Ausztrália útikalauz
Ritkán lakott, óriási, változatos sziget-földrész, ahol egy fiatal, versenyre épülő társadalom bőségben és szabadságban él, ezért is keresik a vándorló, nyugodt letelepedésre vágyó magyarok nagy számban.
Ausztráliát az 1960-as években a „szerencse országának” nevezték el – bár a szerző nem minden irónia nélkül arra célzott, hogy jólétét inkább szerencséjének, mint józan ítélőképességének köszönheti. Ez a jólét még tart, bár az 1990-es évek elejére Ausztrália nehezebb időszakkal nézett szembe: viszonylag nagy volt a munkanélküliség, kissé megcsappant exportcikkeinek tengerentúli kereslete, meggyöngült valutája. E problémák ellenére 18 millió lakosának nagyobbik része bőséget és szabadságot élvez. 
Gazdagságát kimeríthetetlen ásványi forrásainak köszönheti – és mezőgazdaságának, amely majd’ minden évben nagy élelmiszer-fölösleget tud exportálni. A gazdagság viszonylag kevés ember közt oszlik meg, és olyan gondtalan életvitel alapját jelenti, amelybe európai és észak-amerikai (különösen kaliforniai) vonások is vegyülnek, de ugyanakkor valami egyéni jellege is kialakult. Legújabban határozott ázsiai hatás is érezhető.
Ezzel szemben a bőségből és szabadságból semmi sem jutott az ausztráliaiak egy csoportjának, az őslakóknak, akik már 50 000 évvel azelőtt benépesítették az országot, hogy az első európaiak 1788-ban megtelepedtek volna.
A nagy déli ország
Ausztrália akár mint a világ legnagyobb szigete, akár mint a legkisebb földrész a szuperlatívuszok országa, óriási kiterjedésű, és mezőgazdasági jellege ellenére a világ egyik leginkább városiasodott országa, ahol a lakosság több mint 70%-a a nyolc legnagyobb városban él. Minden jelentős városa – kivéve a szövetségi fővárost, Canberrát – a tengerparton fekszik. Az ausztrálok 86%-a városokban él, ami világviszonylatban szokatlanul magas arány.
A legtöbb európainak, de még az észak-amerikaiaknak is nehéz pontosan érzékelni Ausztrália óriási méreteit és lakatlanságát. Perth, Nyugat-Ausztrália székhelye talán a világ legelszigeteltebb városának tekinthető. Több mint 2100 km-re fekszik legközelebbi szomszédjától, Adelaide-től, Dél-Ausztrália székhelyétől, távolabb, mint London Moszkvától, vagy New York Denvertől.
Adalaide-től É-ra, Adelaide és Darwin között, amely az Északi terület legészakibb pontján van – mintegy3500 km távolságra -, az egyetlen város Alice Springs, 20 500 lakossal. Ausztrália óriási „vörös centrumában” – különösképpen a Ny-i részén – terül el egy sivár pusztaság csenevész növényzetével, csekély számú vagy nem állandó lakójával. A messzi K-i és É-i, de jobban termő félsivatagi, legeltetésre alkalmas vidékeken a szomszédok 100 km távolságra is lehetnek egymástól, vagy még távolabb; az állatsűrűséget inkább az egy szarvasmarhára jutó hektárok vagy holdak mennyiségében mérik, mint fordítva. Ezeken az egymástól elszigetelt településeken „repülő orvos” teljesít szolgálatot, rádióiskola oktat, és a marhatenyésztők helikopterről veszik számba állataikat.
Csak végletes jelzőkkel jellemezhetjük Ausztrália éghajlatát is. Középső részén – sőt még a mérsékelt DK-i részeken, a Nagy-Vízválasztó-hegység belsejében is – megszokott a szárazság; évek múlnak el egy csepp eső nélkül. Ám vannak évek, amikor óriási felhőszakadások okoznak nagy áradásokat. É-on és ÉK-en évente vannak ilyen árvizek a nyári „esős időszakban”, október és május között: ilyenkor az utak gyakran járhatatlanok, és trópusi ciklonok (hurrikánok) tépázzák a parti településeket – mint a Tracy ciklon, amely 1974 karácsonyán romba döntötte Darwin városát. Viszonylag kevés helyen, leginkább a DK-i part mentén van elegendő csapadék.
