A hosszú elzárkózás után Albánia óvatosan nyitogatja kapuit a külvilág felé
Albánia népe mindig is elszigetelten élt a hegyvidéki országban, s a II. világháború után gyakorlatilag minden kapcsolata megszakadt a külvilággal. A külföldi hírek és könyvek terjesztését korlátozták, a külföldi utazásokat betiltották, s noha a turistákat beengedték az országba, az albánoknak nem volt tanácsos szóba elegyedniük velük. Albánia 1946-ban sztálinista-kommunista állam lett, 1985-ig Enver Hodzsa, majd Ramiz Alia vezette az országot. 1991-ben új alkotmányt fogadtak el, és létrehozták a 140 tagból álló egykamarás Nemzetgyűlést. A képviselőket közvetlenül választják meg négyéves időtartamra, ők nevezik ki a köztársasági elnököt és a minisztertanács tagjait.
Az Albán-Alpok magassága É-on eléri a 2694 m-t, széles, füves völgyei D felé átnyúlnak Görögországba. Az Adriai-tenger mentén keskeny, mocsaras parti síkság terül el. Lakosságának több mint 90%-a albán, akik szkipetároknak, azaz a sas fiainak hívják magukat. A kisebbséget a görögök (8%), a szerbek, macedónok és romák alkotják. Az albán nyelv indoeurópai eredetű, két dialektusra oszlik – É-on a geg, D-en a toszk nyelvjárást beszélik.
400 éves török uralom után Albánia 1912-ben nyerte vissza függetlenségét. Olaszország kétszer tört be az országba – egyszer az I. világháború alatt (1916-18) és egyszer Mussolini idején (1939-43). Az olasz csapatokat a németek követték, akik 1944-ig el sem hagyták a területet. Albániát a Hodzsa vezette hazai kommunista gerillák foglalták vissza, akik Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvezték. 1946 januárjában létrejött az új állam, az Albán Népköztársaság, amelynek Enver Hodzsa, a kommunista párt főtitkára lett a miniszterelnöke.
A 20. század második felében, leírás ITT.
Szállások, nyaralás tippek Albánia ITT.