország többi részével fennálló konfliktus azonban továbbra sem szűnt meg. Az évszázadokon át felhalmozódott gyanakvás és bizalmatlanság még mindig él. Le lehet-e győzni majd valamikor is?