Nem tévedünk, ha Ausztráliát napsütötte országnak képzeljük; ennek egyik következménye az, hogy Queensland („a napfény állama”) tartja azt az igazán nem irigylésre méltó rekordot, miszerint a világon itt a legelterjedtebb a bőrrák. A Queensland É-i középső részén fekvő Cloncurry városa pedig a hőmérsékleti rekordot (53,1 oC) tartja. Vannak azért síelési lehetőségek is a Snowy-hegységben, amely a Nagy-Vízválasztó-hegység része, kevesebb mint 400 km-re a két legnagyobb várostól. Sydneytől és Melbournetől.
Az ország DK-i része az, ahol a legtöbb ausztrál él. Ez a széles sáv általában elég csapadékos. és – a hegyeket kivéve – mérsékelt éghajlatú; az É-on fekvő Brisbane-től (Queensland székhelyétől) Sydneyn (Új-Dél-Wales székhelyén), Canberrán és Melbourneön (Victoria székhelyén) át egészen Adelaide-ig terjed. Említésre méltó nagyobb települések még Perth az ország Ny-i részén, a D-i szigetállamban, Tasmaniában Hobart és a Queensland területén Brisbane-től Bockhamptonon és Townsville-en keresztül Cairnsig húzódó tengerpart néhány városa.
Ausztrália geológiailag ősrégi föld, amelyet hosszú időn át koptatott a víz és a szél, így ma területének csak 13%-a van500 m felett. Fő hegyvonulata a Nagy-Vízválasztó-hegység, amely az egész K-i partvonalon végighúzódik – legmagasabb pontja, a Kosciusko hegycsúcsa (2228 m) Új-Dél-Wales és Victoria határától nem messze emelkedik. Ez a legmagasabb hegy a földrészen. Van számos kisebb hegye, ilyen a Hamersley-hegység a nyugat-ausztráliai Pilbarában, az Északi területen a Macdonnel-hegység és Dél-Ausztráliában a Musgrave-hegység és a Flinders-hegység, de ezek csak 1000-1500 m magasak. A legtöbbjükben pompás hegyszorosok vannak, amelyek szépségét és festői voltát a vörös és sárga sziklák csak fokozzák.
Vannak látnivalók az ausztráliai partszakaszon is – amelynek hosszát 37 000 km-re becsülik; e partvonal nagy része remek, homokos strand. A Nagy-korallzátony, a queenslandi partoktól majdnem Pápua Új-Guineáig,2000 km hosszúságban húzódó korallzátonyok vonulata. Ez a legnagyobb a világon, egyes részei 300 km-re vannak a tengerparttól, a koralltömeg vastagsága 50-120 m.
Jóllehet a kontinens legnagyobb része nagy kiterjedésű fennsík és dimbes-dombos terület – tehát meglehetősen egyhangú táj -, azért vannak itt szépséges erdőségek is, különösen a K- i partvonal mentén, Tasmaniában és a távoli DNy-on. Mind a mérsékelt, mind a trópusi éghajlatú csapadékos területeken sűrű esőerdők találhatók zárt lombkoronával és kúszó növényzettel, amely a magas fák törzsein kapaszkodik fel a fény felé. A száraz területeken kevésbé sűrű, szárazságtűrő erdőségek találhatók, ahol a fák bőrszerű leveleikben raktározzák el a nedvességet.
Ezek közül legismertebb az akácia és az eukaliptusz számos faja – közülük kilencszázat azonosítottak. Egyes fajok levelei – melyek színe a kékeszöldtől a sötétzöldig változik – illatos olajcseppeket bocsátanak ki magukból, s ez kékes párát idéz elő olyan helyeken, mint a Blue-hegység, Sydneytől Ny-ra. Sok más fajnak vastag, kemény a kérge, képes ellenállni az erdőtüzeknek, amelyek igen sok helyen állandó veszélyt jelentenek. Ilyen tűz okozott súlyos katasztrófát 1994 januárjában Új-Dél-Walesben, amikor maga Sydney is veszélybe került. 607 200 ha-nyi terület pusztult el, és közel 200 ház égett le a város környékén. Néhány, Ausztráliában őshonos növénynek a tűz kimondottan jót tesz: a banksziafa maghéja például csak tűz után reped fel, és a magok így tudnak szétszóródni. Más növényeknek pedig alkalmazkodniuk kellett az ország belsejében uralkodó szárazsághoz: a majomkenyérfának, amelynek duzzadt törzse vizet halmoz fel, és számos más növénynek, amelyeknek a magjai éveken át képesek nyugalmi állapotban maradni, amíg a ritka esőzések lehetővé nem teszik, hogy kicsírázzanak, növekedjenek, és virágszőnyeggel borítsák a földet – s mindezt pár nap leforgása alatt. Vannak olyan halak is, amelyeknek az ikrái nem életképesek mindaddig, amíg el nem ered az eső.
